Önkormányzati válasz a szurkolói levélre
Írta: 666 - Dátum: 2013.07.19 13:41

Az elmúlt héten Csanádi Péter nyílt levelet intézett az önkormányzat vezetőinek, melyre Rázsi Botond alpolgármester úr reagált.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Tisztelt dr. Csanádi Péter úr!

Az Egri FC Szurkolói Oldalon közzétett nyílt levelére válaszolva Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbi álláspontot fogalmazza meg.

Az önkormányzat nagy hangsúlyt helyez a sport különböző ágainak és formáinak helyi támogatására. Egyaránt fontos számunkra a sportlétesítmények fejlesztése, az utánpótlás- és az élsport támogatása, az egyéni sportolók és a csapatok megbecsülése, valamint az amatőr és professzionális sportversenyek megrendezésének segítése. Ugyanakkor prioritások megfogalmazására is szükség van, mert nem lehetséges minden igényt egyformán kielégíteni, és az önkormányzat sportköltségvetése sem bővíthető a végletekig.

Mindezt a sportszervezetek függetlenségének tiszteletben tartása mellett kell megoldania, hiszen a sport a civil élet megnyilvánulásának egyik fontos színtere, ugyanakkor törvényesen és a lehető legnagyobb körültekintéssel, mivel az önkormányzat közpénzekkel gazdálkodik.

Ha számba vesszük az Egri FC labdarúgó csapat és az Egri Futball Club Kft körül kialakult helyzetet, és figyelembe vesszük a fentieket is, akkor összefoglalóan az alábbiak jelenthetők ki:

Az önkormányzat prioritásként kezeli a labdarúgást, azon belül is az utánpótlást. Az elmúlt évek számainak tükrében biztosan állítható, hogy a vízilabda után a foci a második legnagyobb (több tízmillió forint nagyságrendű) helyi önkormányzati támogatással bíró sportág.

A póló klubnak hosszú évek szívós munkájával sikerült kialakítania egy komoly támogatói hátteret, és az utóbbi időben az ún. TAO-s pénzekkel is jól gazdálkodott az egyesület – tette mindezt önkormányzati befolyás nélkül. Mindamellett, hogy a vízilabda eredményességét és utánpótlásának népszerűségét felesleges bizonygatni (ma ugyanannyi fiatal pólózik és focizik Egerben), nem hallgatható el, hogy csökkenő szponzori támogatás további támogatók keresésére ösztönzi a klubvezetést.

A labdarúgásról sajnos még ennyi sem mondható el, mert még az NB1-es szereplés alatt sem mozdultak meg komolyan helyi vagy más erők a foci támogatása érdekében. A TAO-s pénzek bevonása pedig katasztrofálisan alakult, és amíg a vízilabda- vagy kézilabda-klubok e források felhasználása tekintetében kifejezetten jól tudtak együttműködni az önkormányzattal és a vonatkozó létesítmények üzemeltetőivel (pl. utánpótlás-fejlesztést vagy létesítmény-használatot illetően), addig a labdarúgó klub erre képtelen volt.

Így állt elő az a helyzet, hogy utolsó hónapokban maga az önkormányzat állta az utánpótlás utaztatásának költségeit, és a klub megmentése érdekében az új tulajdonos kérésére egy összegben utalta át az egész évre szóló támogatást. Minden további támogatás közgyűlési jóváhagyással csak akkor adható, ha a tulajdonos átlátható módon garantálja a klub költségvetésének további részét, valamint azt, hogy a cég köz- és egyéb tartozásoktól mentes, és felszámolás nem fenyegeti, az elmúlt időszak bundabotrányait illetően pedig gondoskodik arról, hogy a csapat erkölcsileg feddhetetlen legyen.

Róka fogta csuka helyzet ez, de látni kell, hogy egy magánkézben lévő cég szanálása nem lehet az önkormányzat feladata. A további önkormányzati szerepvállalás egy rendezett cég esetében képzelhető el, ezért a tulajdonosnak most az a feladata, hogy rendezze a kft helyzetét. Annak a tulajdonosnak, aki úgy vette át a tulajdonjogot, hogy előtte vele az önkormányzat megosztotta a klubbal kapcsolatban rendelkezésre álló információit.

Az más kérdés, hogy azóta olyan további információknak (szerződéseknek, számláknak stb.) jutott birtokába, amelyek nagyon nehézzé teszik számára a folytatást. A TAO-konstrukcióból adódóan a szóban forgó világításfejlesztés a kft feladata, ezért ha a kft-nek ebből adódóan gondja van, azok okainak feltárása és a probléma megoldása a jelenlegi tulajdonos feladata. Ugyanakkor az önkormányzat nem zárkózik el az ezzel (vagy például további támogatók bevonásával) kapcsolatos együttműködéstől, ha erre a tulajdonos igényt tart.

 Összefoglalóan:

-          az önkormányzat prioritásként kezeli a labdarúgást és különösen annak utánpótlását, és azt minden törvényes és a város költségvetésével összhangban lévő módon támogatni fogja a jövőben is

-          mindamellett az önkormányzat nem lehet egyedüli támogatója a sportágnak, ez elsősorban a jelenlegi tulajdonos feladata, de kérésére segít további támogatókat keresni

-          a kft jelenlegi helyzetének feltárása és problémáinak megoldása a jelenlegi tulajdonos feladata

Kérem válaszunk szíves elfogadását!

 

Eger, 2013. július 16.

Tisztelettel:

Rázsi Botond