Az az egri szurkoló, aki nem esernyőt kért karácsonyra, rá (illetve meg) fázhat!
Írta: 666 - Dátum: 2019.01.09 13:17
Itt mindenkit hülyének néznek? – tehetjük fel a kérdést azt hiszem teljes joggal. Az Eger Labdarúgó Sport Kft. DVTK-val történt együttműködésével változások történtek a helyi sport, ezen belül az egri labdarúgás életében. No, nem annyira a Kft. anyagi támogatásában látta ezt az egyszeri szurkoló, hanem abban, hogy felcsillant a reménye annak, hogy a labdarúgás állami támogatásából végre mi is profitálhatunk. Nézzük a médiában mi jelent meg erről.2018. január 3., Eger TV:A kormány a múlt év végén úgy döntött, hogy a Szentmarjay Stadion felújítását 2,4 milliárd forinttal támogatja. Ezzel egy időben Eger városa a DVTK vezetésével támogatói szerződést írt alá a szakmai együttműködés érdekében – jelentette be Nyitrai Zsolt Budapesten egy sajtótájékoztatón. Martonné Adler Ildikó, az egri önkormányzat sportért is felelős alpolgármestere köszöntőjében elmondta: az egriek régi álma teljesül az új városi sportkomplexum létrejöttével, hiszen az 1954-es megnyitás óta volt mit korszerűsíteni a stadionban és annak környékén. Szeretnék, hogy minél több nemzetközi sporteseményt rendezhessen a város. 
2018. január 4., Eger TV:
2,2 milliárd forintból újul meg a Szentmarjay Tibor Városi Stadion Egerben, további 200 millió forintból pedig a Felsővárosi Sporttelepet fejlesztik. A beruházások a DVTK szakmai együttműködésével valósulnak meg, a bejelentéskor Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a fejlesztések Eger érdekeit szolgálják.
Ugyanezen a napon, 2018. január 4.-én: www.magyarepitok.hu:
Mintegy 2,4 milliárd forintot különített el a kormány az egri Szentmarjay stadion felújítására – derült ki szerdán Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. Az összegből a Borsodsport Invest Kft. és az Eger Labdarúgó Sport Kft. beruházásában építik át az 1954-ben épült, jelenleg leromlott állapotú sportlétesítményt. A projekt során egy új fejépületet, illetve egy új fedett lelátót is építenek, melynek így 3500 fős lesz a befogadóképessége és megfelel majd az MLSZ NB II-es licenszfeltételeinek. Ezen felül a létesítményhez kapcsolódó északi sporttelepen az öltőző- és lelátórendszer fejlesztésével egy korszerű utánpótlás akadémiát is létrehoznak majd. A beruházásssal várhatóan 2019-re készülnek el.
Hurrá! Örülhetett az egri szurkoló. Mióta vártunk arra, hogy a mi kis stadionunk is csinosodjon, a szurkolás feltételei javuljanak. Nem akart itt senki több tízezres arénát, „csupán” egy kicsit, csinosat, tisztát, melyre büszkék lehetünk, melyben jól érezheti magát szurkoló, játékos egyaránt. Ma talán már nem világraszóló elvárás, hogy legyen fedett lelátó(rész), egy XXI. századi (nem XVIII. századi) mellékhelyiség, rendes öltözők, kiszolgáló helyiségek. Talán meglesz. Gondoltuk. Persze lehet, hogy így is lett volna, ha nem Egerben élnénk!
Hiszen mi történt, mi valósult meg ebből 2019 elejéig? Semmi. Még annyi sem. Legendák röpködtek arról, hogy a város vezetői egészen Kisvárdáig utaztak, hogy megnézzék milyen is lehet a megújuló egri létesítmény. Aztán érdeklődtünk. Milyen lesz a stadionunk? Lehet-e tudni bármit a tervekről, van-e legalább megismerhető elképzelés. Még a Kft. helyi koordinációs vezetője sem tudott egy látványtervet sem mutatni. A várost, meg a DVTK-t meg hiába is keressük… Pedig miről is volt szó? 2019-re elkészül, megújul a stadion!!!
Aztán eljött a tegnapi nap, 2019. január 8-a. És mit olvasunk? Az alábbiakat:
2019. január 8.-én: www.egriugyek.hu:Az Észak Sporttelep Edzőközpont kialakítására, tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázaton a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.-t hirdette ki nyertesként az Eger Labdarúgó Sport Kft. – szúrta ki a 24.hu. A munka nettó 1,523 – bruttó 1,93 – milliárd forintba fog kerülni. A régi helyére tervezett új edzőközpontban lesz egyebek közt épített lelátó, egy 1276 négyzetméteres új épület, új közművek, térvilágítás, és terveznek tereprendezést illetve parkosítást is.Félreértés ne essék. A hír nagyszerű. De amilyen nagyszerű, annyira meglepő is a fenti cikkek, hírek ismeretében. Jó-jó, a kivitelezés költségei drágulhattak időközben. No de 200 millióról 1,9 milliárdra? Persze ezt nem sajnáljuk, lehet, minden még nagyobb, még szebb lesz. Örülünk neki, hogy az utánpótlás profitálhat a fejlesztésekből, valamelyest talán a szurkolók, nézők, a szülők is. Talán kevesebben mennek majd Kövesdre, stb. Sorolhatnánk mennyi előnnyel jár egy ilyen projekt. No de mi lesz veled elhanyagolt Szentmarjay? Mi lesz a 2,2 milliárddal, amit erre szánt az állam? Maradjunk a 2,4 milliárd összköltségnél. Ha ebből 1,93 az Északi sporttelep fejlesztésére megy, nem nehéz kiszámolni, hogy 470 millió Ft marad, ami nem kevés, de a tervekhez képest ugye nem is elég. Lehet, hogy kifutja a székek cseréjét, meg egy tisztasági festést a klubházban, esetleg egy összebarkácsolt fedett lelátó részt. De ez a cél? No és akkor még nem beszéltünk arról, hogy ami most (a munkák előtt) 1,93 milliárd, a végére a 2,4 sem futja majd ki. Aki nem esernyőt kért karácsonyra, igyekezzen a boltba, mert jó ideig ázni-fázni fog, ha meccset akar látni a Városi Stadionban (feltéve majd, ha játszhatunk egyáltalán hazai pályán). Valóban jól van ez így? Mondunk egy nagyot, aztán ha kérdés jön, nem válaszolunk, majd előjövünk valami egészen újjal, akkor meg megint csak csendben vagyunk? Hogy is van ez?