A napokban kaptam egy szurkolói levelet, amit változtatás nélkül olvashattok a hajtás után.

„A válogatott megtette, ami tőle telt, a gyerekek megint bolondulnak a fociért, Magyarország újra futballnemzet lehet. Immár a városi és a falusi klubvezetőkön a sor, nekik kell nagyot alkotniuk. Az első három fordulóban engedjenek be ingyen mindenkit a meccsekre, hadd szokjanak oda a gyerekek, és a feleségek is bökjék oldalba a férjüket azzal, hogy te, Apa, engem is vigyél ki, cserébe olyan finom vacsorát kapsz, mint még soha... Ha most nem lovagoljuk meg az euforikus hangulatot, akkor soha. Merjünk csak nagyok lenni, ússzunk az árral! Azokat meg felejtsük el örökre, akik éveken át csak köpködtek” – mondja még Dárdai Pál a Nemzeti Sport szerdai számában megjelenő interjúban.

Az apropót nem a cikk szolgáltatta, de azt gondolom, jó felvezetés lehet. Magam is azok közé tartozom, akinek sikerült az eb-n, a helyszínen szurkolni a csapatért, Magyarországért. Minden túlzás nélkül állítom, hatalmas élmény, nagyszerű sportteljesítmény, hihetetlen hangulat és várakozáson felül „tisztességes” szurkolás ami végig kísért. Mindezt sokan megírták már, nehéz is átadni, szavakba foglalni az érzést, meg hát mégiscsak egy helyi szurkolói oldalon írok, úgyhogy eme rövid előzetes után álljon itt néhány „érdemi” gondolat az egri labdarúgásról:

Az álmok nem mindig válnak valóra. Tudja ezt mindenki, így az a néhány elvakult egri labdarúgó szurkoló, aki a méltatlanul alacsonyan jegyzett csapat feljutásában reménykedett, de a csapat, a vezetés és mindaz is, aki figyeli a helyi sport eseményeit. Hogy miért nem sikerült? A válasz egyszerű: volt egy jobb csapat. De igazából mérgelődni sem volt időnk. Jött a hír: Diósgyőri szerepvállalással Kft. alakul, mely új alapokra helyezheti az egri focit. A cél immár egyértelműen az NB III. Valljuk meg, talán alappal bízhattunk (bízhatunk?) is ebben.

Csapatunk a bajnokság végére összeérett, jöttek az eredmények, a megyei kupadöntőben még a „jobb csapatot” is sikerült magabiztosan legyőzni. Hallhattuk, olvashattuk, a név a régebben jól csengő ESE lesz, a szín pedig piros-kék. A jó hírek azonban eddig és nem tovább tartottak….

A játékosok: A csapat gerince már sehol… Van aki abbahagyta, van aki érthető módon magasabb szinten próbálhatja ki magát, (még ha nem is játékosként), van akit tanulmányai szólítanak el, és vannak, amit nem nagyon értünk. Busai Barna, Kaszás Norbert ahhoz a Felsőtárkányhoz tér vissza, ahonnan nem sokkal korábban ide igazoltak. Annak idején volt, hogy sajnáltuk, Kaszás nem tud jönni. Mondtuk: a politika nagy úr! Nos, ők most egriként úgy gondolják, a folyamatos anyagi nehézségekkel küzdő, abból feltehetőleg ugyancsak a lobbynak köszönhetően valahogy mindig „kikecmergő” csapatnál a helyük. Annál, amelyből nemrég még elkívánkoztak. Ez az ő döntésük, nem minősítjük. Szurkolóként azonban azt gondoljuk, ha úgy érzik, nem a megtépázott egri labdarúgás hírnevének helyreállításában szeretnének segédkezni, jövőre, vagy azt követően se itt kuncsorogjanak majd….

A Dvtk: Volt olyan - a foci világában tőlem jóval járatosabb – ember, aki azt mondta: én vigyáznék ezzel a lehetőséggel. Mindenki tudja, hogy a klub első embere mennyire szereti valójában a focit. Hát még az Egrit… Bizonyára dalolva segíti anyagilag is együttesünket… Hát nem tudom. A helyi fiatalok beépítéséről, a régiós szerveződésről, a szakmaiságról sokat hallhattunk pl. a sajtótájékoztatón is. Aztán a szakmai munka és a felnőtt csapat vezetőjének személyéről, legutóbb pedig a klub színéről, elnevezéséről. De valljuk meg, sokat még nem láttunk. Nem hallottunk arról, mennyiből gazdálkodik majd a klub, milyen lehetőség kínálkozik erősítésre, mit jelent a szakmaiság, milyen konkrét lépések várhatók annak érdekében, hogy a tömeges elvándorlást megakadályozzuk stb.–stb. A csapatunk erejét adó játékosok távoztak. Érkezőkről még csak hírből se lehet hallani….. Az Nb III eléréséhez minimum Nb III „közeli” képességű játékosok kellenek… (Ráadásul a Gyöngyös osztályozós eredménye és a tárkány kiesése azt jelenti, legalább két komoly riválissal kell majd számolnunk… Rövidesen kiderül, mennyire komoly is a szándék. Vagy ha az van is, van e hozzá kellő anyagi fedezet…..

Az önkormányzat: Az ESSE elnöke többször is hangoztatta: a változásnak egyik alapvető oka az, hogy úgy érzi, ő már nem tud segíteni. Talán más többet tud tenni a célokért... Nem tudjuk, mi áll ezen mondatok mögött, de talán nem alaptalanul gondolunk arra, hogy az elnök belefáradt a” helyi erőkkel” vívott harcba. Ha valóban Harmati Péter volt a „kerékkötője” (melyben őszintén szólva nem hiszünk) a haladásnak, most megmutathatná a város: látva válogatottunk sikereit, azt, hogy mégiscsak úgy látszik, van létjogosultsága a focinak akár Egerben is, segít, hogy ne csak Cseh Lacink, Biros Péterünk legyen. Miért ne lehetne egy egri Király Gábor, Nagy Ádám, vagy épp Gera Zoltán. De a választ ismerjük. Amikor csak a vízilabda, úszás és a kézilabda fontos, akkor csak az a fontos, hiába koppint a vezetők orrára akár a miniszterelnök is, megjegyezve, jó-jó, szép-szép, de a fociról se feledkezzetek meg gyerekek.….

Nem tudjuk, jó döntés volt-e az elnök részéről, hogy a klubot „idegen” kézbe adta, mennyire járta körül a lehetőségeket, és volt, lett-volna-e más alternatíva. Bízunk abban, hogy a megítélése szerint legjobbnak tűnő lehetőséget választotta, még ha nem is vagyunk biztosak benne, hogy ez lesz a legjobb az egri focinak. Ha valami nem tetszik, nyugodtan mutathat Harmati Péter, vagy akár László József a többségi tulajdonosra, ami ugye az egriek számnára megfoghatatlan….

A kérdés adott. Kinyitjuk-e a kapukat, ahogyan Dárdai Pál javasolta. És ami ennél is fontosabb, ha ki is nyitjuk, lesz-e mire kinyitni? Lesz-e valódi összefogás, lesz-e olyan, akinek valóban fontos Eger? Lesz-e olyan csapat, melyért érdemes lesz szurkolni?