![]() |
Kérésemre, a Tiszaújváros elleni mérkőzést megtekintő T. László szurkolótársunk értékelte a látottakat. Kattints a részletekre! |
No, ez jó mulatság, férfimunka volt, kérem szépen! Így kell ezt csinálni. Aki látta a meccset, valószínűleg egyetért majd velem abban, hogy az előzetesen sokra taksált újvárosiakat mind játékban, mind akaratban felülmúltuk és a kondícióval sem volt gond. Megérdemelt győzelmet arattak a fiúk, ami az előzményeket ismerve nem kis fegyvertény, hiszen egy osztállyal feljebb kell úgy helytállni, hogy a felkészülésre nem állt rendelkezésre sok idő és igazán nagy nevet nem sikerült ide hozni. Mielőtt a meccsről írnék, meg kell jegyeznem, hogy szerencsére elég sokan kilátogattak a nyitányra. No nem 250-en, vagy 300-an, ahogy néhány média beszámolt erről, bizony majdnem az osztályozón látott 500 körüli érdeklődő volt jelen. Igaz, sokan a meccs elején érkeztek, meg hát a melegben többen egy hideg frissítővel kezdtek, de a 15. perc táján bizonnyal voltunk ennyien.
De a lényeg a csapat! Ez a meccs most valóban a csapatról, az egységről, valamint az elszántságról szólt. A fiúk hajtottak, ha kellett csúsztak, másztak, ha kellett (vagy inkább lehetett) remek indítással, vagy összjátékkal fejlődtek fel az ellenfél kapuja elé. Mindenki kivette ebből a maga részét, senkire nem lehetett panasz. Álljon itt egy szubjektív értékelés a játékosokról:
Tajti: Az igazat megvallva nem sokat láttam eddig. A mostani teljesítménye jó volt, a gólról nem tehetett, és bár nagyobb bravúrt nem kellett bemutatnia, ami feladata akadt, azt jól megoldotta. Annak ellenére, hogy nem az égimeszelő kapusok közé tartozik, a beíveléseket, szögleteket jól hatástalanította. Többször próbálta a többieket hátulról irányítani. Látszik, hogy szoknia kell még a társakat, de ez természetes. Osztályzata: 7.
Debreczeni: Azt hozta, ami tőle elvárható, küzdött, hajtott. Nem túl látványos a szerepköre, ezzel együtt nem játszott rosszul, sőt. Nálam az osztályzata: 7.
Lakatos B. Nagyon kell a tapasztalata hátul, fejjátéka elől. Igazi csapatkapitány, aki minden tekintetben példát mutat társainak. Nem csak gólja miatt meggyőződésem, hogy nélküle az x sem lett volna meg. Osztályzata: 8.
Pataki Elsőre nem volt rossz. Neki is szoknia kell a társakat, s talán lehetett volna erőszakosabb, jól helyt állt ő is. Osztályzata: 6.
Lőrincz Az edzőmeccsek során nem kápráztatott el, de tegnap igyekezett meggyőzni, hogy nem véletlenül játszott már az nb 2-ben is. Bohus beállása után feltűnt, hogy jól megértik egymást a bal oldalon, szinte „egymást húzták”. Osztályzata: 7.
Galambosi Nem képesége okán, de kicsit féltem, nem lesz-e korai számára az osztályváltás. De az első meccs alapján azt kell mondanom, félelmem alaptalan volt. Védekező feladata mellett igyekezett a támadásokat is hatékonyan támogatni. Osztályzata: 7.
Vajda Az fő feladata ugyan nem a védekezés, de abban bizony volt, hogy alul maradt az ilyen párharcokban. Az építkezésben meglátásom szerint többet tett hozzá játékunkhoz. Osztályzata: 6.
Titkó Kétség kívül nem egy félős játékos, igyekszik kamatoztatni testalkata adta lehetőségeit. Az összjáték, kombináció viszont nem az ő területe. Osztályzata: 6.
Gresó Mindig tud meglepetést okozni. Szerintem csapatunk egyik legjobbja lehet. Azonban a komolyabb csapatok (és az nb 3-ban már csak ilyenek lesznek) ellen valami hiányzik. Nem játszott rosszul, de valahogy hiányzott a fifika, a váratlan megoldás, ami egyébként jellemzi. Osztályzata: 6.
Farkas Hazudnék, ha azt mondanám, hiba nélküli volt a játéka. De (!) remek megindulásai rendre gólveszélyt jelentettek az ellenfél számára, és ez bizony nem semmi. Főleg úgy, hogy nem egy ilyen megindulása volt… Osztályzata: 7.
Fekete Egy ízben hallottam, hogy egy szurkoló azt hiányolta, miért nem teszi oda a lábát. Hát bizony van, hogy visszahúzza azt, talán a strandfoci miatt is. Nem tudom. Talán a meccs vég felé is jobb lett volna, ha megalkuvást nem tűrően a kapura tör, és nem akar kierőszakolni egy utolsó emberként történő faultot. (Főként úgy, hogy „csak” sárga lett belőle. Ezzel együtt a győzelmet jelentő szép találatáért osztályzata: 8.
A cserék közül Rjaskó (6) biztos, hogy tud ettől többet, Bohus (7) viszont üde színfolt volt elszántságával, gyorsaságával. Busai (6) kevés lehetőséget kapott, ez alatt úgy játszott, ahogy elvárható tőle.