Elek város története

Őskori és Ókori népek emlékei Eleken



Elek város természeti földrajzi viszonyai már néhány ezer évvel ezelőtt is megélhetést biztosítottak az e tájon megtelepedő embereknek, népcsoportoknak. A volt folyómedrekben még víz is található volt ekkor, amely embernek és állatnak egyaránt létfontosságú volt, a kiemelkedő földek termékeny talaja pedig földművelésre nyújtott lehetőséget. Mindezek miatt érthető, hogy városunk területe az őskorban és az ókorban állandóan lakott volt.

Elek Terézváros: A vasúton túl, az un. zsellérföldeken, Szilbereisz földjén magas nyakú, tejes köcsöghöz hasonló edényt találtak. Alja félgömbös, szájperemén két kis fül áll. Ezek szerint már a rézkorban "aeneolitikum", azaz időszámításunk kezdete előtt 2500-1900 között is éltek emberek a mai Elek területén. A bronzkor végén szgyeppei eredetű népek hosszú vándorlások után Európa nagy részét megszálták, így Eleket is.

Az időszámításunk kezdete előtt VII. századtól már ismerünk adatokat a szkíták életéről Eleken, lásd Hérodotosz ókori görög történetíró munkáját. A Rómaiak korából, amikor szintén dél oroszországi eredetű Szarmaták lakták vidékünket, szintén került elő régészeti lelet csontváz mellől egy bronzfibula és krétagyöngyök. Ezek a Rómaiakkal történő kereskedelmi kapcsolatokra utalnak. Erről a korszakról Párducz Mihály A szarmatakor emlékei Magyarországon és Eleken. Ebből a kórból előkerült kékesszürke jól iszapolt egyfülű bögre, kéttagúbronzfibula valószínűleg aláhajlított volt, Bronzkarperec töredéke, gömbölyű kék üveggyöngy, zöldessárga kék csiszolású és egy vörös üveggyöngy, Fibula csat, tű, kapocs, melyet a bronzkórtól a középkorig használtak a ruházat összetűzésére és ékszerként is.

567-ben a Dunántúlon lakó langobardok súlyos feltételek árán szövetséget kötöttek a keleten lakó avarokkal és közrefogták a gepidák kelet magyarországi és erdélyi hazáját. A gepidák nem voltak képesek a túlerőnek ellenállni, országuk és állami életük megszűnt.

Ettől kezdve körülbelül 800-ig az avarok uralkodtak a Kárpát-medencében, tehát azon a területen is ahol városunk és környéke fekszik.