Varga Iván: semmi veszítenivalója nincs Debreceniéknek
Írta: 666 - Dátum: 2024.10.26 07:43

A ’szabolcsi átok’ ismét ott volt a csapattal. Sajnos megint csak egy pontot sikerült szerezni Nyíregyházán és ezzel kicsit leszakadt a gárda a dobogós helyektől. Pedig nagyon kellett volna a győzelem, de nemcsak most, hanem az előző két fordulóban is. A szabolcsi csapatok hat egységet ’vettek’ el az Egertől, a három forduló alatt. Tudom, hogy nincs ’HA’, de ha ezek a pontok meglennének, akkor bizony igencsak előkelő helyen tanyázna a csapat és nyugodtan (szerintem így is) várhatná a zárófordulókat. Nagyon nehéz három ’őszi’ meccs vár Bukránékra, ugyanis csak olyan csapatokkal csap össze az Eger SE, akik a tabellán előttük állnak. Sorrendben a jelenleg éllovas DEAC, a negyedik Putnok és az ötödik Tiszaújváros lesznek az ellenfelek. Azért, ha azzal +6 ponttal több van, úgy sokkal kényelmesebb lenne nekivágni egy ilyen sorozatnak. Azt gondolom, hogy az eddigi mérkőzéseken mutatott teljesítménnyel többen elégedettek, mint akik nem. Azt is figyelembe kell venni, hogy rendkívül fiatal a csapat és gyakran előfordul, hogy az éppen pályán lévőknek nem stabil a teljesítménye, a formája. Ezek mind nagyban befolyásolják a csapat szereplését. Visszatérve a hétvégi mérkőzéshez, azt gondolom, hogy semmi veszítenivalója nincs Debreceniéknek. Amennyiben tudják hozni az itthoni formájukat és mindenki kihozza a maximumot magából és egészséges önbizalommal lépnek pályára, akkor nem marad pont nélkül a csapat.  

 

1. EGER SE – DEAC 

Az Eger nem jött ki olyan jól a három szabolcsi csapattal vívott találkozókból, mert mindenki több pontot remélt ezeken az összecsapásokon. A vasárnapi ellenfél, az első helyen álló DEAC, amely stabil, masszív csapatot alkotó játékosokból áll, akik már hosszabb ideje játszanak együtt, amit az is mutat, hogy sok meccsüket tudták megnyerni egy rúgott góllal.

HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 1-0

 

2. FC HATVAN – FÜZESABONY-ERŐSS ÚT

A hazaiak az elmúlt hetekben mindössze egy győzelmet tudtak felmutatni, ami kevés ahhoz, hogy stabilan ott legyenek a középmezőnyben. Nehéz dolguk lesz a megyei rivális elleni mérkőzésükön is, mert a Jeney-csapatnak szintén kellenek a pontok. Rendre szoros meccseket játszanak, de hiányzik az a pici plusz, ami átlendítené a csapatot ezen a helyzeten. Amíg ez nem változik, addig, ahogy a ’mester’ is nyilatkozta: maradnak a „szimpatikus vesztesek csapata”.

Tippem: 1-1


3. SALGÓTARJÁNI BTC – SÉNYŐ FC SELYEM-BER

A nógrádiak, ha az utóbbi mérkőzéseken mutatott eredményességüket tudják folytatni, akkor felzárkózhatnak a középmezőnyhöz. Ehhez mindenképpen győzni kellene a szintén jó formában lévő Sényő ellen.

Tippem: 2-1

 

4. DVTK II F4R – MÁTÉSZALKAI MTK

 A piros-fehérek négy meccse nyeretlenek és ezeken még gólt sem sikerült szerezniük. Legutóbb a Kisvárda II-t tudták legyőzni egy hónappal ezelőtt. Nagyon kellene már a három pont, de ez nem lesz egyszerű az edzőváltás óta megtáltosodott újonc ellen. A Mátészalka megszerezte első hazai győzelmét, és nem is akárkit vertek meg. Az egri pontszerzést követően a dobogós Tiszafüredet simázták le (3-0).

Tippem: 1-2

 

5. KARCAGI VSE – BACSÓ BETON CIGÁND SE

A Karcagnak is sikerült javítani a kisiklást, hiszen egy-egy döntetlen és vereség után ismét három pontot szereztek, amivel felléptek a tabella második helyére. A borsodiaknak is kellene már a siker, hiszen három találkozó ment el győzelem nélkül.

Tippem: 2-0

 

6. DVSC II – FC TISZAÚJVÁROS 

A Máté Péter vezette gárda nem találja a kiutat a gödörből és változatlanul szenvednek az őszi szezonban. A vasárnapi matinén sem lesz könnyű dolguk, mert a szintén stabil formát mutató Tiszaújváros látogat Debrecenbe.

Tippem: 1-2

 

7. KISVÁRDA II – PUTNOK FC

Jól teljesítettek a három megyei rivális elleni mérkőzéseken a Várdai-vitézek, de a debreceni kirándulás már nem végződött annyira jól, egy vállalható vereséget szenvedtek az egyetemistáktól. A Putnok elleni találkozójuk sem lesz sétagalopp. A vendégek lassan megtalálják azt a játékot, amivel a tavalyi szezonban bajnokok voltak.

Tippem: 0-3

 

8. TISZAFÜREDI VSE – NYÍREGYHÁZA II

A Tisza-partiak belekerültek egy hullámvölgybe, amiből szeretnének kikecmeregni. Erre jó lehetőség a nyírségi újonc gárda elleni mérkőzés, bár a Török-csapat az elmúlt négy fordulóban több pontot szerzett, mint az azt megelőző nyolc meccsen.

Tippem: 2-1