A közgyűlésben vannak olyanok, akik azt sem tudják, hányadikán van elseje!
Írta: 666 - Dátum: 2015.02.27 20:07

Honlapunk érdeklődött Harmati Péternél, hogy mi a véleménye Náci és Zoli bácsi azon kijelentéséről, hogy az egri foci túl sok támogatást kap.

Kattints a részletekre!



Teljes hír

Az ESSE elnöke elmondta, nem kívánja kommentálnia két úr hozzászólását, hiszen fogalmuk sincs az egészről. Harmati Péter szerint az utánpótlás-nevelés az önkormányzat feladata lenne, Ő tulajdonképpen szívességből, mindenféle haszon nélkül vállalta ezt magára. A 10,8 milliós támogatásról csak annyit, ha pl. az a közel 300 fő, aki jelenleg az ESSE-ben rúgja a labdát, a rendelkezésre álló 1600 órás keretet 600 órával túllépi, akkor még az ESSE-nek kell fizetnie kb. 9 millió forintot az önkormányzat felé. Kérdés az is, ha a sportiskola égisze alatt működne a futball (mint más sportágak esetén), akkor maguknak fizetnének? És ez csak a pályabérlet.

Ennyi tehát az elnök reakciója, amit én még kipótolnék pár dologgal, amiről szintén jó lenne, ha tudnának a képviselő urak, esetünkben Náci és Zoli bácsi!

Az egyesület elnöke felvetette, hogy a Tao terhére hókotró berendezést szerez be. Azt gondolom, mi több, biztos vagyok benne, ez sem az egyesület, hanem a fenntartó feladata lenne, miként a labdafogó háló felszerelése, stb is.

Náci és Zoli bácsi! Tudják-e önök, hogy az UP –al foglalkozó 13 edző mellékállásban hétvégenként hány órát dolgozik? És, hogy mennyi lehet az éves bérük az adóterhekkel együtt?

Náci és Zoli bácsi! Tudják-e, hogy egy hétvégi utazás a gyerekeknek 100 ezres tételt emészt fel? És akkor az ételről és italról nem is beszéltünk!

Tisztelt Urak, kedves képviselőink! Belekukkantottak már Önök más megyei jogú város költségvetésébe, sporttámogatásába? Ha nem, szívesen segítünk! Sok helyen meg tudják oldani több első osztályú csapat-sportág támogatását úgy, hogy ebben benne van a futball is!

 De jobbat mondok: arra is hivatkoztak már itt-ott, hogy egyiküket hány alkalommal megválasztották már képviselőnek. (Gondolom, ez azt akarná jelenteni, milyen remek, sokat megélt politikusról van szó.) Nos, akkor nem kell messze visszakúszni az emlékezet rögös útján, hogy eszükbe jusson, néhány éve mennyit adott a város. Akkor nem voltak felháborodva. Ugyan miért nem? Vagy amikor osztályról –osztályra előre lépve, egyre többet kért a város a sportlétesítmények használatáért.  

Persze találkoztam már olyan véleménnyel (egészen a városvezetésig bezárólag), lehet, hogy vannak tehetséges focista palántáink, de mihelyst pénz lesz az úr (értsd felnőtt, esetleg profi labdarúgás), rögtön az egyéni érdekek kerülnek előtérbe, és nem a játékosoké. Persze lehet itt hivatkozni az előző, remek tulajdonosokra. Azt gondolom azonban, ha valakit egyszer meglopnak a strandon, nem az a megoldás, hogy az életben nem megy oda többet a „delikvens”. Értelmes ember inkább levonja a megfelelő következtetést és úgy megy. Persze Önök nem járnak meccsre, így ott biztos nem is lopják meg magukat. (A belépő jelenleg ingyenes, úgyhogy pénzt sem kell hozni.)

És egy kérdés a végére! Ha a foci esetén a felnőtt csapatot 100%-ban a vállalkozóknak kell eltartani – teljesen mindegy milyen szinten – akkor a többi sportágban miért nem?

Persze nincsenek illúzióim, tudom, hogy nem kapunk választ. Ilyenkor már nem fontos a választópolgár