Varga Iván: ez a gárda többre hivatott
Írta: 666 - Dátum: 2025.05.24 13:22
Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NB III Ésuak-Keleti csoport, következő forduló eredményeire.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

EGER 3-2 PUTNOK!

Milyen jó ezt még leírni is, nemhogy átélni. Azt gondolom, akik látták a meccset elmondhatjuk, ha ehhez hasonló hozzáállással játszott volna a csapat a tavaszi szezonban, mint ahogy játszott az utolsó fordulókban, akkor most nem arról beszélnénk, hogy milyen jó, hogy megkapaszkodott a gárda és elkerülte a kiesést, hanem arról, hogy a dobogó melyik fokán végez.

Én mondtam az őszi szezon zárásakor is, hogy ez a gárda többre hivatott, mint a jelenlegi helyzete mutatja (8.) és ha az utolsó öt fordulóban nem úgy szerepel, akkor simán ott lehetett volna a dobogón. De ez már elmúlt.

Vasárnap következik a bajnoki szezon zárómérkőzése Tiszaújvárosban. Vitelkiék nagyon rossz tavaszt zártak, hiszen kilenc mérkőzésükből mindössze egyet nyertek meg, azt is a legutóbbi fordulóban. Nem hinném, hogy magas motivációval lépnek majd pályára az Eger ellen, bár a presztízs mindent felülírhat a mester korábbi egri szerepvállalása miatt. Ezt már többször is megmutatták, főleg a Szentmarjayban lejátszott mérkőzéseken. Ami jó előjel lehet Bukránéknak az, hogy a Tisza-parton többször is tudtak nyerni az aktuális ellenféllel szemben.

Szóval a csapatnak a hétvégén is „elő kell vennie” a legutóbbi hetek hozzáállását, formáját és akkor ismét meg lehet a három pont.

 

1. FC TISZAÚJVÁROS – EGER SE   

Az Eger nagy meglepetésre legyőzte a bajnoki címre hajtó Putnok gárdáját. Nagyszerű volt látni a csapat hozzáállását a mérkőzéshez.  Vasárnap egy újabb presztízs csata vár Tóthékra a Tiszaújvárosi-Sportcentrumban. A Tisza-partiak borzasztó tavaszt produkáltak, hiszen az utolsó kilenc lejátszott meccsükön mindössze egyszer tudták győztesen elhagyni a pályát.

HAJRÁ EGER SE!!!

Ősszel: 2-1 Tiszaújváros

Tippem: 1-2

 

2. FÜZESABONY-ERŐSS ÚT – KISVÁRDA II

Az abonyiak az elmúlt hetekben viszonylag jó teljesítményt hoztak, de nem tudták bebiztosítani a biztos bennmaradást. Köszönhető ez annak is, hogy Debrecenben a 97. percben egyenlített ki a hazai csapat. Vasárnap mindenképpen győzniük kell a Kisvárda tartalékjai ellen, hogy megmaradjon az esély az NB.III-ban maradásra.

Ősszel: 3-1 Kisvárda II

Tippem: 1-0


3. MÁTÉSZALKAI MTK – SALGÓTARJÁNI BTC

A hazaiak már hetek óta biztos kiesőként lépnek pályára. Az utolsó fellépésükön csak a tisztes helytállás lehet az egyetlen céljuk. A nógrádiak is elpackáztak több olyan mérkőzést, amelyeken megszerezhették volna a pontokat, amivel kiharcolhatták volna a bennmaradást. Egy idegenbeli győzelem még elmozdíthatja a csapatot a 15. helyről, de ez csak akkor realizálódik, ha a Füzesabony nem győzi le a Kisvárdát hazai környezetben.

Ősszel: 3-0 SBTC

Tippem: 1-2

 

4. DEAC – DVTK II F4R

 Az egyetemisták még egyetlen egy esetben lehetnek bajnokok, ha a rivális Karcag veszít hazai pályán a Hatvan ellen, a debreceniek pedig nyernek a Diósgyőr ellen. A piros-fehérek hat mérkőzés óta veretlenek, ezt szeretnék megtartani Debrecenben is.

Ősszel: 2-1 DVTK II

Tippem: 1-0

 

5. KARCAGI VSE – FC HATVAN

A Karcagnak egy pont is elég ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot és osztályozót játszhassanak az NB.II-be jutásért.

A heves-megyeieknek egy pontra van szükségük a biztos bennmaradáshoz. A hatvaniak már az előző, hazai fordulóban biztosíthatták volna helyüket az NB.III-ban, de a Cigánd ellen a 96. percben kaptak gólt, ami miatt most Karcagon kell megszerezniük azt az egyetlen ’életmentő’ pontot.

Ősszel: 3-0 Karcag

Tippem: 0-0

 

6. BACSÓ BETON CIGÁND SE – DVSC II 

Mindkét csapat bebetonozta a helyezését a tabellán. Ezért teljesen felszabadultan játszhatnak, amiből egy jó mérkőzés kerekedhet, a szurkolók legnagyobb örömére.

Ősszel: 1-0 DVSC II

Tippem: 1-1

 

7. PUTNOK FC – TISZAFÜREDI VSE

A Putnok az egri vereségével elveszítette annak a lehetőségét, hogy az utolsó mérkőzésükön is legyen tét. A bronzérem már megvan, ezért csak annyi maradt, hogy a szurkolókat megörvendeztessék az utolsó hazai találkozón.

Ősszel: 1-1

Tippem: 3-1

 

8. NYÍREGYHÁZA II – SÉNYŐ FC SELYEM-BER (szombat 17:00)

Jelen helyzetben a szabolcsi rangadón a vendégek esélyesebbek a győzelemre, amivel megelőzik az aktuális riválisukat. A Nyíregyhaza egyetlen nagy szerencséje, hogy véget van a bajnokságnak.

Ősszel: 2-1 Nyíregyháza II

Tippem: 1-2