Kérésemre, a Gyöngyöshalász elleni mérkőzést megtekintő T. László szurkolótársunk értékelte a látottakat. Kattints a részletekre!

Végre ismét tétmérkőzés! Az igazi szurkoló hóban-fagyban kitart – s bár koromnál fogva én nem lehetek az -, magam is vártam már a találkozót. Persze ez az idő érthető módon sokakat „otthontartott”, összességében elmondhatjuk, hogy sajnálhatják, hogy kihagyták.

Azt gondolom, az első bajnokink nem volt rossz. Sőt ha azt vesszük, az őszi kezdésnél is sokkal jobb volt, és nem csak az eredményt tekintve… Leszámítva, hogy az első félidőben a védekezés több ízben is hibádzott, alapvetően jól játszottunk. És itt a játékon van a hangsúly, mert a befejezésekről sajnos ugyanezt nem lehet elmondani. A presszió sikeres volt, sokszor és jól előztük meg az ellenfelet, láthattunk továbbá ötletes, szép támadásokat. Nem tettem eddig, most azonban ki kell, hogy emeljem Benke első félidei játékát. Mindig kiugrásra készen várta a labdákat, jól helyezkedett. Sajnos most inkább a társak voltak lassabbak, sokszor nem vették észre, vagy ha igen, későn adták a lasztit. Szerencsére támadónk most gólt is szerzett, reméljük – azzal együtt, hogy a második etapban ő is szürkébb lett – valóban sikerül eredményesebbnek lennie tavasszal. Azt hiszem azonban, hogy a meccs egészét tekintve elmondható, hogy mindenki hozzátette a magáét. Nálam Farek volt valamivel gyengébb, mint amit tőle megszoktunk, valamiért kevesebbet vállal, mint az előző idényben. Nem tudom, mi ennek az oka. Ezelőtt – miként Fekete visszavontabb szerepköre előtt is - kicsit értetlenül állok, de ez az edző dolga. Az azonban feltétlenül említésre méltó, hogy ha első számú góllövőnk hátrébb játszik, nem nagyon van, aki gólt lőjön. (Kivéve esetleg a formába lendülő Benkét.) Ez bizony meglátszott tegnap is. Nem vagyok elégedetlen, de akkor, amikor igen jó esély mutatkozik arra, hogy a bajnokság végén a gólarány döntsön, egyszerűen nem lehet 15 ajtó-ablak helyzetet kihagyni. És ebben a cserék sajnos még inkább alulmúlták a többieket. Egyedül talán Vajda hozott új színt a támadásokba. És akkor tekintsünk kicsit előre, a rangadóra. Ez a játék jó alap lehet, de hangsúlyozni szeretném, hogy alap. Hátul nem lehetünk olyan határozatlanok, mint tegnap az első félidőben. És az is biztos, hogy nem lesz ennyi helyzetünk sem, vagyis az adódó lehetőségek során jobban kell majd koncentrálni.

Nem állhatom meg, hogy ne szóljak arról – persze nem szeretnék senkit kioktatni –hogy rengeteg esetben közel a kapuhoz, akár szemben a kapussal, mintha megijednénk. A játékosok ahelyett, hogy higgadtan elgurítanák, vagy épp kicseleznék a portást, úgy gondolják, ha egy irgalmatlanul erős löketet engednek meg, az biztosan jó lesz, vagy legalábbis nem érheti szó a ház elejét. Azért ezekben a helyzetekben nem ártana egy kis fifika.