![]() |
Szekeres Adrián, Eger SE vezetőedző: Lejátszottuk az ötödik edzőmérkőzésünket. A mérkőzés után a srácoknak is elmondtam bent az öltözőben, hogy ahogy a négy győztes meccs után sem foglalkoztunk az eredménnyel, úgy most sem. Maradéktalanul azért nem vagyok elégedett a mutatot játékkal, mivel az eddigiektől eltérően sokkal több technikai hiba volt, sokkal több ki nem kényszerített labdavesztés, ami eddig nem volt ránk jellemző. Ha összegségében nézzük, akkor jobb, hogy ezek az utolsó edzőmeccsen jöttek ki és nem például akár a bajnoki nyitányon, vagy az azt követő fordulókban. Ezek a jelenetek a holnapi nap meg is lesznek mutatva a játékosoknak, szembesíteni kell őket minden ilyen szituációval, ami úgy gondolom, hogy a jövőben nekünk fejlődést mutathat. Ahogy eddig is vevők voltak ezekre a videós értékelésekre, azt gondolom, hogy ez a jövőben sem lesz másképpen. Pozitívum, hogy nem lett sérült játékosunk a mérkőzés után, a keret összes olyan tagja, akik bevethetőek, pályára tudtak lépni. A holnapi nappal megkezdjük a teljes heti felkészülést a Sényő elleni vasárnapi mérkőzésre. |