Varga Iván: nem elég az, hogy nem kapunk ki és szerzünk egy pontot
Írta: 666 - Dátum: 2024.11.09 19:06

PUTNOK-EGER 3-0!

Aki csak az eredményt látja, azt gondolhatja, hogy sima meccs volt Putnokon. Pedig a látszat néha csal. Az Egernek is megvoltak a gólszerzési esélyei a mérkőzés elején, ha azok közül értékesített volna néhányat a csapat, akkor egészen másképp alakul a mérkőzés. Aki valaha is lépett már pályára – de nem úgy, hogy megvette a kezdőrúgást -, az nagyon jól tudja, hogy nem mindegy, ki szerzi meg az első találatot. Teljesen más az adott mérkőzés pszichológiája, menete egy ilyen összecsapásnak. Persze ez egy kicsit szépítése a történetnek és nem felmentve a csapatot, mert a vereségért még most sem adnak pontokat. Szóval fel van adva a lecke a gárdának az utolsó fordulókra és győzelmekre van szükség, ha nem akar még jobban leszakadni az élmezőnytől. Erre nagyon jó esély kínálkozik már a hétvégén a Tiszaújváros ellen. Nem lesz sétagalopp a találkozó, de a „hazai formában” megszerezhető a győzelem és a három pont. Ehhez mindenképpen gólokat kell szerezni, mert anélkül nem lehet meccset nyerni. Ebben a helyzetben nem elég az, hogy nem kapunk ki és szerzünk egy pontot, a győzelemért kell hajtani, küzdeni mindenkinek, aki pályára kerül. Itt az újabb lehetőség a javításra az utolsó őszi fordulóban!

 

1. EGER SE – FC TISZAÚJVÁROS   

Az Eger nem tudott pontot szerezni a riválisa otthonában. Vasárnap egy újabb rangadó vár Bukránékra, a Vitelki-legénység vizitál a Szentmarjayban. Nagyon oda kell tennie magát minden pályára lépőnek, mert fontos pontokról lesz döntés és most nem fér bele egy hazai vereség, ha az élmezőny közelében akar maradni a csapat. Pár hete még pontazonosság volt a két egylet között, ami a sok egri döntetlen miatt hét pontos tiszaújvárosi előnyre duzzadt.

HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 1-0

 

2. KISVÁRDA II – FÜZESABONY-ERŐSS ÚT

A hazaiak az elmúlt hetekben hullámzó teljesítményt nyújtanak, vereséget szenvednek az újonctól, aztán nyernek a tavalyi bajnok ellen. A vasárnapi matinén szintén egy újonc látogat a Várkerti stadionba. Jeney-mester ténykedése alatt megbízható teljesítményre képes a csapata, most sem maradnak pont nélkül.

Tippem: 1-1


3. SALGÓTARJÁNI BTC – MÁTÉSZALKAI MTK

A nógrádiak, ha folytatni tudják azt az eredményes játékukat, amit az utolsó hazai mérkőzéseiken mutattak, akkor begyűjthetik a pontokat az újonc szabolcsiak ellen, akik az edzőváltás utáni megindulásukat követően kicsit visszaestek.

Tippem: 2-1

 

4. DVTK II F4R – DEAC

 A piros-fehérek hat pontos meccset veszítettek el Nyíregyházán. Vasárnap a listavezető ellen nem sok esélyük van javítani. Az egyetemisták az utóbbi mérkőzéseiken nem tudtak gólt szerezni, amivel négy pontot vesztettek a riválisokkal szemben. Diósgyőrben pótolhatják ezeket a pontokat. 

Tippem: 1-2

 

5. FC HATVAN – KARCAGI VSE

A heves-megyeiek komoly hullámvölgyben vannak, amiből nem tudnak kijönni. Ehhez győzelmekre lenne szükségük, de rendre pont nélkül maradnak. Sajnos ezen most sem tudnak javítani, mert egy remek formában lévő együttessel találkoznak a hétvégén. A Karcagnak sikerült javítani a putnoki vereség után, azóta négy mérkőzésükön tíz pontot szereztek és tovább üldözik az éllovas debreceni egyetemistákat.

Tippem: 0-2

 

6. DVSC II – BACSÓ BETON CIGÁND SE 

A Máté Péterék változatlanul szenvednek az őszi szezonban, ráadásul a góllövéssel is hadilábon állnak. Nagy változásokra lenne szükség ahhoz, hogy ebből kijöjjenek. A vasárnapi összecsapáson sem lesz könnyű dolguk a volt debreceni legenda irányította Cigánd ellen.Tippem: 1-2

 

7. TISZAFÜREDI VSE – PUTNOK FC

Igazi helyosztó mérkőzés vár a csapatokra a Tisza-parton. Aki ezen az összecsapáson hozza a három pontot, hatalmas lépést tesz a dobogó eléréséért és egy kis előnyre is szert tehet a riválisával szemben. A Tiszafüred mellett a hazai pálya, a vendégek mellett a jó forma lehet a kulcs.

Tippem: 1-1 

 

8. SÉNYŐ FC SELYEM-BER – NYÍREGYHÁZA II

Jelen helyzetben a szabolcsi rangadó abszolút háromesélyes, a hazaiak győzelme mellett talán a nagyobb rutin szól. A Török-legénység viszont remek formát mutat az elmúlt időszakban, hiszen már hatodik meccse veretlenek.

Tippem: 2-2