Beharangozó
Írta: 666 - Dátum: 2021.12.03 17:09

Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: A hétfői és a keddi napokon, még a regeneráción volt a hangsúly, illetve a vasárnapi mérkőzés tanulságait megnéztük videóval, átbeszéltük a játékosokkal, hogy mi az amiben tudtunk előre lépni, mi az amiben tudtunk fejlődni. Utána viszont már a Tállya elleni mérkőzésre összpontosítottunk. Szeretnénk ott is kezdeményezően fellépni, labdát birtokolni, ezért ilyen jellegű edzéseket folytattunk a hét többi napján. A játékosok továbbra is fogékonyak, céltudatosok, érdekli őket ez a fajta munka, amit mi bevezettünk, továbbra is nagyon motiváltak, ez az, amiben tudunk kapaszkodni a vasárnapi mérkőzésen, bízunk benne, hogy meglesz az első sikerünk hétvégén. Aztán egy rövid téliszünet után elkezdhetjük az alapozást.