Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire. Kattints a részletekre! |
„Azt gondolom és talán a szurkolók is megerősítik (a reagálásokból, a kommentekből ez kiderül), hogy nincs teljesen rendben minden a klub körül. Az mindenképp elgondolkodtató, hogy az Eger SE jelen pillanatban még a 15. helyen van, az SBTC pedig kiesik az NB.III-ból… „
A múlt heti forduló előtti beharangozómban mindezt tényként írtam le erről a sajnálatos helyzetről, amit volt(ak), aki(k) nem tudta(k) megfelelően értelmezni és azt gondolta, gondolták, hogy én ezzel a szimpla tényközléssel (amit egyébként a szurkolók is kinyilvánítottak már több alkalommal is a hozzászólásaikban és a kommentjeikben) azt akartam sugallani itt mindenki felé, hogy káosz van az Egernél. Nem is értem ezt! Megmondom őszintén, hogy ez és ehhez hasonlóak, még csak gondolati szinten sem fordultak meg a fejemben.
Nagyon nehéz „kirándulás” és mérkőzés vár az Egerre a Nagyerdei Stadionban! Reméljük megtalálják a három pontot a „nagyerdőben”!
1. DVSC II – EGER SE
Az elmúlt hétvégén mindkét csapatnál megszakadt egy sorozat. A debreceniek öt meccs után Kisvárdán -a várkerti vitézektől- kaptak ki ismét (1-4), míg az Eger nyolc hét után tudott újra három pontot szerezni a Tiszafüred ellen (2-1). A tabellán mindössze kettő helyezés választja el egymástól a csapatokat és ez sajnos meg is marad a bajnokság végéig. Hogy ez ne így legyen, ahhoz idegenben kellene nyerni az egri csapatnak, ami nem lesz egy könnyű feladat. Ez legutóbb még márciusban sikerült a már kiesett Törökszentmiklós otthonában. A debreceni fiatalok hazai környezetben mindenkire veszélyesek és esélyesebbek a három pont megszerzésére.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1
2. TÁLLYA – BKV ELŐRE
A fővárosi alakulat komoly hullámvölgybe került, amit a három vereség is mutat, ezzel még a dobogós helyük is veszélybe került. A hétvégén ezen javíthatnak a tavasszal szerény teljesítményt nyújtó és ezzel a kiesés sorsára jutott Lasztóczi-legénység ellen.
Tippem: 1-2
3. BÉKÉSCSABA II – HAJDÚSZOBOSZLÓ
A fürdővárosiak egy jó és sok gólos mérkőzésen a Kazincbarcika elleni rangadón döntetlent (2-2) könyvelhettek el. Nem mondhatja el ugyanezt a lila-fehér alakulat, mert hatalmas verést kaptak Tiszaújvárosban a Vitelki-csapattól (0-6). Egymás elleni találkozójukon a pontosztozkodás a legvalószínűbb.
Tippem: 2-2
4. SBTC – JÁSZBERÉNYI FC
Hiába nyerte meg két utolsó idegenbeli meccsét a „STÉCÉ”, még ez a késői hajrá sem mentette meg a nógrádiakat a kieséstől, sőt még a vezetőedző is távozott a csapat éléről. A tavaszi mélyrepülését folytatja a Jászberény gárdája, de ezzel együtt az ősszel gyűjtött pontoknak köszönhetően megúszta a kiesést, viszont a hétvégi vereséget nem fogja.
Tippem: 2-0
5. TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC – HIDASNÉMETI VSC
A két alsóházi és már kiesett újonc gárda csatájában a pillanatnyi jobb forma dönthet. A hazaiak már biztos, hogy sereghajtóként végeznek és hiábavaló volt a borsodiak remek hajrája is, a DVTK II elleni hazai fiaskó után eldőlt, hogy kizuhannak az NB.III-ból Takács Péterék.
Tippem: 1-2
6. TISZAFÜREDI VSE – TISZAÚJVÁROS FC
A két Tisza-parti együttes nagyon jó tavaszt produkált. A „vegyészek” még odaérhetnek a dobogóra, de ehhez több mindennek kell összejönnie, így nem a saját kezükben van ennek elérése. A Füred annak ellenére, hogy rengeteg problémával kellett megküzdenie, remek hazai és tavaszi szereplésének köszönhetően biztosította a helyét a következő szezonban is az NB.III-ban.
Tippem: 1-2
7. ÚJPEST FC II – KISVÁRDA II
Az Újpest és a Kisvárda is jó formában van. Az elmúlt fordulóban mindkét gárda meglepő eredményt ért el. A Kisvárda a „kislokit” gázolta el (4-1), az újpesti lila-fehérek az őszihez hasonlóan idén is elkalapálták a fővárosi közlekedésieket (3-2). Szakály Péterék már elérték a céljukat, ami a tízbe kerülés volt, ennek megfelelően teljesítenek és visszavághatnak az őszi kisvárdai vereségért.
Tippem: 2-1
8. SÉNYŐ-CARNIFEX FC – DEAC
Az egyetemi csapatnak nem sikerült elérnie ebben az idényben, hogy visszakerüljenek az NB.II-be, mert volt egy jobb rivális a mezőnyben, de a 2. helyet mindenképpen megérdemelték Sidibéék. Hétvégén is begyűjtik Sényőn a három pontot a jó passzban lévő szabolcsi alakulat ellen.
Tippem: 0-1
9. DVTK II – PUTNOK FC
A Borsod-megyei rangadón a DVTK az esélyesebb az idegenben eredményesebb vendégekkel szemben. Nagyon jól ismeri egymást a két csapat. Több, volt diósgyőri játékos is szerepel a Putnok együttesében. Szoros, küzdelmes mérkőzésen a DVTK fiataljai megszerezhetik a győzelmet és bezsebelhetik az ezért járó három pontot.
Tippem: 2-1
10. FÜZESGYARMATI SK – KAZINCBARCIKA
Az élen álló Kazincbarcika legutóbb döntetlent játszott a Hajdúszoboszló gárdájával, ennek ellenére még elérhetik a 100 pontos álomhatárt. A sorminta most győzelmet mutat és meg is szerezhetik a három bajnoki pontot az utolsó két hazai mérkőzésén pont nélkül maradt békésiek ellen.
Tippem: 0-2