Varga Iván: A bocsánatkérés a minimum, a legalapvetőbb, amit tehet az a játékos (?), aki ezt elkövette.
Írta: 666 - Dátum: 2022.08.20 17:23

Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Nem tisztem bírálni senkit sem, de azt gondolom, hogy normális körülmények között ez nem történhetne meg, hogy egy vezetőedző nem nyilatkozik sem a mérkőzések előtt, sem a mérkőzések után. Persze ezt szíve-joga eldöntenie mindenkinek, de akkor legalább jelezné, hogy „kérem én ennek és ennek a lapnak, internetes oldalnak stb…nem nyilatkozom, mert…”. Akkor nem is várják el a szurkolók és senki más, hogy kapjon valamiféle tájékoztatást a csapatról, a mérkőzésekről. Nagyon visszataszító volt a mérkőzés lefújása után néhány játékos reakciója. Az ilyesmi nem megengedhető sehol sem és senkinek sem. A bocsánatkérés a minimum, a legalapvetőbb, amit tehet az a „játékos”, aki ezt elkövette. (aki kint volt a Stadionban vagy látta a közvetítést az tudja, hogy miről beszélek).

De most inkább örüljünk, hogy ismét nyert az Eger SE, ami nagyon fontos volt a csapat számára minden szempontból, de főleg önbizalom szempontjából. Igazi presztízsmérkőzésen sikerült diadalmaskodnia a jó erőkből álló Füzesgyarmat ellen. Ami örvendetes még az eredményen kívül, hogy ezt helyenként jó játékkal érte el a gárda. Reménykedjünk benne, hogy mindez megmarad a továbbiakban, sőt még jobb is lesz! Érdekesnek ígérkező debreceni mérkőzés következik a hétvégén a csapat számára, ugyanis az a „Loki” lesz az ellenfél, amelyik a tavalyi bajnokságban éppen megelőzte az Egert.

1. DVSC II – EGER SE

 Nagy verést kapott Máté Péter legénysége szerdán. Hatalmas formajavulás kellene, hogy eredményesek legyenek az Eger ellen, a hétvégi matinén. A vendégek rátaláltak a helyes útra, nem lehetetlen a 3 pont megszerzése sem.

HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-3

 2. VASAS FC II – HAJDÚSZOBOSZLÓ

Mindenki sokkal többet várt az angyalföldi fiataloktól, akik még nem NB3-as szinten vannak. A Hajdúszoboszló jól bekezdett a bajnokságban. A tavalyi meglepetéscsapat most is vitézkedik. Szűcs János együttese ezúttal is esélyesként lép pályára.

Tippem: 1-3

3. SÉNYŐ-CARNIFEX FC – KŐRÖSLADÁNYI MSK

A szabolcsiak megszerezték első győzelmüket, de otthon még nem nyertek az idén. A hétvégén sem lesz könnyű dolguk az újonc ellen. A Ladányiak három meccse veretlenek és legutóbb idegenben kiütötték a DVTK II-t (5-0).

Tippem: 1-1

4. TISZAFÜREDI VSE – DEAC

A Tisza-partiak hazai pályán nagyon erősek és magabiztosak, eddig mindkét meccsüket hozták, igaz szerényebb képességű ellenfelekkel szemben, mint a mostani. Az egyetemisták, ha a sormintát követik, akkor nyernek, de két győztes nem lehet egy mérkőzésen, így megosztoznak a pontokon.

Tippem: 1-1

5. HATVAN – KISVÁRDA II

Mindkét gárda jól kezdte az idényt, aztán jött egy visszaesés. A hevesiek egy héten belül két vereséget szedtek össze, míg a Kisvárda II két győzelem után egy ikszet és egy vereséget tud felmutatni, ráadásul most utazik először idegenbe az ősszel. A kérdés az, hogy melyik csapat talál ki a hullámvölgyből.

Tippem: 1-1

6. DVTK II – BVSC-ZUGLÓ

Otthon vereség, idegenben győzelem. Hullámzó teljesítményt nyújtanak a miskolciak, a sorminta szerint most vereség következne. A BVSC rengeteget tesz azért, hogy elérjék a kitűzött céljukat, a hétvégén bezsebelik a 3 pontot Diósgyőrben.
Tippem: 1-3

7. KARCAGI VSE – JÁSZBERÉNYI FC

A hazai újonc gárda jó úton jár, hogy megkapaszkodjon ebben az osztályban. A vendégek valahogy nem találják azt az irányt, amelyik jó irányba mutat. Egyelőre a tavalyi önmagukat hozzák, ha így folytatják, akkor… Nem lenne meglepő a Karcag győzelme sem.

Tippem: 2-0

8. FÜZESGYARMATI SK – PÉNZÜGYŐR SE

A hazaiaknál valami nincs rendben, nem úgy működnek a dolgok, ahogy szeretnék, akadozik a gépezet fordulók óta. Három egymás utáni vereség is ezt mutatja. Lászka Balázsék szépen és ami fontos, eredményesen is játszanak. A gárda üde színfolt az NB.III. mezőnyében. Most is esélyesek minimum az egy pontra, de a győzelem is meglehet.

Tippem: 1-2

9. BÉKÉSCSABA II – FC TISZAÚJVÁROS

Mindkét csapat vereségekkel indította az idényt. A csabai lila-fehérek nem tudnak kikerülni a gödörből, immár négy vereséget számlálnak, pedig a hétközi meccsen már 3-0-ra is vezettek Pasaréten, de az utolsó percben kapott góllal kikaptak (3-4). A Tiszaújváros legutóbb megszerezte az első győzelmét, a hétvégén meglehet a második is.

Tippem: 1-3

10. PUTNOK FC – BKV ELŐRE FC

Két remek teljesítményt nyújtó csapat találkozik Putnokon. Az előző szezonban a borsodiak még gólt sem tudtak rúgni aktuális ellenfelüknek (kétszer 0-1 volt az eredmény). A fővárosiak a Karcag elleni hazai vereséget szeretnék kijavítani.

Tippem: 2-1