A meccsről (F5)
Írta: 666 - Dátum: 2019.09.29 15:36
Putnok FC        4:1(3:1) Eger SE

Hamarosan kezdünk.

Eger SE: Nacsa - Valkay, Vajda, Antal, Vitelki, Lőrincz - Kis, Gajda, Debreczeni -Bartusz, Pataki Edző: Sütő SzilárAz első 10 perc tapogatózójátékkal telt el, nagyobb helyzet nélkül.

11. perc egy ESE szöglet után Valkay szerez gólt! 0:1

20. percben elmondható, hogy a kapuk felváltva forognak veszélyben. Jó a meccs!

Leakartam írni, hogy az első félóra végén egyenlítettek a hazaiak, de mire végeztem vele, bevertek mégegyet, így újra kellett írnom! 2:1

40. perc. Továbbra is lüktető a mérkőzés, a csapatok felváltva veszélyeztetik az ellenfél kapuját.

A félidő végén a hazaiak berámolnak mégegyet így már 3:1. Innen már nehéz lesz!

Szünet.

Ahogy zárta az első félidőt a hazai csapat, úgy is kezdte a másodikat. 4:1

60. perc. Nem állnak vissza. Inkább a hazai csapat a kezdeményezőbb.

70. perc. Továbbra is hazai nyomás.

80.perc. Sajnos csapatunk teljesen feladta a támadásokat, olybá tünik, mintha csak a K.O.-t akarnánk elkerülni, ami mondjuk jogos. A mérkőzés ezen részén csak hazai helyzeteket lehet feljegyezni.

90. perceb büntetőt hibáztunk, ami már nem az első az idényben. Vajda Ákos hagyta ki, így nem sikerült kozmetikáznunk.

Vége!