Mestermérleg
Írta: 666 - Dátum: 2022.03.20 16:42

Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: Az első félidő után lehet bennünk hiányérzet. Védekezésben az elől játszó játékosok nem voltak elég agresszívak. Amikor labdát tudtunk szerezni akkor lehetett volna belőle átmenetünk, lehetőségeink, de akkor meg pontatlanok voltunk. Amikor nem támadták meg az ellenfél védőit akkor ívelgették fel a labdákat az ellenfelünk, ezáltal a védelmünkre sokkal nagyobb nyomás nehezedett. Ezek nagyon fontos taktikai fegyelmezetlenségek. A második félidőben a cserék jól szálltak be a játékba, mind előrefelé, mind ezeknek a felíveléseknek a megakadályozásával. Sajnos akkor sem tudtunk nagyobb gólszerzési lehetőséghez eljutni, mert amint labdát tudtunk szerezni az ellenfelünk szabálytalankodott ellenünk. Jó példa erre a kiállítás esete, amikor Dobler Szabolcs biztos helyzetbe egyedül vihette volna kapura a labdát. A jövőben a pontrúgásainkra nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert azokból nem tudunk veszélyeztetni most már fordulók óta. Összegségében nem lehetünk elégedettek, de amiatt, hogy nem kaptunk gólt. Ellenfelünknek kidolgozott helyzetei is csak azután volt, miután eladtuk a labdákat, vagy pedig pillanatnyi kihagyások voltak fejben.