ESE - Gyöngyös
Írta: 666 - Dátum: 2019.09.01 16:00
ESE 2:1 (1:1) GYAK

ESE: Nacsa - Pratsler, Kovács, Farkas, Antal, Árvai, Lőrincz, Kis, Gajda, Stampf, Bartusz,

Gyak: Halasi - Tóth, Fehér, Csornij, Rédei, Nádudvari, Csocsánszki, Nagy, Ondrejó, Tarnai, Forgács

Az első 5 percben felmérik egymást a csapatok. Semmi különös dolog nem történt.

15. perc. A GYAK a második helyzetét már gólra váltja. 0:1

Az utolsó negyedórára elkezdtük átvenni az irányítást. A GYAK kontrára rendezkedett be.

Beérett a fölény. Csapatunk Antal révén büntetőből egyenlített. 1:1

Meglehet a mérkőzés egy gyöngyösi kiállítás miatt. 

Félidő

Az ivószünetig csak annyi történt, hogy a létszámfölényünknek köszönhetően kissebb fölényben játszunk. Ha ezt sem nyerjük meg, akkor mit? Gyerünk EGER!

Laurinyec beállása óta, éledezik a GYAK, ami egy kapufában miutatkozott meg. Ez eddig nagyon kevés, de még van kb 10 perc.

A hosszabítás perceiben oda az emberelőnyünk.

Kiszenvedtük, meg van a nagyon fontos 3 pont.

Hihetetlen gyenge muzsika volt. A 30 darabos vizsga egyik legkönnyebb tételét húztuk hazai pályán, ráadásul kaptunk egy félidőnyi ember előnyt, ennek ellenére csak nagy mákkal a hosszabítás utolsó perceiben szereztük meg a vezetést.

Ezen a meccsen a 3 pont volt a lényeg, mert ugye derbi volt és a kiesés ellen menekülő csapatnak az ilyen meccseket be kell húzni.

Viszont nem tudom ki mit lát ebben a csapatban. Ki lát valami fejlődést az első edzőmeccshez képest? Ki érzi azt, hogy ez az út a helyes? Lassan kezdem azt érezni, hogy már az is hibás aki ehhez asszisztál.