Szemfényvesztés felsőfokon!
Írta: 666 - Dátum: 2022.02.09 16:07

Hétvégén indul a szezon. Állandó rovataink természetesen folytatódnak. Ennek fényében már el is kezdjük, ezúttal az állandó kritikusunk, T. Lacibácsi mondja el véleményét a szünetben történt eseményekről. 

T. László:

Ígéret volt arra, januárban ankéton ismerhetjük meg a klub helyzetét, terveit, új játékosait. A terv testé lett, ha nem is januárban, de még a bajnoki rajt előtt tudhattak meg mindent az egri futball szerelmesei, amire kíváncsiak voltak. Sajnos nem sikerült ott lennem, viszont a sajtó részletesen beszámolt az ankéton történtekről. Ez alapján pedig mondhatjuk: minden rendben, minden nagyon szép és jó! A tulajdonosi-önkormányzati ellenségeskedés a múlté, rengeteg friss név a csapatban, sőt még talán még továbbiak is érkezhetnek, optimizmus a stadion-rekonstrukció kapcsán, a jövő rövid és hosszútávon is biztosítottnak látszik…. Mi kellene ettől több?

De álljunk csak meg egy szóra. Valahogy én mégsem vagyok ilyen elégedett. Miért? Mert tisztán látszik, nem akarunk többet, mint hogy maradjunk bent!

Ez már azért is érdekes – később kifejtem miért még –, mert Szekeres Adrián érkezésekor azt lehetett hallani, cél a tavasszal a felzárkózás a középmezőnyhöz, de esetleg a 6.-8. hely is megcélozható. Eljött a január, lejátszottunk néhány edzőmérkőzést és jórészt kialakult a keret is a tavaszi kezdésre. Joggal merül tehát fel a kérdés: az előjelek alapján a csapat vajon mire lesz képes 2022 tavaszán? Legyünk hát őszinték: maximum a bennmaradásra. Nem szabad elfeledni, ősszel egy-két meccsen épp hogy volt néhány cserejátékosunk, amellett, hogy  a játékosállomány is az elmúlt évek leggyengébbjének számított. És mi változott azóta? Őszi, nem éppen acélos csapatunkból is távozott első számú kapusunk, Ivicevic, házi gólkirályunk, Pölöskei, elment a védelem korábbi oszlopa, Katona, és egyéb okokból feltehetően továbbra sem számíthatunk Fejesre sem. Jött 6-8 fiatal, akik bizonnyal nem ügyetlenek, de a távozó Csifótól, Patakitól bizonnyal nem járnak előrébb. Aki próbára érkezett, az kivétel nélkül maradhatott. No, nem azért, mert a játékos-megfigyelőink ilyen jó szeműek, inkább mert az eddig nem hogy nb 3-at, de javarészt felnőtt csapatot sem igen látott fiatalok örülnek, hogy egyáltalán játszhatnak valahol. Nem vitásan az volt a fő szempont, hogy ingyen, (vagy még olcsóbban) megszerezhető és itt tartható játékosok jöjjenek. Ráadásul első látásra nem is olyan titánokról van szó, mint Nagy-Kolozsvári esetében, akiről néhány meccs után látható volt, hogy akár komolyabb célokért is képes lehet küzdeni… De persze nem is az újakon akarom én a port elveri. Legkevésbé sem. Kellenek kiegészítő emberek, meg a megye I-es csapatra is gondolni kell.. De hát játékosállományban miben is erősödtünk? Az is optimista kijelentés, ha azt mondanánk, nem gyengültünk.. Látszott is mindez a Tiszafüred elleni mérkőzésen, ahol egy erősen x szagú meccsen sikerült végül nyerni, vagy a Diósgyőr II. elleni kínszenvedésen. Már pedig egy komolyan gondolt középmezőnyhöz igyekvő csapatnak az ilyen csapatok ellen simán kellene nyerni. A Rimaszombat elleni meccs nem lehet igazi erőfelmérő, miként a Cegléd elleni győzelem sem, hiszen utóbbi sincs sokkal előrébb csoportjában…

És akkor jön a szakmai stáb által teljesíteni kívánt cél: bennmaradás! Vagyis a fentieket a klub is elismeri. Hol van már a középmezőny, hol a nyár végén megfogalmazott feljutás…. Kit is érdekel, hogy mégiscsak egy megyeszékhelyről van szó, melynek csapata a harmadosztályban (melyből ugye van 3 is) a kiesés ellen küzd majd.. Kit érdekel, hogy sokan – kivételesen talán városunk első embere is – hosszú távon egy biztos nb 2-t szeretne..

Mondjuk ki őszintén: szánalmas! Ha a tulajdonosi kör 4-5 év NB III. után ennyivel tud kiállni, az nyugodtan levonhatja a konzekvenciát! Két lehetőség van: vagy alkalmatlan a kihívásoknak megfelelni, vagy nem is törekszik arra. Mindenki tudja, melyik az igaz. A lényeg mit sem változott: életben tarani a felnőtt focit, hátha lesz még valami a zsíros stadion-projektből. Nem is kell már ezt titkolni sem, mint Harmati Péter idejében (aki legalább törekedett előrébb lépni). Nagyképűen, a háttérből a pofánkba vágja a nagyhatalmú többségi tulaj: itt van, nesztek. Tetszik, nem tetszik, nem kaptok mást. Tervek közép, vagy hosszútávra? Semmi. Miért is kéne? Mindneki tudja a választ.

Hiába a polgármesteri „figyelmeztetés”, hiába itt bármi. Szemmel látható, Mirkóczki úr is belefáradt a szélmalom harcba, a tulajdonosoknak meg nem érdekük ettől több. Újabb, szinte már követhetetlen pozíciókat betöltő vezetőkre volt pénz, érdemi igazolásra nem! Nagy változások, mondhatom.

Sajnálom a csapatot, a szurkolókat és azt, hogy ez ma hazánkban megtörténet, tovább megyek, nem hogy megtörténhet, mindez már senkit nem lep meg. Miként az sem, hogy a klubot üzemeltető társaság 90 %-os tulajdonosa egy olyan cég, akiről mit sem tudni, s melynek tulajdonosa olyan, mint Colombo felesége. (Arra már csak gondolni sem merek, vajon hány játékos nevét tudná, ha most megkérdeznénk tőle…)

Ez van a felszín alatt. Létezik a klub, de valós tervek, célok nélkül.. Persze mit olvashatunk: minden szép és jó! Köszönjük! Kíváncsi vagyok a 4-5 forduló után a szülőkön kívül lesz-e még szimpatizáns gyönyörű oroszlánbarlangunkban… Persze ez sem zavar már senkit…..

És hát milyen is lehetne, amikor sérültünk nincs, betegség is alig zavarta az e heti munkát, a két mérkőzésen pedig 10 gólt szereztünk és egyet sem kaptunk. Mondhatnánk nem is lehetne ettől jobb!