Re: Vitányi László
Írta: 666 - Dátum: 2021.10.11 16:07
Tisztelt Szerkesztő!
Tisztelt szurkolók, érdeklődők, sportbarátok!

Nagyon sokat gondolkodtam, hogy bármilyen véleményt formáljak a honlapon felmerült cikkel kapcsolatosan, de végül arra jutottam, hogy a teljes körű tájékoztatás érdekében meg kell tennem. Szeretném leszögezni, hogy ezzel a reakcióval nem a "vitatkozás" a célom, hanem inkább az, hogy megmutassam az én szemszögemből is a leírtakat. Az interjú szombaton jelent meg, ahol több témakör is feszegetve van, ami azért esik különösen rosszul és furcsán számomra, mert előző nap is minden vezetővel találkoztam a klubban és egészen a cikk megjelenéséig semmilyen jelzést nem kaptam a részükről.

Szeretnék aprólékosan, pontról-pontra haladni! Szinte minden felmerült témára tudnék érdemben reagálni, de azt gondolom, hogy a korrektség azt kívánja meg, hogy csak azokra válaszoljak, amelyek konkrétan engem nevesítenek.

Szeretném megköszönni a kérdésben szereplő jelzőket, jól esik, hacsak egy ember is így vélekedik a tevékenységemről, hozzáállásomról Egerben, innentől pedig sorban haladnék.

- valóban nem vállaltam el a felajánlott pozíciót, amelynek több összetevője volt. Én úgy gondolom, hogy a klub lépegetett előre az itt töltött időm alatt, azonban nem "szaladt"! Ebben az én munkám és egyéb tényezők is szerepet játszottak. Meggyőződésem volt, hogy a rohamos előrelépéshez drasztikus lépéseket kell megtennünk (mind klubok, mind edzők, mind egyéb szegmensek vonatkozásában), ezért az is fontos szempont volt a döntésemben, hogy egy új személy, egy új arc ezt talán jobban kitudja harcolni, végig tudja vinni - azonban ahogy említettem, több tényezős volt a dolog és ez a klub, a jómagam valamint a vezetők belügye.
 

- a következő állítás is helytálló, mert volt róla szó, hogy segítek az új szakmai igazgatónak. Nem véletlen, hogy a nyáron nem hagytam el a klubot (ez volt a fő érvem). Én magam is felajánlottam és szerettem is volna segíteni, szóban mind Józsival, mind Gáborral egyeztettünk és abban maradtunk, hogy egy tárgyalás keretében letisztázzuk a pontos pozíciót és feladatkört is. Létre is jött a tárgyalás, ahol nagy meglepetésemre az NB3-as csapat másodedzői, videóelemzői feladatkörét ajánlották fel számomra - melyet nem vállaltam el. Ekkor és ezt követően sem esett már szó a helyettesi feladatokról, én pedig úgy határoztam, hogy ebben a helyzetben megmaradok azoknál a feladatoknál, amelyeket éppen betöltök.

