![]() |
Azt mondja az ’írás’ és mindenki, hogy idegenben jó az X. Viszont az már nem mindegy, hogy a döntetlent miképpen éri el egy csapat. Ez a Sényőn elért egri döntetlen kicsit fájhat a társaságnak - az utolsó utáni percben, a hosszabbításban kapott fejesgóllal alakult ki a 2:2 -, mert gyakorlatilag már a zsebben volt a három pont, amelynek megszerzése fantasztikus lett volna, hiszen már jó régen, pontosan öt évvel ezelőtt sikerült nyerni Szabolcsban. A jó az egészben az, hogy a hétvégén, a következő hazai mérkőzésen van lehetőség a javításra. Vasárnap megint egy szabolcsi gárda látogat a Szentmarjay stadionba, a Mátészalka együttese. A táblázaton elfoglalt helyezések és a formák alapján biztos hazai győzelem prognosztizálható, de az ilyen ’kötelező a győzelem’ meccsek a legnehezebbek, mert ha az esélyesebbnek vélt csapat nem összpontosít maximálisan és hiányzik a megfelelő mentalitás a mérkőzésen, akkor könnyen jöhet a meglepetés. Ráadásul a vendégeknél edzőváltás történt, ami mindig magában hordozza a ’feltámadás’ esélyét az adott csapatnál. Persze ezt biztosan tudják az egrieknél is és sikerül a szakmai stábnak ezen átlendíteni a csapatot és 100%-os koncentrációval, alázattal, akarással, fegyelmezett játékkal megoldani ezt az egyáltalán nem könnyű feladatot.
1. EGER SE – MÁTÉSZALKAI MTK A Sényő elleni döntetlen (majdnem győzelem) kellő önbizalmat és magabiztosságot kell adjon a csapatnak, hiszen hosszú idő után tört meg az a sorozat, ami csak kudarcokból állt. A következő hazai mérkőzés gyakorlatilag papírformának ígérkezik, de tudjuk, hogy ezek a mérkőzések a legnehezebbek, főleg akkor, ha nincs meg a tisztelet, alázat és sorolhatnám még, hogy mi minden. A vendégeknél edzőváltás történt a héten, ami mindig veszélyes lehet az ellenfeleknek. Amennyiben az egriek hozzáállása 100%-os lesz, akkor nem lehet kérdés, hogy hová írják a három pontot. HAJRÁ EGER SE!!!
2. FC HATVAN – PUTNOK FC A hazaiak mindenkire veszélyesek lehetnek. Legutóbb óriási meglepetésre Debrecenben tudtak nyerni a még hibátlan egyetemisták ellen. A vendégek is rangadót nyertek, a j formában lévő Karcagot simázták le, ami már nagyon kellett a Szala-gárdának. Tippem: 2-2
A két ’testvér-csapat’ összecsapásán a hazai pálya kiegyenlítheti a tudás béli különbséget. Kérdés, hogy a diósgyőri fiataloknál lesz e ’vendégjátékos’? Tippem: 1-3
4. BACSÓ BETON CIGÁND SE – FÜZESABONY-ERŐSS ÚT Tippem: 1-0
5. KARCAGI VSE – FC TISZAÚJVÁROS A Karcag hosszú idő (öt győzelem zsinórban) után kapott ki ismét, de így is előkelő helyen tanyáznak Varga Attila tanítványai. A vendégek a hajrában fordították meg a Cigánd elleni találkozójukat és szerezték meg a győzelmet. A Karcag az új stadionban még nem veszített pontot, most sem fog az inkább hazai pályán vitézkedő Újvárosiak ellen. Tippem: 2-0
6. DVSC II – DEAC A Máté Péter vezette gárda meglepetésre kikapott az eddig haloványan teljesítő Szpari tartalékoktól. A hétvégi városi derbin sem ők az esélyesek, de egy ilyen presztízs csatában bármi előfordulhat. A egyetemisták haza pályán veszítették el a nagyon fontos találkozójukat a Hatvan ellen, így nem sikerült kijavítani a karcagi fiaskót. A derbin javíthatnak a városi rivális ellen. Tippem: 1-2
7. KISVÁRDA II – NYÍREGYHÁZA II Nem csak a Hajdúságban, Szabolcsban is rangadóra kerül sor, bár a helyezések és a formák alapján ez kicsit túlzás, de az azonos megyei csapatoknál ez mindig fennáll, még akkor is, ha csak ’tartalék-gárdákról’ van szó. Tippem: 1-1
8. TISZAFÜREDI VSE – SÉNYŐ FC SELYEM-BER A Tisza-partiak nem tudták kihasználni az egyetemisták botlását, mert csak egy pontot szereztek a rapszodikus DVTK II ellen, de továbbra is ott vannak a 2. helyen, amit egy újabb hazai győzelemmel stabilizálhatnak. A vendégek a hosszabbításban mentettek pontot az egriek ellen. Kapacináéknak a hétvégén kevés az esélyük erre. Tippem: 2-1 |