Megkértük Vojtekovszki Csabát, hogy értékelje a tegnapi mérkőzést.
"A tegnapi mérkőzés első félidejében azt kértem a csapattól, hogy zártabb védekezésből labdaszerzés után gyors támadásokat próbáljunk indítani. Mivel volt három próbajátékos és az ellenfél is egy masszív csapat volt, ezt hellyel - közzel megoldottuk. A félidő közepétől látható volt, hogy a próbajátékosok, akik egész nap utaztak, tudják a pályán belüli mozgásokat, de fáradtak. Ezért az ellenfél egyre inkább átvette az irányítást, bár helyzetet nem tudott belőle kialakítani, egy pontrúgásból azonban vezetést szerzett.
A második félidőben már az ellenfél térfelén megpróbáltunk labdát szerezni, amiből több gólszerzési lehetőségünk is adódott. Néhány alkalommal azonban a Kazincbarcika ki tudott jönni ebből az agresszív játékból. Az első és második kapott gólunk nagyon szép egyéni megoldás volt, ami ezen a szinten ritkán látható.
Összességében nagyon hasznos mérkőzés játszottunk, látható volt, mit szeretnénk megvalósítani, miben kell fejlődnünk. Örülök a fiatal játékosaink fejlődésének, bár bebizonyosodott, hogy a minőségi játékosok döntik el a hasonló mérkőzéseket."