Beharangozó
Írta: 666 - Dátum: 2022.03.06 07:38

Szekeres Adrián vezetőedző, Eger SE: Törökszentmiklós lesz a mai ellenfelünk. Attól függetlenül, hogy milyen helyezést foglal el a táblázaton, biztos, hogy meg fogják nehezíteni a dolgunkat. Nem lesz egy könnyű mérkőzés. Legutóbb, hazai pályán legyőzték a BKV csapatát, nyilván nekik minden mérkőzés a kiesés elkerüléséről szól, már csak ezért sem lesz könnyű a helyzetünk, illetve sérülések, betegségek nehezítik a mi helyzetünket, de azok a játékosok, akik a pályára fognak lépni azokban teljes mértékben megbízhatunk, mert elvégezték velünk a felkészülést. Fizikálisan rendben kell, hogy legyenek, itt voltak velünk minden taktikai edzésen, és lesznek is olyan játékosok, akik nem a saját posztjukon fognak játszani. Bízom abban is, hogy javulni fog a támadójátékunk, szeretnénk birtokolni a labdát és, hogy a helyzeteink mellett gólokat is fogunk szerezni. Nagy Gergő az elmúlt időszakban a második csapatban bizonyította azt, hogy lehet rá számítani, éppen ezért ma meg is kapja a lehetőséget.