Beharangozó
Írta: 666 - Dátum: 2022.02.05 17:03

Szekeres Adrián Eger SE: A felkészülés ötödik heténél tartunk, ezt a hetet már úgy programoztuk, mint ha bajnoki ritmusban készülnénk, ez által is szoktatni a játékosokat, hogy mi vár rájuk majd a szezonban. Azt a tervünket sajnos nem tudtuk megvalósítani, hogy füves pályán fogadjuk utolsó ellenfelünket, úgy hogy a felsővárosi mű füvön fogadjuk majd a Diósgyőr csapatát. Ami örömteli, hogy egyedül Farkas Krisztián az, aki egy kisebb sérüléssel bajlódik, elképzelhető, hogy rá még a tavaszi mérkőzések első fordulójában sem tudunk számítani. A felépülési ideje kb. 7-10 nap, igaz ebből már eltelt néhány. A keret összes többi tagja játékra kész, egészséges. Bízunk benne, hogy ez megmarad a vasárnapi mérkőzés után is és akkor egy teljes vagy közel teljes kerettel tudunk felkészülni az első bajnoki mérkőzésünkre. Mind magam is és mind az új játékosok is izgalommal várják a mérkőzés utáni szurkolói ankétot.