![]() |
Az egyik legjobb hír erről a hétről, hogy a sérültjeink, illetve a betegeink nem bővültek, sőt vannak olyan játékosok, akiknek a felépülése jól halad, úgyhogy az eddigi hetekhez képest, most a héten egy bővebb létszámban is tudtunk edzeni. Ez mindenféle képpen előrelépés az elmúlt fordulók után. A vasárnapi mérkőzésen a Jászberény ellen szeretnénk azt a sorozatot folytatni, ami már öt mérkőzés óta tart, illetve amit a Hidasnémeti ellen megkezdtünk, az első hazai győzelmünk után, szeretnénk a másodikat is megszerezni. |