Beharangozó
Írta: 666 - Dátum: 2024.10.18 05:48

Sütő Szilárd, szakmai igazgató ESE:

Erős csapathoz látogatunk a hétvégén, akiknek kellett egy pár forduló, hogy összeálljanak. Az elmúlt 3 fordulóban szerzett 9 pontjuk figyelemre méltó. Véleményem szerint, ha a csapat hozza a sokszor látott fegyelmezett játékát ponttal vagy pontokkal  tudunk távozni Nyíregyházáról. 

Céró Bálint, klubigazgató ESE:

Vasárnap korai kezdéssel érkezünk Nyíregyházára. Nem lesz egyszerű dolgunk, de a csapat mindent meg fog tenni a győzelemért. Ez nagy fegyvertény lenne mert a második csapatokra jellemző hektikusság után , ellenfelünk belerázódott a bajnokságba.

Debreczeni Dávid, csapatkapitány ESE:

A Nyíregyház ll. remek formában van, de az lesz a célunk hogy megállítsuk őket és 3 ponttal térjünk haza.

Török László, vezetőedző Nyíregyháza II:

Fizikálisan erős és jól felkészített valamint támadásokban kreatív csapat az Eger! Minőségi játékosok alkotják a keretet, akik már többen is megjárták a magasabb osztályokat! Az elmúlt két mérkőzésükön a helyzeteik alapján gólokkal kellett volna nyerniük, nagyon remélem, nem nálunk akarják pótolni és javítani a gólarányukat! Mi a 3 meccses győzelmi sorozatunkat a helyén tudjuk kezelni, mert mindig van hova fejlődnünk! Szeretnénk a hétvégi mérkőzésen is folytatni azt a mentalitást, ami eddig is jellemzett minket!

Patrik Balázs, játékos ESE:

Egy fiatal csapathoz látogatunk, akik tele lesznek motivációval, de nekünk csak magunkkal kell foglalkozni és tovább vinni a jó formánkat kellő akarattal meg fogjuk nyerni a mérkőzést!

Sós Máté, játékos ESE:

Nehéz mérkőzésre számitok, de szeretnénk jó játékkal nyerni Nyíregyházán!

Grósz Ákos, Öregriek elnök:

A csalódást keltő hazai döntetlen ellenére, tetszett az ESE játéka. Láthattunk szép megmozdulásokat, kombinatív játékot. Kicsit azt hiányoltam, hogy ha az utolsó 10 percben, minden mindegy alapon ugy tud támadni a csapat az egyenlítésért, akkor ezt a pressinget, miért nem lehet az elejétől, hogy előnybe kerüljön fiatal csapatunk. A Nyiregyháza meccsén bármi lehet, bízom az előre játékosaink gólérzékenységében, így tippem: 1-2

Molnár László, szurkoló ESE:

A Nyíregyháza II. a 8. forduló után 5 ponttal a 14. helyen állt 11:14-es gólaránnyal, de az elmúlt 3 hét alatt 3 győzelemmel 8:3- as gólarányt létrehozva feljött a 8. helyre. Kirobbanó formában vannak tehát a nyírségiek, észnél kell lennie az Egernek, ha pontot szeretne. szerezni. Önbizalmat adhat, hogy a Füzesabony idegenben győzte le őket. Remélhetőleg a szokatlan délelőtti meccskezdés nem okoz nehézséget az Egernek. Habár az 1 ponttal nagyot nem lehet előre lepni, de szerintem reálisan döntetlen várható.

Sashalmi Árpád, szurkoló ESE:

Elvileg lehetnek visszajátszók a hazaiaknál, de a II. számú csapatok aktuális ereje mindig homályos. Mi sajnos elmulasztottuk a legutóbbi idegenbeli bravúrt, hátha most összejön. Jó lenne győzelemmel tapadni az élbolyra

Méhes Róbert, szurkoló ESE:

A magára találó Nyíregyháza ellen kemény, harcos mérkőzést várok. Természetesen Eger győzelemmel!!Tipp:0-1

Farkas Péter, szurkoló ESE:

Az újonnan nb1-be felkerült Nyíregyházi Szparinak a második csapata a csoportunkban a középmezőnyben foglal helyet, alig lemaradva tőlünk. Az eddig lejátszott meccseinek eredményeit elnézve, kevésgólos meccseket játszottak a csoportban, így ellenük bármely eredmény elképzelhető, akár 1-2 góllal is győzhetünk. Hajrá ESE!

Bodolai Zsolt, szurkoló ESE:

Vége lehetne lassan a Szabolcsból érkező csapatokból, de ahhoz osztályt kellene lépnünk, hogy hogy kevesebb szabolcsit sodorjon elénk a sorsolás. Az irányvonal hosszú évek óta jó, de most már ideje elkezdeni a 3 pontoknak a megszerzését. Az egységesség, a hétről-hétre való stabilitás, az eredmény tükrében jól néz ki. Ám a dobogó közeli helyek stabilizálásához nyerni kell egy közvetlen riválissal szemben. Az utolsó két találkozón egygólos megyeszékhelyi sikert jósoltam, s mindkétszer remiztek a fiúk. Egy újabb roppant nehéz idegenbeli fellépés előtt állva, most pontosztozkodást várok. Hátha így véget vetünk a szabolcsi átoknak. A tippem: 2-2.

Szécsi Attila, szurkoló ESE:

A jó szezonkezdést követően hullámzó teljesítmény állt be a csapatnál. Jelenleg gödörben vagyunk, ezúttal kibékülök a döntetlennel is ahol egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok.

Mag László, szurkoló ESE:

Nagyon oda kell tennie magát a társaságnak, ha pontot akar szerezni, mert ugye ennél papíron könnyebb ellenfelekkel sem bírtunk idegenben. Bízom a srácokban. 1-2 gólt biztosan kapunk, de Sós, Tóth, Nagy góljaival nyerni fogunk. Tippem 2:3