Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire. Kattints a részletekre! |
Egyelőre az edzőcsere sem segített az Egernek, miután vendégként 1-0-s vereséget szenvedtek Tiszafüreden. Igaz egy nap alatt, két edzés után nehéz bármilyen csodát véghez vinni egy edzőnek. Azt gondolom, hogy az őszi szezon végéig hagyni kellene a jelenlegi edzőt dolgozni, aztán a téli pihenő alatt megtalálni az új mestert, amennyiben szükséges. A következő hazai mérkőzés is helyosztó lesz az egri gárdának, hiszen a „kisloki” látogat a Szentmarjay Stadionba. A legutóbbi sikeres hazai mérkőzésen mutatott teljesítménnyel begyűjthető a nagyon fontos három pont. Amennyiben ez elmarad, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerül az egri csapat, mert leszakad az előttük állóktól.
1. EGER SE – DVSC II
Az „új seprő jól seper…” szokták mondani, de most ez sem segített a csapat eredményességén, hiszen szoros meccsen (0-1) kikapott a Tiszafüred gárdájától. A hétvégén kötelező nyerni a csapatnak, ha nem akar nagyon lemaradni a középmezőnytől. Ehhez a debreceni fiatalokat kellene kétvállra fektetni, ami nem lesz egyszerű feladat, mert a vendégek jó formát mutatnak, amit az is jelez, hogy simán verték a Kisvárdát (2-0).
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1
2. BKV ELŐRE – TÁLLYA
A fővárosi alakulat komoly hullámvölgybe került. Legutóbb a szezon egyik legnagyobb meglepetését okozva, hatalmas verést kapott az újpesti fiataloktól (0-7), s immár hat pontra nőtt a hátránya a listavezető Kazincbarcika mögött. A hazai találkozón javíthatnak a negatív sorozaton az idegenben szerény teljesítményt nyújtó Lasztóczi-legénység ellen.
Tippem: 3-0
3. HAJDÚSZOBOSZLÓ – BÉKÉSCSABA II
A fürdővárosiak a Kazincbarcika elleni rangadón sima, vállalható vereséget (0-2) könyvelhettek el. A viharsarki egylet ellen sem lesz könnyebb mérkőzésük, hiszen a vendégek már négy meccs óta nem szereztek pontot és valószínű, hogy nem szeretnének egymás után ötször vereséget szenvedni, ezért nem adják majd olcsón a bőrüket.
Tippem: 2-1
4. JÁSZBERÉNYI FC – SBTC
A „feltámadt” berényi csapat egy könnyebb ellenféllel szemben folytathatja a jó sorozatát, bár a vendég nógrádiaknál az új vezetőedző egy más irányt, új impulzust adott a fiatal gárdának és azóta a csapat sokkal jobban teljesít, de most ez kevésnek bizonyul még a pontszerzéshez is.
Tippem: 2-0
5. HIDASNÉMETI VSC – TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC
A két alsóházi újonc gárda csatájában a pillanatnyi jobb forma dönthet. Jelen állás szerint ez inkább a Szolnok-megyei csapatra mondható el. A hazaiak az Egert győzték le, de ez még a 6. fordulóban volt, azóta 11 vereség a mérlegük. A Törökszentmiklós a rutintalanságának köszönhetően már több pontot elhullajtott a mérkőzések hosszabbításában.
Tippem: 1-2
6. TISZAÚJVÁROS FC – TISZAFÜREDI VSE
A két Tisza-parti együttes egyaránt győzelemmel hangolt az egymás elleni találkozójukra. Az újvárosiak a csabaiakat győzték le, míg a hétközben az új igazolásoknak köszönhetően jelentős erősítésen átesett fürediek (Völgyi D., Szabó V.) az Egert verték szoros mérkőzésen. A Tiszafüred csapatában az Egerszalókról igazolt Szabó V. lőtte a gólt. Ennek ellenére nincs könnyű helyzetben Dorcsák Béla együttese a sok sérült és eltiltott miatt. Nagy küzdelem várható egy sok gólos összecsapáson.
Tippem: 4-2
7. KISVÁRDA II – ÚJPEST FC II
Az elmúlt fordulóban mindkét gárda meglepő eredményt ért el. A Kisvárda a „kisloki”-tól kapott ki simán, míg az újpesti lila-fehér fiatalok a fővárosi közlekedésieket ütötték ki (7-0). Érdekes összecsapás lesz Kisvárdán.
Tippem: 1-1
8. DEAC – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Az egyetemi csapat hazai pályán mindenkire veszélyes, nem lesz ez másként most sem, az utóbbi hetekben jó formában és eredményesen játszó szabolcsi csapat ellen sem.
Tippem: 2-0
9. PUTNOK FC – DVTK II
A Borsod-megyei rangadón a DVTK az esélyesebb a hullámzó teljesítményt mutató hazaiakkal szemben. Nagyon jól ismeri egymást a két csapat. Több, volt diósgyőri játékos is szerepel a Putnok együttesében. Szoros, küzdelmes mérkőzésen a DVTK fiataljai megszerezhetik a győzelmet és bezsebelhetik az ezért járó három pontot.
Tippem: 1-2
10. KAZINCBARCIKA – FÜZESGYARMATI SK
Az élen álló Kazincbarcika újabb győzelmével és a második helyezett nagy rivális BKV Előre meglepő, nagyarányú vereségével immár hat pontra nőtt a különbség a két csapat között. A hazaiak komolyan gondolják a visszakerülést a másodosztályba, ehhez ismét nyerniük kell a békési alakulat ellen, ami nem lesz megoldhatatlan feladat a számukra. Az idén utoljára játszik saját közönsége előtt a listavezető, ezért a játékosok arra kérték a szurkolókat, hogy tiszteljék meg minél többen a csapatot a Füzesgyarmat elleni mérkőzésen.
Tippem: 2-0