Magyar Kupa beharangozó!
Írta: - Dátum: 2010.08.16 17:09

Hatalmas odafigyeléssel és megalkuvást nem ismerő játékkal meglehet a továbbjutás.

Hogy miért jelentem ezt ki?

Kattints a részletekre.


Teljes hír

Bár a DVTK bravúrnak tekinthető döntetlent ért el az egyik bajnokesélyes (REAC) otthonában, azért nem olyan rózsás a helyzet a Diósgyőrieknél. Benczés Miklós a DVTK edzője a következőket nyilatkozta a szerdai meccsel kapcsolatban:

Szűkös a keret, (16 fő) olyan labdarúgója volt vasárnap a piros-fehér együttesnek, akiknek volt játékengedélyük, így bevethetők voltak. Persze közülük sem mindenki, Bacsa sérülése miatt el sem utazott a meccsre, Gal pedig megpróbálta a mozgást a REAC pályán, de jelezte, hogy nem tudna hasznára lenni a csapatnak. Vagyis csak két mezőny csereemberem maradt, így Giák Tamással, a cserekapusunkkal megbeszéltem, hogy számítson rá, hogy amennyiben szükség lesz rá, csatárként be fogom küldeni.

És most a kupameccsről:

Akinek egy pici gondja is lesz, azt nem igazán szeretném játszatni az MK-meccsen, mert nem hiszem, hogy a mi helyzetünkben egy hosszú kupa menetelésben kellene gondolkodnunk, ettől sokkal előbbre valónak gondolom a hétvégi bajnokit – jegyezte meg a tréner. – Nem tudom, hogy a heti első találkozónkon ki milyen állapotban lesz, de ha a vasárnapból indulok ki, hogy Galnak biztosan pihenőre lenne szüksége, hogy Horváth Gábor lába még nem bír el heti három meccset, vasárnap, szerdán, és szombaton, akkor máris kettővel kevesebben vagyunk. Vagyis ha nem gyarapszik a játékoskeretet alkotó labdarúgók létszáma, akkor nagy bajban leszünk. Hét olyan játékos volt, aki elméletileg szóba jöhetett volna, de mivel Mészáros M.-nek a múlt héten megköszöntem, hogy itt volt és sok sikert kívántam neki egy másik csapatnál, így ,,csak" hat olyan labdarúgó van, aki itt készült velünk. Menougong, Abdouraman, Halgas, Szabó P., Müller és Budovinszky –, akiket nagyon szeretnék a keret teljes körű tagjának tudni és játszatni a lehető leghamarabb.

A régiek: Ivan Rados, Giák Tamás, Igor Gal, Horváth Gábor, Roszel Róbert, Zsivoczky Norbert, Lippai Ákos, Dobos Attila, Bacsa Patrik, Bihari Gyula, Illés Richárd, Bogyó Károly

Az újak: Gohér Gergő (Budapest Honvéd, kölcsönből vissza), Kovács Ádám (Cigánd SE, kölcsönből vissza), Szabó Dávid (DVTK SE, utánpótlás), Kovács Zsolt (DVTK SE, utánpótlás), Kleiber Dávid (Budapest Honvéd tartalék, kölcsönből vissza – még nincs játékengedélye),

A távozók: Mindaugas Malinauskas (Debreceni VSC-TEVA), Vlado Jeknic (Bejiing Baxy, kínai), Zámbó Bence (MTK Budapest), Zoran Supic (Lombard Pápa TFC), Rohan Ricketts (FC Dacia Chisnau, moldáv), Huszák Tamás (Debreceni VSC-TEVA), Takács Péter (Lombard Pápa TFC), Bajzát Péter (Nyíregyháza SFC), Balajti Ádám (Debreceni VSC-TEVA), Dejan Vukadinovic (MTK Budapest), Sadjo Haman (Budapest Honvéd), Búrány Zoltán (Szolnoki MÁV FC), Somorjai Tamás (Szigetszentmiklósi TK), Polényi Gábor (Vasas), Ivancsics Gellért (Zalaegerszegi TE FC), Kovács Bence (Mezőkövesd-Zsóry SE, kölcsönbe), Kovács Szilárd (Ózdi FC, kölcsönbe), Bojan Brnovic (?), Bognár Zsolt (?), Horváth Szabolcs (?).

Kérdéses a sorsa: George Menougong, Szabó Péter, Halgas Tibor, Mohamadou Abdouraman, Faggyas Milán, Budovinszky Krisztián, Müller Zsolt

Forrás: Boon.hu