Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire. Kattints a részletekre! |
„Kalap emel!” Végre elég volt a kétgólos előny a három pont megszerzéséhez. Ezért ismét nagy gratuláció jár a csapat minden tagjának a Pénzügyőr elleni győzelemért! Ahogy mondtam, rettenetesen ráfért már a csapatra egy ilyen győzelem, de most kell alázatosan hozzáállni a hétvégi mérkőzéshez. Nem szabad, hogy elhiggyék a játékosok, hogy egy könnyed kis parti következik a Szentmarjay-Stadionban és elég, ha kiküldjük a mezt meg a cipőt a pályára. Ismerem annyira Vitelki Zoli barátomat, hogy eszméletlenül fel fogja tüzelni a csapatot és mindent megtesznek majd azért, hogy megnyerjék a találkozót. Nagyon fontos, hogy miképp áll a meccshez az egri gárda, mert egy esetleges győzelemmel tapadhat a középmezőnyhöz, ahonnan sokkal „könnyebb” lesz feljebb kerülni, mintha mindig a gödörből kellene elindulni. A Pasaréten aratott bravúros győzelem, akkor ér nagyon sokat, ha a következő Tiszaújváros elleni találkozót is behúzza a csapat.
1. EGER SE – FC TISZAÚJVÁROS
Az egriekre ismét egy nehéz összecsapás vár! Főleg mentálisan kell felkészülni erre a mérkőzésre. A Tiszaújváros jobb csapat annál, amit a jelenlegi helyezésük mutat. Nagyon veszélyesek az ilyen jellegű meccsek, mert könnyen elviheti az ember figyelmét, koncentrációját a találkozóról és beleeshet a csapat abba csapdába, ami vereséghez vezethet.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 3-1
2. DEAC – BÉKÉSCSABA II
Mindkét csapat 3-1-es vereséggel hangolt a hétvégi összecsapásukra. A viharsarkiak nem véletlenül vannak a táblázat alján. Már 6 meccse nem szereztek pontot. Az egyetemisták, hazai pályán ellenük is begyűjthetik a bajnoki pontokat.
A Tippem: 3-0
3. JÁSZBERÉNYI FC – DVSC II
A Jászberény vezetett és sokáig állta a sarat Füzesgyarmaton, de a vége vereség lett, amit nagyon sajnálhatnak Borics Leventéék. A debreceniek ismét egy gólzáporos meccsen kiütötték a fővárosi közlekedésieket (6-2). Az utóbbi időben a Jászberény nem vesztett mérkőzést hazai környezetben, ezt most is elérhetik a gólerős „Loki-fiatalokkal szemben.
Tippem: 1-1
4. TISZAFÜREDI VSE – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Továbbra is nagyon rapszodikus a fürediek teljesítménye, ezért a gyengélkedő szabolcsiak ellen is meg kell izzadniuk Barzsóéknak, ha otthon akarják tartani a pontokat. Szerintem a Sényő már nagyon várja a szezon végét.
Tippem: 3-2
5. KŐRÖSLADÁNYI MSK – FÜZESGYARMATI SK
A Sebes-Kőrös partiak tartják a jó formájukat és ezzel már a dobogón vannak. Biztos, hogy szeretnék ezt megtartani a megyei rangadó után is, főleg annak tudatában, hogy legutóbb az ellenfelük is megszerezte a három pontot.
Tippem: 2-1
6. PUTNOK FC – PÉNZÜGYŐR SE
Igazi presztízs csatának tituláltuk volna ezt a mérkőzést néhány héttel ezelőtt. Hogy ez mégsem így van, arról a pasarétiek tehetnek leginkább. Már hat hete nem örülhettek győzelemnek a „navosok”, míg hazai riválisuk ugyanennyi ideje nem kaptak ki. Most is Borsodban maradnak a pontok.
Tippem: 3-1
7. KARCAGI VSE – DVTK II
A karcagiak imponáló hazai teljesítménnyel rendelkeznek, de a hétvégén egy szintén remek formában lévő együttes látogat hozzájuk. Én azt gondolom, hogy diósgyőri fiatalok folytatják a menetelést és megszerzik a három bajnoki pontot Karcagon.
Tippem: 1-2
8. BVSC-ZUGLÓ – FC HATVAN
Urbánék otthon még pontot sem vesztettek, igaz néhány mérkőzésen közel álltak ehhez, de azért vezetik a táblázatot, mert megoldják rutinból az ilyen találkozókat. Ha nehezen is, de a Hatvant legyőzik és maradnak az őszi elsők. A hatvaniaknak a tisztes helytállással kell beérniük a vasutasok otthonában.
Tippem: 3-1
9. HAJDÚSZOBOSZLÓ – KISVÁRDA II
Hazai pályán mindenképpen a Szoboszló az esélyesebb a három pont megszerzésére. Ezt az utóbbi időben mutatott javuló forma is alátámasztja. A Kisvárdánál valami még mindig nincs rendben, egyszerűen képtelenek meccset nyerni.
Tippem: 3-1
10. BKV ELŐRE – VASAS FC II
Két nagyon csalódott csapat lép pályára a Sport utcában vasárnap. A közlekedésiek éppen legutóbb szaladtak bele Debrecenben egy kiadós vereségbe (2-6). A Vasas fiataljai nyertek ugyan, szép skalpot gyűjtöttek be a Karcag legyőzésével, de ezúttal idegenben sokkal nehezebb dolguk lesz.
Tippem: 2-1