Nashua ajánlója:

"Nem találtad el, nem találtad el... - majd több szó már nem jött ki a
számon. Úgy dőltem el az ágyon, akár a liszteszsák. Olyan könnyűnek
éreztem magamat, hogy még gondolataim sem voltak. Nem aludtam,
hanem két világ közt lebegtem. Tomi mellém kúszott, bal karját
kifeszítette, majd benyomta magának a fecskendő tartalmát. Láttam az
arcán az erőlködést, hogy képes legyen benyomni az egészet, és ne
ájuljon ki az adag felénél... Ahogy láttam azt is, hogy vénája
kitüremkedve, akár több tucat miniatürizált hegycsúcs, hogyan fogadja
magába a tetemes menyiségű szert. Csak pislogtam rá kábán, de
szólni már nem volt erőm. Nyakában a madártollakkal ékesített füzérrel,
kezemben az apró kereszttel, egymás keze után tapogatóztunk.
Ahogyan azt megígértem neki, nem engedtem el a kezét..

Verőfényes, őszi reggelen indult útnak Magyari Tamás és Magyari
Mónika. Két ember, egy lélek, egy pár. Életük leghosszabb utazására
készültek kéz a kézben. Olyan útra, ahol nincs úticél.
Mindössze nyolc keserédes, boldog hónapot kaptak az élettől,
szerelmüket leírni, mégis, egy élet is kevés. Tamás elment, Móni
maradt. Egyedül...
Hogy miért, nem tudja. A két és fél gramm "halált" az Ő szervezete is
befogadta, mégis túlélte. Nevezhetjük csodának, én mégsem hiszem.
Mondjuk úgy, hogy dolga van még itt, még nem mehet.
Öngyilkosságukat és annak tragikus végkifejletét egy ország kísérte
végig.
Könyvében kendőzetlenül, tabuk nélkül tárja fel lelkének legféltettebb
titkait, érzéseit, gondolatait, félelmeit, szerelmük történetét. Az
öngyilkosság, mint tudatállapot, a gyász, mint folyamat, s a rengeteg
megválaszolatlan kérdés, de legfőképpen egy: Miért?"

Ennyi áll a könyv hátodalán. És a tartalma? Rettentően megrázó, és
teljesen igaz. Itt élt köztünk egy férfi és egy nő. Mindketten úgy
érezték, hogy születésükkor biztosan "eltévedtek", rossz helyre
érkeztek. Az egyetlen biztos pont Ők voltak egymásnak. Mégis, miután
elindultak, csak Tamás ért célba. A könyvet felesége, Mónika, az Ő
emlékére írta. Úgy gondolom, hogy történetükből rengeteget
tanulhatunk. Legfőképpen azt, miként éljünk túl mindent. Mónika, már
ez előtt az eset előtt is rengeteget szenvedett, és most el kellett
temetnie a "másik felét". Mégis itt él, köztünk. Mert valaki, vagy valami
azt akarta, hogy maradjon. És evvel nem csak Ő van így. Mindannyian
ezért vagyunk itt, ebben a korban, ebben a világban, mert még
dolgunk van. Kaptunk egy keresztet, amit mindenkinek hordozni kell.
Nem tudjuk meddig leszünk itt, hogy életünk során kikkel találkozunk
majd, hogy mi vár ránk holnap, csak egy biztos, hogy mennünk kell
tovább. ÉS ha egyedül nem megy, támaszkodjunk egymásra.

A könyv így zárul, azt hiszem, ebből is sokat tanulhat bárki:
"És még valami!
Csak az ostoba, demagógiára éhes lelki szegény emberek
hangoztatják előszeretettel: Mindenki pótolható.
Lófaszt!
Nincs olyan ember, nincs olyan lélek, aki bármilyen szempontból nézve
pótolható lenne! Nincs.
És tudod mit mondok?
ha valami, akkor ez az egy...
Holtbiztos"

 

A könyv a La Ventana kiadó gondozásában jelent meg.