Ankét
Írta: 666 - Dátum: 2018.07.31 04:52
Közvetlen, jó hangulatú és alapvetően optimista szurkolói ankétot tartott az ESE. Harmati Péter bevezetőjéből megtudhatták a jelenlévők, hogy a csapat hazai mérkőzéseit minden valószínűség szerint a Szentmarjai Tibor Stadionban fogja játszani, miután a rekonstrukcióról szóló kormányhatározat „felül írja” az NB3-ra előírt infrastrukturális előírásokat. Kiderült, ha minden jól megy, még idén elkezdődhetnek a munkák mind a stadionban, mind az északi sportpályán, míg az átadásra 2019-ben, de legkésőbb 2020-ban kerülhet majd sor. Elhangzott, hogy amennyiben a klub a részletes terveket megkapja, azt a szurkolókkal is megismerteti majd. Annyi azonban már most publikus, hogy az öltözők és a kiszolgáló helyiségek a lelátó alatt kerülnek elhelyezésre. A vezetés folyamatosan keresi a lehetséges befektetőket, szponzorokat, és az elnök reményei szerint mihamarabb sikerül e téren is előre lépni, gazdasági téren is erősödni. Az önkormányzattal kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik a klub, és bár anyagi támogatásban nehéz bízni, a kommunikációban előrelépés tapasztalható. Kérdés kapcsán kiderült, hogy a világítás továbbfejlesztése sem elképzelhetetlen, de nem elsődleges cél. Az is kiderült, hogy az ESE második számú csapata feltehetően az északi sportpályán játssza majd mérkőzéseit, ahová az első csapatból 5-en „játszhatnak vissza”. Vígh Ferenc elmondta, hogy bár nincs könnyű ellenfél, az első 7 fordulós igazán nehéznek ígérkezik, ezzel együtt szeretnének már ekkor is minél több pontot gyűjteni, mihamarabb „összeszokni”, egységes, megalkuvást nem tűrő játékkal előrukkolni, amihez azonban a szurkolókra is szükségük lesz. Vígh Ferenc szerint ennek érdekében ő maga és játékosai is mindent megtesznek, miként azt gondolja, az erőnléttel sem szabad, hogy gond legyen majd. Ezt követően a mester beszámolt az új játékosokról is, kifejtve, hogy az adott anyagi lehetőségeken belül elsődlegesen az elvárásoknak megfelelően egri, illetőleg Eger környéki, fiatalokat kerestek. Így került vissza a klubhoz a Vasa Akadémiától a főként védőként bevethető Kovács Dávid, vagy épp a csatár Kacsó Attila. A „régiek” közül csapatkapitányunk, Lakatos Béla kapott szót, aki elmondta, hogy mindamellett, hogy az új játékosok valódi „ereje” folyamatosan derül majd ki, a csapaton belüli összhanggal már most sincs gond. A „cséká” ugyancsak hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a szurkolók támogatása is. A szimpatizánsok ezt követően megismerkedhettek az új „vezetőedzővel”, majd csapatunk új hálóőrével, Tajti Bencéről tudhattak meg többet. Kérdések kapcsán a klub vezetői elmondták, hogy igyekeznek a marketinget is erősíteni, miként megfelelő létszámú jelentkezés esetén nyitott az egylet az idegenbeli meccsek esetleges szervezett „látogatásában” is segédkezni buszos utak szervezésével.