Őszi értékelés
Írta: 666 - Dátum: 2014.12.14 08:16

Szécsi Attilát az U21-es csapat játékosát, aki a felnőttek közt is bemutatkozott, kértük meg, hogy értékelje csapatai őszi teljesítményét.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Az U21-ről

Egy nem létező csapat, de nem voltunk ismeretlenek egymás számára, hiszen korábban mind megfordultunk Egerben, ismertük egymás játékát és az edzőkkel is nagyszerű a viszony alakult ki. Sokan 21 éveseknek neveznek pedig a csapat jóval több mint fele U18-as. A stadionban nyugodt körülmények közt dolgozhattunk, a nyári felkészülés során a napi két edzések és az edzőmeccsek után egy erős és bő keret alakult ki a bajnoki rajtra. Több olyan csapat ellen játszottunk ahol a felnőtt NB3-as csapatból jöttek visszajátszani, míg nálunk pont az ellenkezője történt. Számomra csalódás hogy a 9. helyen végeztünk az ősszel, annak ellenére, hogy nagyon fiatal csapat vagyunk rengeteg pontot elhullajtottunk kötelező mérkőzéseken és akár a 6. helyről is várhattuk volna a tavaszt.

 A felnőtt csapatról

Ismét egy nem létező felnőtt csapat alakult meg ahol feltűntek régi ismerősök is. Szimpatikus társasághoz kapcsolódtam be több alkalommal is, akik nem pénzért csinálják és első helyen végeztek ősszel. Ritka az ilyen! Megyei másodosztályról van szó, de nagyon pozitív dolognak tartom, hogy 13 játékos közülünk lehetőséget kapott a felnőttek közt. Ezt most a nevükben is megköszönöm. Nagyon remélem hogy Egernek nem sokáig kell már megyei szinten játszani mert nem ezt érdemlik.