- szakmai program... Rendkívül érdekes kérdés. Az érkezésemkor nem rendelkezett a klub ilyen kézikönyvvel, így a feladataim köré sorolódott annak elkészítése. Ezt elkészítettem, a klub edzői 3,5 év alatt többszöri kérésemre nem tettek módosító javaslatokat rá. Természetesen én is éreztem, hogy egy ilyen jellegű anyagot egy ember nem készíthet el, ezért folyamatosan visszacsatolásokat kértem és kerestem az anyag minőségére. A DVTK partnerség okán az alábbi magas pozícióban lévő személyek tartották megfelelőnek a szakmai anyagot: Tajthi József, Benczés Miklós, Fogarasi Zoltán. Egy-két építő javaslat volt (pl: sérülésből visszatérés mérése), de a válasz az volt, hogy "rendben van az anyag". Így érkezett el a független Double Pass audit, ahol a szakmai anyagot is értékelték. Az értékelés során több alkalommal visszacsatoltak a programra és összességében pozitív értékelésben részesült. A TK státusz után az MLSZ irányelveit is be kellett építeni a programba, így igyekeztem beépíteni (a klub edzői még mindig nem éltek javaslattal), amely során bővítésre, kiegészítésre került az anyag, majd határidőre leadta a klub. A leadás előtt ezt látta Harmati Péter és Juhász Gábor is. Utóbbi is értékelte, a beküldés előtt "a DP értékelés többi javítandó pontjára megfelelő válaszokat ad a program" értékelést kaptam, ezért beküldésre került. A klub mellé az MLSZ egy mentort rendelt ki, Palaticzky Szabolcs személyében, aki szóban értékelte első meglátásából a programot és úgy gondolta, hogy nagyon terjedelmes, rövidíteni kellene. Volt még néhány javítandó javaslata (ne legyen benne angol szöveg, egyéni képzést jobban bontsuk ki, a korosztályoknál ne legyen kétféle edzési ciklus meghatározás amit én "A" és "B" csapatokhoz gondoltam, stb...), de összességében azt gondolta, hogy alapjaiban nem rossz a munka, lesz még vele dolgunk, de egy év van arra, hogy ezt pontosítsuk. Ez megerősítést nyert akkor is, amikor az MLSZ régiós vezetőjével érkezett a klubhoz és ugyanezeket elmondta. Ezt követően a szurkolói honlapon olvasom, hogy az egész mehet a kukába. Ezt is elfogadom, de az előzmények nem ezt sugallták és furcsállom, hogy velem erről nem egyeztetett senki

- természetesen az MLSZ audit eredményét bekérem, hogy tanulhassak belőle. Az utóbbi időszakban "titokban", előlem eldugva készül az új program. Bár nyilván mindenki azt gondolja, hogy teljesen hülye vagyok és nem tudok róla. Azonban sajnos pontosan tudom, hogy milyen módszerrel készül a majd most leadandó szakmai anyag, ugyanis a különböző vágási és másolási, terjedelem csökkentő technikák igen erős szerepet kapnak benne - bízom benne, hogy valahol lesz saját, Eger identitását jelző gondolat is. 

- egyáltalán nem gondolnám, hogy a követelményrendszer meghaladta a lehetőségeimet, hiszen amilyen adminisztrációt és sportdiplomáciai munkát végeztem a rengeteg más dolgom mellett, azt most három főállású személy (na jó, inkább csak 2,5) fogja végezni - ergo, ha a korábbi formában 3,5 évig ment, talán ment volna még önálló feladatkörként is. Azonban én annak örülök, hogy minden szinten javulunk. Mindenki számára elérhető a pályabeosztás, rendben az adminisztráció, nincs az, hogy mindenki azt csinál, amit akar, az edzők egy hajóban eveznek, a papírjai mindenkinek rendben, az intézményi program rendben megy és még sorolhatnám - ja, ezek nem ide...

