Harmati Péter operatív vezető, negyedéves értékelése
Írta: 666 - Dátum: 2020.09.25 15:54

- A sorsolás tudatában, főleg a már ismert csapatok és a több hazai mérkőzés miatt, mit vártál a csappattól a szezon közepére?

- Nem értettem egyet a bővítéssel, de ennek függvényében lett a keret 22 fő 18 helyett. Azt vártam, hogy az első négyben leszünk.

- Lassan azért csak, csak kialakultak az erőviszonyok. A táblázaton már kezd kirajzolódni, kinek mi lehet a célja a jövőben. Mit vársz a szezon második felétől?

- Igen sejtettük, hogy ezek a csapatok lesznek az élen, talán a Ceglédet és a Balasagyarmatot vártuk előbbre, a Tiszafüredet meg hátrébb. Mindenképp az első négy a cél, de inkább pontokban ott lenni az elejéhez.

- Rengeteg új ember jött a csapathoz a nyári átigazolási időszakban. Szerinted, mennyire váltak be ezek, illetve, ha újra kezdhetnéd, miben csinálnál mást?

-   Azért igazoltunk, hogy erősebb legyen a csapat, hosszabb és jobb a kispad. Azt gondolom ez bejött, csak a sérüléseket vártam későbbre.

- Kit vagy kiket emelnél ki a csapatból az eddigi teljesítménye alapján. (Ilyenkor az edzők és vezetők előszeretettel válaszolják azt, hogy egyénileg nem emelnék ki senkit, mert ezeket az eredményeket a csapat érte el). Ennek ellenére, ha a kevésbé jól teljesítőket nem is, de a számodra pozitívan kiemelkedő teljesítményekről mondanál pár szót?

-  Szerintem még igazából senki nem nyújtotta azt amit tud. Mindenkiben van még több, s remélem az idő előrehaladtával kijön ez. Egyértelműen Kiss Gerié az eddigi időszak.

- Eddig sokszor elhangzott, hogy a vezetők a csapatot a dobogóra várják a téli pihenő előtt. Ezzel a célkitűzéssel, nemigen lőtt bakot a klub. Szerinted mely csapatokkal kell megbirkózni az első három hely megszerzésének érdekében?

- Akik az  élen vannak jelenleg is, s lehet a Gyarmat feljebb jön.

- A szurkolói lélektant, talán még senkinek sem sikerült megfejteni. Tapasztalataim, és az elmesélések alapján, ez különösen igaz az egri szurkolókra. Mennyire érződik a pályán, ha egy jól, vagy éppen egy rossz mérkőzés alatt kell ezeket hallania a játékosnak, vezetőknek?

- Senki sem szereti a kritikát, s kevesen és nehezen viselik ezt el. Pedig el kell. Meg kell tanulni kezelni azt, s tudni kell azokat helyén értékelni, melyik rosszindulatú, irigy  csak, vagy melyik jogos, építő jellegű. A szurkolók egy része már csak ilyen. Jó játékot akar mindenki, győzelmet, sok gólt. Valaki csak akkor van a csapat mellett ha ez jön, valaki jóban-rosszban. Mindenkinek szíve joga mit és hogyan tesz. A miénk is az.