Nehéz helyzetben látom a magyar labdarúgó utánpótlás képzési rendszer bizonyos területeit amellyel az elmúlt másfél évben csak puszta kíváncsiságból kezdtem el foglalkozni, érdeklődni, majd egészen beleástam egy speciális területébe magam amely kis városunkkal is összeköthető. Egy olyan területtel kezdtem el foglalkozni amiről tán kevesebbet olvasni, többen beszélnek róla, mégis legyintenek felette. A labdarúgás "mindenevőjeként" Egerben számos utánpótlás csapatok mérkőzéseire vagy edzéseire is betekintve az első és számomra legszembetűnőbb hogy a sok gyermeknek és szüleinek nincs elmagyarázva a labdarúgó cipők típusai. Az Északi Sporttelepen lévő infrastrukturális beruházások jelentős mennyiségű megoldásban elősegítik az utánpótlás korú labdarúgókat, gondolok itt főleg az edzések, a mérkőzések egy időben való lebonyolítására amellyel nem kevés időt spórolnak meg más csapatatok számára is. A műfüves pályák megsokszorozódásához viszont nem társul kellő szakmai egészségügyi tanácsadás! Mivel nem vagyok szakmabeli, ezért kénytelen voltam rákérdezni pályakezdő és több évtizedes múlttal rendelkező edzőknél is, része-e a magyar utánpótlás képzésnek vagy az Eger SE edzői szakszervezetének oktatást tartani a labdarúgó cipőkről, annak típusait ismertetni? A válasz: NEM! Mire gondolok? TF- Klasszikus kispályás műfűre, és a legkeményebb talajokra FG- Fix műanyag stoplik ideális tapadást biztosítanak keményebb talajú füves pályára. AG- Modern 3G műfűre készültek. A legújabb, nagypályás, műfüves pályák készülnek ilyen technológiával, mely bár lassabb, de közel a jól kezelt fű hatását nyújtják. Ha sok műfüves pályán járták már, akkor könnyen lehet különböztetni a régebbi, alacsonyabb műfüves pályákat (melyekre a TF cipők valóak) a természetes fűhöz sokkal közelebb álló műfüves pályáktól, melyekre már az AG stoplik valóak. Az AG és az FG stoplik műanyagból készültek, formájuk azonban nagyban különbözik. Az AG stoplik rövidebbek és különleges alakjuk a műfüvön nyújt tökéletes tapadást. SG- problémásabb talajra készültek, nedves, laza, mély fűre, melyben a legjobb tapadást a klasszikus megoldás nyújtja IC/IN/IT - Akár versenyszerű futsal, akár kispályás teremfocira Ezeket a jelöléseket mi magunk is közel 20 évvel ezelőtt hajlamosak voltunk figyelmen kívül hagyni hiszen ha bementünk egy Adidas,Puma, Nike üzletbe persze hogy az élvezett prioritást amit a TV-ben láttunk kedvenceinken is. Csak épp az olcsóbbik változatát és nem foglalkozva azzal hogy egy füves talajra tervezett műanyag stoplis cipőt napi szinten műfüves pályára használunk... Sok sportolóval beszélek, különböző korosztályokkal, amatőr- hobbi és utánpótlásban jártas szülővel is amelyből a többség tapasztalata alapján bizony nagyon sokan nem ismerik, és nem is néznek utána ezeknek a jelöléseknek. Hosszútávon pedig visszaigazolást ad, mekkora hiba, hiszen térd- bokaízület és hátfájdalmak jelentkeznek amit lehet megelőzhetne a figyelem, a vásárláshoz való felkészültség. Egerben a klubnak felelősségét érzem járjanak el ennek oktatásának ügyében. Hiánycikknek érzem egy futballra szakosodott céggel való együttműködést akik egészségügyileg is tanácsokkal látják el a labdarúgókat. Meg kell értetni velük milyen napi szintű vagy akár későbbre kiható sérüléssel fájdalmakkal járhat egy rossz vásárlás. Az együttműködéssel akár kedvezményes árakon is kialakulhatna egy win-win állapot mindkét fél számára.(11teamsport, Focivilág, Futball Faktor,Lion Sport...) Persze nehéz helyzet is ál elő ha a gyermek a hét folyamán kettőt füvön, kettőt műfüvön edz. Az anyagi lehetőségek behatároltak, a világmárkás lábbelik piaci ára az egekbe szökik, míg az Egerben található sport üzletek száma összesen 2! Nem minden eladó felkészült, vagy vesz részt termékképzésen. Az ő feladatuk eladni, tanácsot már nem biztos hogy fognak adni. Ha reklamációval jön a vevő, nem az ő hatáskörük lesz kivizsgálni. Személyes példával folytatnám. Tavaly Budapesten egy labdarúgásra szakosodott eladóval az üzletben értekezem a cipő vásárlását megelőzően, aki elmondta ha a füves talajra tervezett FG típusú cipőt más talajon használok és dacára a 2 éves garancia, amelyet ha vásárlás után két hónappal visszaviszek gyári hibával, nem tudják elfogadni a reklamációt ha csak egy granulátum darabot vagy műfüves pálya okozta súrlódást is felfedezni vélnek. Persze van ellenpélda is, bizonyos sportüzletekben nem értenek hozzá és kivizsgálás nélkül kicserélik vagy egy üzletvezető jó indulatán is múlik. De a problémák jelentőségeit meg kell értetni is, hogy anyagi veszteséggel járható kockázatokat meg lehessen előzni. Az egri labdarúgásnak utánpótlásbázisa rendkívűl gazdag, eredményes múlttal rendelkezik amely 2021 óta B jelű tehetségközpont minősítést kapott. Az ország 37 legjobb utánpótlás nevelő klubja között szerepel az Eger SE! Ez egy óriási dolog a klub életében ahol szemmel látható az előre haladás, mégis helyenként javítások és karbantartások maradnak el de erről máskor... Törjünk utat, emeljük a szintet, akadémiákat megelőzve azzal a példamutatással hogy erről szülői értekezletet, előadást tartanak vagy legalább a főbejáratra, a lelátó valamely ablakára kitesszük a talp típusok fogalmát A4-es lapon, netán weboldalon hogy mindenki számára elérhető legyen! |