Nem lesz mindenáron feltöltés!
Írta: - Dátum: 2010.07.06 15:00
Sajnos országos jelenség, hogy több, bent maradást érő helyen végzett együttes sem tudja vállalni az újabb harmadosztályú megmérettetés megemelkedő költségeit. Ezzel komoly fejtörést okoznak az újonnan felálló MLSZ elnökségnek, ugyanis a VrB "csak" a nevezést bonyolítja, az egyes osztályok feltöltéséről az elnökség hivatott dönteni.
Kattints a részletekre!

Teljes hír

A hírek szerint “csak” a Bakony-csoportban már hárman (Körmend, Badacsonytomaj, Csesztreg) visszaléptek az NBIII-ból. Ne feledjük: biztosan ugyanerre a sorsra jutott az Alföld-csoportos Battonya, valamint a Dráva-csoportos Ócsárd együttese is, és akkor még biztosan nincs vége a sornak… Arról nem is beszélve, hogy szinte a megyei bajnokok fele sem tudja vállalni a magasabb osztályba történő feljutás költségeit!

Érdeklődésünkre a szövetség illetékes dolgozója annyit árult el, hogy több lehetőség közül választhat majd az új elnökség. Az egyik, hogy bevezetik a már sokszor emlegetett csoportszűkítést, és augusztus közepén öt csoportba sorolva rajtol el a mezőny. A másik lehetőség pedig, hogy a megyei második helyezetteknek ajánlják fel az NBIII-ban történő indulás jogát, esetleg egy korábbi rendeletet felülvizsgálva engedélyezik a kieső helyen végzett csapatok indulását.

Véleményünk szerint ez utóbbi eset még ha esetlegesen részben megoldást is jelentene a létszámgondokra, azzal együtt erősen komolytalanná is tenné a bajnokságot…

Információink szerint több, második helyen végzett megyei első osztályban szereplő együttes  (Tolna megyéből a Bonyhád, Békés megyéből a Szarvas, Somogy megyéből a Nagybajom)  is szándéknyilatkozatban jelezte, hogy amennyiben jogot kapnak, úgy élnek a harmadosztályban történő indulással. Némiképp ezt valamelyest humánusabb megoldásnak találjuk, hiszen sok megyében rendkívül kiélezett verseny zajlott, és nem egy esetben a második helyezett legalább annyira megérdemelné a feljutást, mint az adott megye bajnoka.

A harmadik eshetőség lenne a legelszomorítóbb. Ráadásul a megnövekedő területeknek köszönhetően többletköltségeket róna az amúgy is szűkös költségvetésből gazdálkodó egyesületekre.
Forrás: NBIII.Hu