Beharangozó
Írta: 666 - Dátum: 2024.02.29 12:18

Lázok János, vezetőedző ESE:

Nem fogjuk fel rangadóként. Szeretnénk a saját játékunkat játszani és remélem, ha egy góllal, de nyerünk, fontos mindig az első meccs.

Majzik Zoltán, vezetőedző GYAK:

 

Több sebből vérző csapatunk becsülettel elvégezte a téli felkészülés során, a tervezett programot.
Oravecz,és Márkus, túlesett egy keresztszalag műtéten, míg Dudás egy bokatörés után, szintén műtét után lábadozik. Lakatos szintén nemrég kezdte az edzéseket. Csapatunk tovább fiatalodott, hiszen az elengedett öt játékos helyére az U19 ből érkezett, Palhuber, Csörgő, Nádudvari, illetve visszatért hozzánk Sándor Bence.
Nagyon jó csapat az Eger, és mindent megteszünk hogy partnerek legyünk egy kis meccsnek!

 

Mirkóczki Ádám Eger város polgármestere:

Először is: mindenképp győzelmet várok. Másodszor: mivel kissé hektikus eredmények születtek a felkészülési meccseken, ma még nehéz lenne megmondani, hogy erősödött vagy gyengült-e a csapat. Ami ősz végére összeállt játékban, hozzáállásban és eredményekben, azt nagyon jó volt látni. Ezért én nagyon sajnálom, hogy ekkora mozgás volt a keretben és sajnos olyan játékosok is távoztak, akiket nem lett volna szabad elengedni. Harmadszor: rossz lesz a szurkolóknak, hogy az eddigi vendégszektorból kell majd nézni a soron következő két hazai meccset, de ez mégiscsak örvendetes, hiszen ez azt jelenti, hogy végre történik valami a stadionnal! Önkormányzati forrásból felújítjuk a középső három szektort: kap az ülőfelület egy betonozást és 1600 db új műanyagszéket (piros-kék-fehér színű székek, mert ki lesz rakva az EGER felirat) emellett még a középső három szektorból kb 350 szék kapni fog egy fedést. Ha ezek a munkák elkészülnek március végére, már nem csak az MLSZ előírásoknak fogunk megfelelni, de optikailag is sokkal szebb lesz a Szentmarjay.

Debreczeni Dávid, játékos:

Nagyon kemény felkészülésen vagyunk túl, úgyhogy izgatottan várjuk a bajnoki rajtot. Ott szeretnénk folytatni, ahol ősszel abbahagytuk. A megyei rangadón nem lehet más célunk, mint a 3 pont begyűjtése.

Oláh Balázs, játékos:

Egy nagyon jó iramú mérkőzésre számítok. Szerintem az egész csapat szeretné jól kezdeni a tavaszi rajtot, ezért nem is lehet kérdés, hogy hazai pályán a 3pont megszerzése a cél!

Csanádi Péter, törzsszurkoló:

Felemás érzésekkel várom a rajtot. A védelmünk vitathatatlanul gyengült, a kapus poszt előtt pedig jómagam kissé értetlenül állok. Előrefelé játékban nagyobb a merítési lehetőségünk és talán minőségben is jobbak lehetünk, mint ősszel, bár mivel Beliczkyt nemigen láttuk játszani, nem tudjuk mit vesztettünk távozásával. Az edzőmeccseken voltak jobb periódusaink, de összességeben nem volt meggyőző. Túl sok a kapott gól is. Ettől függetlenül a Gyöngyös elleni bajnokin feltétlenül győzelmet, biztos 3 pontot várok. Nem lebecsülve vármegyei riválisunkat, ha a mezőny első felében szeretnénk zárni, csak a győzelem lehet elfogadható. Hajrá ESE!