Varga Iván: már nem a saját kezében van a csapat sorsa
Írta: 666 - Dátum: 2023.05.20 11:06

Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Az a bizonyos kalap visszakerült oda, arra a helyre ahová való! Bár titokban mindenki reménykedett még a csodában, de sajnos bekövetkezett az, amire számítani lehetett már korábban is. A Pénzügyőr elleni hazai találkozón nem tudta átlépni saját árnyékát az Eger SE gárdája. Hiába indult jól a mérkőzés, a lehetőségek rendre kimaradtak, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, büntetett az ellenfél. Aztán ezt az előnyét még megduplázta a második félidőben, ami már sok(k) volt a győzelmi kényszerben játszó hazaiaknak. Ezzel a vereséggel gyakorlatilag elbúcsúzhat az Eger a harmadosztálytól. Igaz, Tiszaújvárosban még lesz egy utolsó forduló, de már nem a saját kezében van a csapat sorsa, mert a Füzesgyarmatnak nem szabadna pontot szereznie hazai pályán a másik Békés-megyei rivális, a Kőrösladány ellen. Erre nem sok esélyt látok! De mint tudjuk „a remény hal meg utoljára”!

Ebben a szezonban végig a kiesés elkerüléséért harcolt az Eger! Mélyebb elemzésekbe nem szeretnék belemenni, mert nekem ez nem feladatom, de annyit azért megjegyeznék, hogy az „anyaegyesületnek” két év alatt két partnerklubot sikerült úgy navigálnia, hogy mindkétszer kiesés lett a vége. Mindenki tudja, hogy pontosan mire gondolok. Ezek után, ennek „fényében” nem tudom, hogy hogyan folytatódik, mi lesz a csapat sorsa, de ebben a formában ez nem működik, amint az előbbiekben már ecseteltem, amit a két év is nagyszerűen megmutatott.

A végén mindenkinek szeretném megköszönni az egész éves figyelmét, hogy elolvastátok ezeket a beharangozókat, remélem, hogy jövőre is találkozunk itt ebben a formában, aztán ez melyik osztály lesz a csapatnak…???

 

1. FC TISZAÚJVÁROS – EGER SE

A Tiszaújváros egy rettenetes ősz után rendezte a sorokat és Vitelki-mester vezetésével fantasztikus tavaszt produkálva kiharcolták a bennmaradást. Az egriekre ismét egy nehéz összecsapás vár! Főleg mentálisan kell felkészülni erre a mérkőzésre. Úgy kell hozzáállni a mérkőzéshez, hogy nyerni kell, aztán meglátjuk, hogy a szerencse a csapat mellé áll e vagy marad a kudarc és búcsú az NB.III-tól. Én örök optimista vagyok, ha az Egerről van szó (szeretem az Unicumot).

HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 1-2

 

2. BÉKÉSCSABA II – DEAC

A hazaiak az utolsó két mérkőzésükön lőttek nyolc gólt, de ezek már nem értek annyit, hogy elérjék a bennmaradást. Az egyetemisták a két legutóbbi összecsapásukon nem kaptak gólt. Nekik még van tétje a meccsnek, mert a dobogó megtartása a cél.

A Tippem: 0-2


3. DVSC II – JÁSZBERÉNYI FC

A debreceniek ismét egy gólzáporos meccsen kiütötték a fővárosi közlekedésieket (3-0), amivel esélyt adtak maguknak, hogy megszerezzék a harmadik helyet. A Jászberénynek csak gratulálni lehet, hogy sportszerűen végigjátszottak ezt a tavaszt.

Tippem: 5-0

 

4. SÉNYŐ-CARNIFEX FC – TISZAFÜREDI VSE
A szabolcsiak a szezon végén még megrázták magukat és két győzelmet zsebeltek be. Győzelemmel búcsúzhatnak a szezontól is, hiszen egy biztosan bennmaradt, tavasszal gyenge teljesítményt mutató Tiszafüredet látnak vendégül.

Tippem: 3-1

 

5. FÜZESGYARMATI SK – KŐRÖSLADÁNYI MSK

A vendéglátók biztos, hogy szeretnék megtartani a megyei rangadó után is az NB.III-as tagságukat. Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy ne kapjanak ki a Kőrös-partiaktól.

Tippem: 1-1

 

6. PÉNZÜGYŐR SE – PUTNOK FC

A Pénzügyőr az Egerben elért sikerének köszönhetően stabil középcsapat maradt, ami újoncként abszolút dicsérendő. A borsodiak pedig soha nem látott magasságokban végeztek, csak gratulálni lehet nekik az ezüstéremhez.
Tippem: 1-1

 

7. DVTK II – KARCAGI VSE

A diósgyőri fiatalok biztosították a további tagságukat az NB.III-ban, a karcagiak is szépen szerepeltek ebben az idényben, végig jó teljesítményt nyújtva a középmezőny elején végeztek.

Tippem: 1-1

 

8. FC HATVAN – BVSC-ZUGLÓ

A heves-megyei gárda bravúros szereplése sok mindenkit meglepett. Újoncként egyértelmű célként jelölték meg a biztos bennmaradást, ezt jóval túlteljesítve sikerült is elérniük, amihez nagy gratuláció jár. Urbánéknak még egy fontos céljuk van, hogy elérjék a 100 pontos álomhatárt és a 100 lőtt gólt ebben az idényben. Sok sikert kívánok nekik az osztályozós meccsekhez!

Tippem: 0-2

 

9. KISVÁRDA II – HAJDÚSZOBOSZLÓ

Hazai pályán mindenképpen a Várkerti-vitézek az esélyesebbek a három pont megszerzésére, a szezon végére teljesen leeresztett fürdővárosiak ellen.

Tippem: 3-1


10. VASAS FC II – BKV ELŐRE

Két nagyon csalódott csapat lép pályára Angyalföldön. A vasárnapi mérkőzésükön a motiváltabb gárda szerezheti meg a győzelmet.

Tippem: 0-0