A napokban több cikket is lehetett olvasni a szurkolók által Vígh Ferencnek felajánlott gyűjtéssel kapcsolatosan. Szerintem egyik „adakozónak” sem jutott eszébe, hogy ennek ilyen híre megy. Nem ezért tette egyikünk sem. Persze jól eső érzés olvasni a dicsérő szavakat, nekünk mégis valahol máshol fáj, máshol kellene egy kis gyógyír!

Aki figyeli a város labdarúgó életét, az tudja, hogy Harmati Péter szó szerint a semmiből indulva immár olyan klubot irányít, amely a harmadik vonalban képviselteti magát, méghozzá újoncként, elég jól! Vannak, akik kézlegyintéssel elintézik mindezt, azt mondva, „ez is valami?”. Erre én azt mondom, igen az, de még mennyire! Részben a klub korábbi vezetői, részben a város „nemtörődömsége” oda vezetett, hogy ha 2014-ben nem nyújt segítő kezet valaki, ha nem veszi a fáradtságot és nem sajnálja anyagi forrásait, akkor akár évekre, ki tudja, talán évtizedekre elhal a foci Egerben.

Jól emlékszem, amikor az Északi sporttelepen az akkori sportért felelős alpolgármester bemutatta az új tulajdonost, mint aki a létbizonytalanság felé sodródó egyleten segít, mentőövet dobva ezzel a helyben focizni akaró gyermekek részére. A város ezzel meg is tette dolgát, elkerülte, hogy az a csúfság érje, hogy egy 60 ezres városban nincs labdarúgás. Ennyit tett, többet nem. Elengedték az új tulaj kezét, bízva annak elszántságában.

Nem voltam rest, megszámoltam. Csak utánpótlás csapatainkban több mint 180 játékos játszik ma (az egyesület hivatalos oldalán ellenőrizhető), és akkor még nem beszéltem a három felnőtt férfi és több női csapatunkról. Ennyi labdarúgó, továbbá jónéhány edző, sok-sok szülő, nem nagyszámú, de annál kitartóbb szurkoló örül, örülhet annak, hogy van hol játszani, ahol figyelnek rájuk, igyekeznek megfelelő körülményeket biztosítani részükre a sportolásra, játékra, munkára vagy épp a szurkolásra. Belátható, nem könnyű mindezt fentartani, működtetni. Támogatók sehol, a DVTK-val történt együttműködés is kizárólag formai jellegű, a hírek szerint tényleges anyagi segítséggel nem jár. Az önkormányzat mesze földön híres a focinak nyújtott támogatásának nagyvonalúságáról. Ugyanakkor a „kirakatcsapat”, a felnőttek NB 3-as szereplése nem kevés ráfordítást igényel. Több helyen megjelent, Harmati Péter egymaga nem tud ennél többet vállalni, talán ez is „túlvállalás” részéről. Ezt nem tudjuk. De az alábbiakat igen:

Az Önkormányzat nem hogy érdemi támogatást nem nyújt, arra is képtelen immár 5 éve, hogy támogató, szponzor keresésében segítsen, hiába kérték ezt a vezetők, a szurkolók! De folytathatnák a sort. A TAO program nagy segítség a sportegyesületek számára. Az egyesületek által készített és az MLSZ által elfogadott sportfejlesztési programok keretében az egyébként önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása a költségek 30%-val „letudható” lenne, és a város gazdagodna… Emellett a program lehetőséget nyújt az utánpótlás támogatására, sporteszközök beszerzésére is, mellyel ugyancsak a helyben sportoló gyermekek, felnőttek nyernének... Az ehhez szükséges önerőt a sportegyesületeknek kell biztosítani. Ehhez elég lenne, ha egyes vállalkozások a társasági adójukat nem a központi költségvetésbe, hanem az egyesületnek fizetnék meg. Ebben, vagyis a TAO feltöltésben sem tudnak segíteni a sportért felelősök, miközben volt olyan sportág, ahol egyetlen (!) versenyzőnek egy nap alatt (!) találtak szponzort. Történik mindez akkor, amikor az állam legfelsőbb vezetői imádják ezt a sportot, dől oda a pénz, amikor vannak olyan városok, ahol több kimagasló sportági támogatás mellett akár 50 millió Ft-al is támogatják az utánpótlást. (És nem Felcsútra gondolok.)

Mi „Egriek” büszkék vagyunk rá, milyen impozáns beruházások, fejlesztések valósulnak meg városunkban. A kivitelezők nem akármilyen cégek.  Vannak kiváló borászaink, akik ugyancsak részesednek állami- uniós pénzekből. Ott az ÉRSEKSÉG! Vannak itt helyi vállalkozások, kicsik és nagyok. Senkinek – tisztelet az elenyésző kisebbségnek - nem jut eszébe a szponzoráció, vagy a támogatás, legyen az akár „csak” TAO-s is.

Szóval mi, szurkolók nem vágyunk elismerésre szerény tettünkért. Mi akkor leszünk igazán boldogok, ha szeretett klubunk olyan önzetlenül kap segítséget támogatást, nevezzük bárhogy is, ahogyan mi adtunk csapatunk elismert edzőjének….