![]() |
Szekeres Adrián vezetőedző, Eger SE: Nem szabad lebecsülnünk a holnapi ellenfelünket, a Hidasnémeti csapatát. A téli szünetben erősítettek a keretükön, korábban magasabb osztályt is megjárt labdarúgókat tudtak igazolni. Nyilvánvalóan a bennmaradás a fő cél a számukra. Ebben a szezonban a két hazai mérkőzésükön két döntetlent értek el, illetve idegenben nyerni is tudtak, úgyhogy ez eredménnyel is párosul a részükről. A mi csapatunkból sajnos továbbra is vannak hiányzó játékosok, akikre nem lehet számítani sérülések, betegségek miatt, illetve megint van eltiltott játékosunk. Azt gondolom, hogy akár amikor kezdtünk hazai pályán a Sényő elleni mérkőzést, vagy idegenben a salgótarjáni mérkőzést, vagy pedig legutóbb a Törökszentmiklós elleni mérkőzést, ugyan azzal az lelkesedéssel kell kezdenünk ezt a mérkőzést is. Szeretnénk mindvégig irányitani a találkozót. Biztos vagyok benne, hogy lesznek lehetőségeink a gólszerzésre és akkor meg tudjuk nyerni az első hazai mérkőzésünket. |