Albérletre kellett a bundapénz
Írta: 666 - Dátum: 2018.11.20 03:27

Budapest − Ha valaki már viselt címeres mezt, annak utána még inkább sokkoló lehet, hogy a csíkos rabruha aktuális öltözetként szolgálhat. Márpedig a korábbi kétszeres válogatott labdarúgó, N. N. (37) efféle kínos fenyegetéssel kényszerül szembenézni – ő is érintett a hazai bundabotrányban.

Anyagilag nehéz helyzetbe került, s ezért rossz útra tévedt. Ezzel magyarázta tettét tegnap a bíróságon a korábbi NB I-es játékos, aki a vádirat szerint 2013. április 26. és május 25. között akkori csapata, az Egri FC öt élvonalbeli mérkőzésének manipulálásában vett részt. Az egri bundaügyként elhíresült esetben 24 terhelttel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség még 2015 júliusában, az előbb említett férfi tizedrendű vádlottként szerepel a fogadási csalások ügyében, most az utolsó szó jogán beszélt.

Micsoda kontraszt: amikor a pályán volt, bizonyára leplezte, miben ügyeskedik, hétfőn viszont az arca azt tükrözte, megbánta tettét, szégyelli magát. Mondandójában hangsúlyozta, nem azért vállalt szerepet a csalásban, mert szeretett volna meggazdagodni, nehéz anyagi helyzete motiválta.

– Sajnálom, hogy itt kell lennem, s belekeveredtem ebbe az ügybe. Azóta sikerült új életet kezdenem. El kell mondanom, sohasem az hajtott, hogy luxusban éljek. A megélhetés miatt volt szükségem a pénzre, azért keveredtem bele az egészbe, hogy ki tudjam fizetni az albérletemet – közölte N. N. a bíróságon.

Azért a hallgatóság soraiban is akadtak, akik nem hatódtak meg... Játékosként több mint egy évtizedet lehúzott az élvonalban, légiós is volt, jóval a hazai átlag feletti jövedelemmel. Vagyis, ha akart, tehetett volna félre a szűkösebb időkre.

A vádirat alapján jelen ügyben 13 manipulációval érintett futballmérkőzésről van szó, amelyek között szerepel a 2013. április 13-án lejátszott FTC–Siófok (4-2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnokija a 2012/13-as évadból, négy U19-es bajnoki és egy 2009-es Ligakupa-meccs. A játékosok átlagban fejenként 5000 eurót (1,6 millió forint) kaptak a „megfelelő” eredményért cserébe.

Idén nem lesz ítélet

Az egri bundaügyben a bíró egyéb tárgyalási kötelezettségei miatt idén biztosan nem születik ítélet, a 24 vádlott így továbbra sem tudja, milyen retorzió vár rá. Ítélet a következő tárgyalás során várható, amelyre január végén kerül sor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. (Blikk.hu)