![]() |
Ahogy azt a szurkolók már nagyon várták az elmúlt hétvégén, a vármegyei rangadón egy hat mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot tudott lezárni a gárda a Füzesabony legyőzésével. A megszerzett három ponttal pedig a középmezőny elején maradt a csapat, ami jó alapot biztosít majd a januári téli felkészülésre. Azt gondolom, hogy azon kevesek, akik kilátogattak a Szentmarjay-stadionba egy nagyon színvonaltalan, gyenge meccsel lettek „gazdagabbak”. Persze a 3 pont megszerzése volt a fő cél, ami sikerült is és ezzel a győzelemmel lezárni az őszi hazai szezont. Az értékelést meghagyom másoknak. Vasárnap idegenben lép pályára a gárda, méghozzá a rendkívül gyenge őszt produkáló Cigánd otthonában. Az biztos, hogy ott sokkal több kell majd ahhoz, akár játékban, akár hozzáállásban, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek Bukránék. Az őszi hazai meccsből nem szabad kiindulni, amikor az Eger lemosta a pályáról a vendég Cigánd együttesét a Szentmarjayban, mert az tévútra vihet mindenkit. Az ősz utolsó mérkőzésén nem szabad semmivel sem tartalékolnia senkinek. Mindent bele kell tenni a mérkőzésbe, aztán majd lehet pihenni és újult erővel nekivágni a tavaszi felkészülésnek.
1. BACSÓ BETON-CIGÁND SE – EGER SE A hazaiak a saját közönségük előtt elfogadhatóan szerepeltek, hiszen a pontjaik zömét ekkor szerezték. Inkább a vendégszereplésekkel álltak hadilábon. Ezért is lesz nehéz mérkőzés az idegenben igencsak rosszul szereplő, rengeteg gólt kapó Eger számára a vasárnapi összecsapás. HAJRÁ EGER SE!!! Tippem: 1-2
2. KARCAGI VSE – KISVÁRDA II Az ősz bajnoka fogadja a bajnokság végére feltámadt Várkerti-vitézeket, akiknek a vendégeskedés nem sok pontot hozott. A hétvégén is ez várhat rájuk a „karcagi katlanban” Ősszel: 0-0 Tippem: 3-1
A Hatvan csak saját magának köszönheti a rendkívül gyengére sikeredett őszi szezont. Olyan mérkőzéseken hullajtott pontokat, amelyeken esélyesebb volt az aktuális ellenfelénél. Most egy kiesési rangadó vár rájuk ahol a szintén csalódás kategóriájába tartozó Loki lesz az ellenfelük. Talán a hazai pálya „előnye” segíthet a Szpisljak-csapatnak megszerezni a gyózelmet. Ősszel: 3-2 FC HATVAN Tippem: 2-1
4. FÜZESABONY-ERŐSS ÚT – TISZAFÜREDI VSE Az Abonyiak nagyon csalódottan távoztak Egerből az elveszített megyei rangadó után. A Tisza-partiak egy hosszú nyeretlenségi szériát zártak le, ezzel együtt remekül szerepeltek az ősszel és vasárnap is esélyesként lépnek pályára a harcos csapatmunkát bemutató hazaiakkal szemben. Ősszel: 3-2 TISZAFÜREDI VSE Tippem: 1-2
5. DEAC – MÁTÉSZALKAI MTK Azt gondolom, hogy nem lehet kérdés a mérkőzés kimenetele, talán a gólkülönbség kérdéses, bár az egyetemistákra nem volt jellemző, hogy bármelyik ellenfelüket megszórták volna. Ősszel: 1-0 DEAC Tippem: 3-0
6. NYÍREGYHÁZI SPARTACUS FC II – SALGÓTARJÁNI BTC Ha ez a meccs most Salgótarjánban lenne, akkor azt mondanám, hogy nyernek a nógrádiak, de Szabolcsban egyértelmű esélyes a Török-csapat. Tippem: 3-1
7. PUTNOK FC – SÉNYŐ FC SELYEM-BER Mindkét gárda nagyon gyengén rajtolt. A Putnok összeszedte magát és már a dobogóért van harcban, míg Kapacináéknál továbbra is a kiesés elkerülése lehet a cél. Ősszel: 2-1 PUTNOK FC Tippem: 2-0
8. TISZAÚJVÁROS FC – DVTK II A két borsodi csapat összecsapásán a hazaiak begyűjthetik a tizedik győzelmüket és ezzel a tavaszi kezdésig biztosan a harmadik helyen maradnak. A piros-fehérekben az őszi hazai vereség visszavágásának lehetősége nyomhat sokat a latba. Ősszel: 1-0 FC TISZAÚJVÁROS Tippem: 2-0 |