Egri gólzápor az Érsekkertben
Írta: - Dátum: 2010.07.21 18:16
Második felkészülési mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott az Egri FC labdarúgócsapata a Maklár ellen. A hazaiak már az első félidőben hat gólt rúgtak alacsonyabb osztályú riválisuknak.
kattints a részletekre!

Teljes hír
Élvonalbeli ellenfél után a megyei I. osztályba feljutó makláriak ellen folytatta felkészülését László István és Lengyel Lajos együttese. A Szolnok elleni találkozón kipróbált játékosok közül már csak Kéki, Halász és Szilágyi játékára volt kíváncsi az egri stáb, Kiskapusi és Romhányi pedig sérülés miatt nem vállalták a játékot. Négy hátvéddel, négy középpályással és két csatárral állt fel az Eger, de a középpályások közül is többen kaptak támadó feladatot. Nem is csoda, hiszen most Vén Gáborék voltak az esélyesek, így alkalom nyílt kipróbálni, hogy a bajnokságban milyen módon törhetik fel a papíron gyengébb ellenfelek védelmét. A maitól azért biztosan állítják majd nehezebb feladatok elé is Bardi-Kotula csatárduót, ám az látható volt, hogy nem lesz könnyű dolga az ellenfelek védelmének.
Míg az egyik oldalon Gömöri komolyabb „munka” nélkül tudta le a 90 percet, addig a vendégek hálóőreinek (Grósz, Balogh A.) sokszor kellett játékba avatkozniuk – igaz a sok védés mellett legtöbbször maguk mögül kellett felküldeni a labdát a középkezdéshez. Negyvenöt perc játék után sorrendben Hamar, Kotula, Aranyos, Hamar, Bardi és Vén vette be a maklári kaput. Szünet után Hamar szerezte meg harmadik és negyedik gólját, de gyorsan követte őt a csereként beálló Kálmán, aki körülbelül hat perc alatt szerzett mesterhármast, ezzel ki is alakítva a 11:0-s végeredményt.
Az Egri FC legközelebb pénteken 17 órakor játszik, a Városi Stadionban az NB II-es Bőcs lesz a vendég.
Felkészülési mérkőzés
Egri FC-Maklár
Eger, Városi Stadion 30 néző
Egri FC: Gömöri – Debreceni, Somodi (Halász), Káposzta, Szűcs – Hamar, Bezzeg, Vén (Szilágyi), Aranyos (Busai)– Bardi (Kálmán), Kotula (Kéki)
Gólok: Hamar (4), Kálmán (3), Bardi, Kotula, Aranyos, Vén
László István: Örülök, hogy az új játékosaink sok góllal mutatkoztak be, tudtuk gyakorolni a helyzetkihasználást. Két 92-es születésű játékosunk is pályára lépett, továbbá Kéki és Somodi is úgy tűnik, hogy jövőre Egerben fog futballozni. Igazi erőfelmérő lesz a Bőcs elleni találkozó.
Forrás: egriszín.hu