Nagy Gábor három játékost vitt Rédéről
Írta: - Dátum: 2010.07.14 07:32
Huszonhárom labdarúgó látogatja a Gyöngyösi AK NB III-as labdarúgó-csapatának edzéseit.
Kattints a részletekre!

Teljes hír
A megyei II. osztályban szereplő Karácsond ellen játszotta (6–0) első felkészülési mérkőzését az NB III. Mátra-csoportjában legutóbb 11. helyen zárt Gyöngyösi AK-Ytong csapata. A találkozót az augusztusi bajnoki rajtig  további hat összecsapás követi, legközelebb július 17-én, Gyöngyöshalászon lépnek pályára Kiss Istvánék.
– Az elmúlt héten segítőm, Ács János vezetésével kezdték meg a felkészülést a srácok, én a nyaralásból visszatérve csütörtökön csatlakoztam a munkába – fogalmazott a vezetőedző, Nagy Gábor, aki a néhány hete távozó Majzik ZoltánBódis Barna, Hajlinger Balázs és Székely Szabolcs, a Mezőkövesdről visszatérő Tatár Roland, a fővárosi Vasas fiatal játékosa, Czéh Márton, valamint az Atkárról érkező Fülöp Viktor és Kovács Tamás. A tavalyi csapatból Molnár Balázs a szintén NB III-as Jászberényhez, míg Kovács Ádám a hevesiekhez távozott. A felkészülés előre haladtával fokozatosan szűkítjük majd a keretet, de még az sem kizárt, hogy újabb labdarúgók is érkeznek a klubhoz. A héten napközis rendszerben készülünk, napi két edzéssel a programban. A jövő héttől a felkészülési mérkőzések számától függően heti hat alkalommal tartok edzést a srácoknak – zárta szavait a Nagyrédéről érkezett szakember.
helyét vette át a GYAK kispadján. – Jelenleg huszonhárom játékossal dolgozunk, a keretben több saját nevelésű tehetség is helyet kapott. Új játékosként csatlakozott a legutóbb Nagyrédén szerepelt

A tervezett edzőmeccsek
Július 17., szombat, 11.00
Gyöngyöshalász – Gyöngyösi AK
Július 21., szerda, 18.00
Mezőkövesd – Gyöngyösi AK
Július 24., szombat, 11.00
Gyöngyösi AK – FC Hatvan
Július 28., szerda, 17.00
Jászberény – Gyöngyösi AK
Július 31., szombat, 11.00
Gyöngyösi AK – Jánoshida
Augusztus 7., szombat, 11.00
Markaz – Gyöngyösi AK

Forrás: Heol.hu