![]() |
Nem hivatalos infórmációnk szerint Szanyó Károly lehet a kiszemelt az edzői posztra. Úgy tudjuk két név volt a kalapban az egyik egri kötődéssel bírt, de a vezetők inkább Szanyó Károlynak szavaznak bizalmat. Hivatalos bejelentés a jövétre várható, az új edző személyéről. Addig csak találgathatunk. Szanyó Károly, (Budapest, 1973. november 10.) labdarúgó (egyszeres magyar bajnok), csatár, edző. Az 1996-os atlantai olimpián részt vevő válogatott tagja. Profi labdarúgóként 1992 és 2005 között 250 mérkőzést játszott, melyeken 77 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Legtöbbször az Újpesti TE (129), illetőleg a Győri ETO (57) csapatának mezét húzhatta magára, de szerepelt a Debreceni VSC, és a Vasas együttesében is, rövid külföldi kitérőkkel. Edzői pályafutását 2006-ban kezdte a REAC pályaedzőjeként, majd a Törteli KSK, a Vasas, a Kozármisleny, a Csákvári TK, a Balassagyarmati VSE kispadján is ült, utoljára – 2018-2019 között – ismét a Vasas edzője volt. A 2014/2015-ös bajnoki szezonban a Vasassal feljutást ünnepelhetett az NB1-be. A 2018/2019-es idényben ismét az Angyalföldieket irányította, ahol 16 mérkőzést követően váltotta Kiss Károlyt, és az addigi „középcsapatból” 4. helyen végző csapatot dirigált. Ennek az együttesnek tagja volt Balajti Ádám, aki ebben az évadban 32 góljával az NB 2 gólkirálya lett. Bizonyára sok szurkoló nem bánná, ha Szanyó Károly akkori legerősebb góllövőjét ide tudná csábítani. |