- Produktivitási mutató... Előszeretettel alkalmazott fogalom az utóbbi időben és természetesen kiemelten fontos. Igen, valós mércét mutat az UP képzésről, bár egy olyan klub esetében, ami 5 éves, elég nehéz a klubban eltöltött idő alapján produktivitást nézni. Sok hibám mellett, talán azt is ide sorolnám, hogy a fiatalokat előszeretettel vetem be. Amikor az NB3-as csapatot edzettem 6 játékos mutatkozott be nálam. A bemutatkozást úgy értem, hogy vagy az első NB-s meccse volt (néhány megyei után) vagy egyáltalán az első felnőtt meccse! A tavalyi évben és az ideiben is meg lehet nézni, hogy mennyi UP játékos kapott szerepet a megyei első osztályban nálam. Talán soha nem volt edzői értekezlet, mint amikor nyílt vitát vállaltam fel Halász Dominik és Révész Andris megtartásáért... Talán a fiatalok helyzetbe hozásának elhanyagolásával nem lehet vádolni. De nézzük a produktivitást. Az új rendszer akkor fizet, ha akadémián vagy NB-s osztályban játszik a klubnál nevelkedő játékos, a klubban eltöltött idő után. Talán csak véletlen egybeesés, hogy már másfél éve készítettem egy kimutatást, hogy milyen játékosokat, nagyjából hány percig kell játszatni, hogy a klub komoly részesedést szerezzen ebből - azonban az csak javaslat, hiszen az NB3-ról a mindenkori vezetőedző dönt, de ez csak egy mellékszál. Az látható, ha mondjuk 7 éves korban leigazoltunk valakit a klub alakulásakor - akkor az még mindig csak 12 éves, tehát a valós nevelési idő és munka még nem jelenhet meg, hiszen a Produktivitás 2.0 rendszer még nem (hiszen az csak NB1-2-3, TOP bajnokságok, BL-EL, U15-16-17-19 akadémia és válogatott, valamint "A" válogatott után) fizet!!! Ez azt jelenti, hogy ha akadémia U15-ben játszik egy korábbi klub nevelés, akkor kapunk először utána Produktivitás 2 bónuszt - magyarul, ha valaki öt éve nálunk kezdte a focit, akkor 3 (!!!) év múlva tudunk először kapni utána bónuszt, viszont az itt eltöltött évei után, már elég komolyat. Ezért nem mindegy, hogy valaki nálunk nevelkedik vagy később igazoljuk le.

Azonban kíváncsiságból belenéztem én is a PRODUKTIVITÁS 2.0 FÉRFI rendszerbe, hogy mégis hogyan állunk. A STATISZTIKA/EGYESÜLETI LISTA/MINDEN SZEZON menüpontot választottam ki. Jelenleg itt a 281-ik helyen vagyunk (10 játékos után kapunk bónuszt) 1134 ponttal. A lista 799 klubot tart nyilván. Ezen a listán a Plútó a 71-ik helyen van 7273 ponttal, a megszűnt Egri FC a 163-ik helyezett 2666 ponttal, a Sportcentrum a 197-ik a megszerzett 1953 pontjával, míg a Focisuli 373-ik 680 ponttal. Vettem a fáradtságot és összeadtam, hogy mi lett volna, ha mondjuk már 15 éve egy zászló alatt húzna ez egri foci! Nos, akkor (ha jól számoltam) 13706 pontunk lenne amellyel a 39-ik helyen lennénk!!! Hozzáteszem, hogy ritkán nézegetem ezt, ezért lehet rosszul szűkítettem a feltételeket és nem megfelelő az általam kiválasztott statisztika.
- az edzők véleményét pedig nem szeretném tolmácsolni, aki kíváncsi kérdezze őket.

Szeretném leszögezni, hogy nem szeretek a neten üzengetni, szívesen beszélgetek bárkivel - főleg klubon belül, állok rendelkezésre! Nem kívánom jobb színben feltüntetni a munkámat, mint amilyen volt. Rengeteget hibáztam, volt amikor magamtól, volt amikor a külső körülmények nem engedték, hogy máshogy döntsek és ezt nem is feltétlenül tudja a külvilág. Ettől függetlenül tettrekész vagyok, szívesen segítek az egri fociért - ha igénylik! A hibákból tanulni kell, ezen vagyok én is!!! Azonban az megengedhetetlen, hogy egy harmadik személy jelezze nekem, hogy az újak közül valaki épp miért szid engem fennhangon. Sok új ember került ide, olyan is, aki ha én maradok max belépőért jöhetne be az egri pályákra, de itt a lehetőség, hogy valami nagyot alkosson mindenki! Akkor fogjuk meg (ha engem is hívnak persze) és építsünk!!! A múltból tanulni kell és a tapasztalatokat felhasználva jobbá válni!

Bízom benne, hogy ezt követően a klub belügyei a klubon belül is maradnak!

Sok sikert kívánok mindenkinek, HAJRÁ EGER!

 Vitányi László