Ma 13:30-kor lehet, hogy lezárul Vígh Ferenc ügye. Honlapunk megkérdezte Vitányi László szakmai igazgatót, milyen tárgyalás lesz ma és mit vár annak eredményétől. Vitányi László: A labdarúgásra és azon belül az NB3-ra, valamint a fegyelmi helyzetre szerteágazó szabályozás van hazánkban. Az edzőnk eltiltása során, Vígh Ferenc jelezte részünkre, hogy meglátása szerint nem szöveghűen kerültek be a játékvezetői jelentésbe az általa elmondottak, amelyek a kiállítás alapját szolgáltatták. Ennek jelzésére két napja van az adott klubnak, amelyet elmulasztottunk, mert későn ismertük meg Feri álláspontját. A játékvezető által rögzítettek alapján 3-16 meccs közötti eltiltást lehetett volna kiszabni, tekintettel arra, hogy a jelentés alapján rengeteg súlyosító tényező merült fel. A fegyelmi büntetés kiszabásánál, az ilyenkor kompetens Fegyelmi Tanács a súlyosító körülményeket figyelembe vette és kiszabta a nyolc mérkőzéses eltiltást, valamint a pénzbüntetést. Ezt követően a klubnak egy, Ferinek két lehetősége maradt, amelyekről gyorsan kellett dönteni. Az első a fegyelmi tárgyalás kérése, amelyet öt napon belül kellett benyújtani, a második a fellebbezés, amelyre tizenöt napunk van. A fellebbezés a klub esetében és Feri esetében is 50.000.- ft, azaz, ha mindkét esetben benyújtjuk a fellebbezést, akkor 100.000.- ft. Ez a díj visszajár, de csak akkor, ha abban a formában fogadják el a fellebbezést, ahogy az benyújtjuk. Ergo, ha fellebbezünk, amelyben négy meccses eltiltást kérünk és a fellebbezést elfogadják, de öt meccset adnak, akkor a díj elveszett. Ezen körülményeket figyelembe véve a díjmentes fegyelmi tárgyalás megtartását kértük a határozat kézhezvételének másnapján, bízván abban, hogy ha edzőnk személyesen tud védekezni, érvelni az is elegendő meggyőző erővel bír és csökkentik az eltiltást – ez pénteken kiderül. A tárgyalás után még mindig fellebbezhetünk, valamint egy bizonyos idő letelte után, kérhetjük a hátralévő büntetés felfüggesztését. Természetesen lehetséges, hogy valamit nem jól értelmeztünk a jogszabályokban, de most a tárgyalás kérését láttuk a leghelyesebb útnak. Bízunk abban, hogy Vígh Ferenc eltiltásának csökkentését ily módon is eltudjuk érni. |