![]() |
Vígh Ferenc: Tábor zárásaként a mai délelőtti edzésen a havazás átírta a programunkat, a pálya alkalmatlan volt labdás foglalkozásra, így a harminc perces keményebb bemelegítés után egy ötven perces futás következett. A komoly megpróbáltatás után a srácokra masszázs és közös ebéd várt illetve hétfőig pihenő kaptak. A felkészülés ezen szakaszán az állóképesség és a fizikai erő begyűjtése szerepelt programunkban, amit maximálisan elvégzett a teljes keret. A feltételek a zord időjárás ellenére is tökéletesek voltak számunkra, de a mérkőzés terhelés már hiányzik. Jövő héttől két héten át szerda-szombat ritmusban fogunk játszani. Keretünk már jelentősen nem változik. A kapus kérdésben nincs még döntés egyenlőre. Csatár nem érkezett, de bízom azokban a játékosokban akik ősszel nem úgy teljesítettek ahogyan az tőlük elvárható lett volna, hogy törlesztenek majd egyaránt a szurkolóknak, vezetőknek és nekem is. |