Magyarországon az elmúlt tizenöt évben folyamatosan csökkent
az öngyilkosságot elkövetők száma, de még mindig a világranglista hetedik helyén
állunk; csak a szovjet utódállamok előznek meg minket. Mint arról lapunkban
éppen egy hete beszámoltunk, egy kiskunhalasi – amerikaiak által támogatott
– négyéves program bebizonyította, megelőzési akciókkal csökkenthető az öngyilkosok
száma. A népegészségügyi program prioritásai között mégsem szerepel ez a téma.
Írásunkra reagált Zonda Tamás PhD, ideg-elmegyógyász főorvos, öngyilkosság-kutató,
aki az alábbiakban foglalja össze a hatóságokkal vívott szélmalomharcát.
Hosszan háborogtam már egy több mint öt évvel ezelőtti írásomban is a magyar
társadalom közönyén az öngyilkosságokat illetően, egy az önpusztítás elleni
küzdelem érdekében létrehozott alapítvány dicstelen végét ecsetelve. Most is
azt mondom: érthetetlen a közöny, amellyel a magyarság és az ország mindenkori
vezetősége ezt a kérdést szemléli. Pedig tudjuk, hazánk 1968 és 1987 között
a szomorú világranglista első helyét foglalta el, akkoriban évente egy nagyobb
településnyi ember (mintegy négyezer fő) választotta az önkéntes halált. 1988
óta folyamatos a csökkenés, jelenleg a hetedik helyen állunk, ám ez egyáltalán
nem ad okot optimizmusra.
Tíz éve próbálkozom minden létező hatóságnál elérni, hogy létesüljön egy a hazai
öngyilkosságokat figyelő-regisztráló központ, amely megalkotná és elfogadtatná
az országos megelőző programot. Megszabná a kutatások főbb és valóban fontos
irányait, kidolgozná a konkrét megelőzési formákat, megszervezné a civil és
szakirányú szervezeteket, értékelné eredményességüket, felhasználná a média
hatalmas hatását stb., ahogyan azt a nyugati országokban működő központok évtizedek
óta hatékonyan teszik. De léteznek ilyen központok már Szlovéniában, a balti
országokban, sőt Oroszországban is szervezik.
A cselekvési program régen elkészült, kivonatát elküldtem minden éppen kinevezett
egészségügyi miniszternek, noha az öngyilkosság kérdését csak részben látom
orvosi-egészségügyi problémának. A nem ritka minisztercserék miatt csak az új
nevet és a dátumot kellett átírni. Csinos kis regény jött össze a válaszokból,
megkíséreltem itt összefoglalni úgy, hogy demonstrálják a felelősség elhárítását,
az ügy felvállalása alóli kibújás különböző technikáit, melyek mögül végül a
"ki a fenét érdekel ez az egész" tűnik ki. Íme a zanzásított szomorú
krónika.
1997. VII. Eü-miniszter: "…Ezzel a kérdéssel már több
szinten foglalkozni kezdtünk, programok indultak a Mentálhigiénés Programiroda
keretén belül is az elmúlt évben… a kérdés rendezését tervbe vettük, érdemben
csak szeptember hónapban tudnak ezzel foglalkozni". (Csend, újabb levél.)
1997. X. A miniszter válaszol: "Ismételt levelére válaszolva szeretném
felhívni a figyelmét arra, hogy a Mentálhigiénés Programiroda 1997-ben kutatási
és prevenciós formában programjába vette az öngyilkosság kérdését… Valóban hazai
nemzeti program még nem készült… Új intézmény létrehozása a meglevők mellett
jelenleg nem volna szerencsés…" (Nincsenek meglévők.)
1997. XI. Az 1920-as években az akkori Belügyminisztérium (!) létrehozott
egy igen jól működő öngyilkosság "lebeszélő" irodát. Mondom, hátha,
s ment a levél. Személyes találkozás, meglepő érdeklődés, mely gyorsan elhal.
1998. X. Az új eü-miniszter: "A Mentálhigiénés Programiroda vezetőjét
időközben felmentettem, és X. Y. professzor úr vezetésével egy bizottságot bíztam
meg a feladatok áttekintésével." (Forduljak oda).
1998. XI. X. Y. professzor válasza: "…pillanatnyilag nem tudom,
hogy Miniszter Úrnak milyen szándékai vannak…"
1999. XI. Ismét új eü. miniszter: "A Nemzeti Egészségvédelmi Intézeten
belül (NEVI) kellene kialakítani az Ön által javasolt központot." (Mióta
javaslom!)
2000. I. A NEVI új igazgatója behív, ígér, bár érezhetően nem érti az
egészet, és persze nem történik semmi.
2000. IV. Ifjúsági és Sportminisztérium: a drogkutatásnak önálló intézete
alakul, komoly pénzek, helyettes államtitkárral, naponta tévériport. Próbálkozzunk
a miniszter úrnál, hátha támogatja ezt a jelentőségében legalább ekkora problémát.
(Új mozzanat: válaszra se méltatja az ügyet!)
2001. I. Az eü-miniszter egy újabb levélre átteszi az ügyet az Országos
ÁNTSZ-hez, erről értesít. Mire odaérek, az országos vezető leváltva, új kézbe
kerülnek a mentálhigiénés ügyek, neki is elmegy a levél januárban. Szeptemberben
válaszol: "Biztosítom, hogy az ÁNTSZ kiveszi majd a részét az Ön által
leírt igen fontos népegészségügyi probléma megoldásában." (Igen nívós mellébeszélő
levél.)
2002. XI. Új kurzus ismét, most a szakmámbeli államtitkárnak írok. Átkerül
az eü. miniszterhez, aki a levélben írottakat "megfontolásra alkalmasnak
tartja" (bravó), "folyik a tárca véleményének kialakítása". (Kialakítják.)
2003. I. Az államtitkár értesít, hogy az általam írtak ugyancsak jól
beillenek az egészség évtizede nemzeti programjának tematikájába, üstöllést
keressem meg a tárca N. főosztályának vezetőjét. Felkeresem, belgyógyász, az
egész beadványt nem ismeri, hát istenem. Küldjek kalkulációt, készültem, közlöm
a minimális összeget, megbeszéljük, hogy indulásként hová lehetne telepíteni
a kétszobányi "intézetet". Némi remény után hosszú csend, semmi nem
történik.
2003. X. Közben az eü-miniszter lemond, az új már ismerős. Na, még utoljára
elküldöm a levelet. (Négy hónap múlva jön válasz.)
2004. II. Egy új főosztályvezető: "Miniszter Úrtól megkaptam levelét."
Úgy érzi, hogy minden stimmel, szakértők is javasolják, egészséges évtized,
Johan Béla, lelki egészség, jelentős társadalmi teher az öngyilkosság, ezért
az Országos Egészségfejlesztési Intézet keretén belül lenne ez igazán működtethető.
Forduljak a főigazgatónőhöz. Megteszem, a helyettese tud fogadni. Az előre elküldött
anyagot nem ismeri, röviden elmondom. Tetszik az elképzelés, de nincs pénz.
Legfeljebb részállásként, bizonyos programokra. Nem erről volt szó, de próbáljuk
meg – így magamban.
Azóta érdeklődtem, majd értesítenek, egyeztetések folynak, feltehetően némi
intrika, rizsa…
Tisztelt (elkeseredett) Társadalom! Jelentem, ez az a pillanat, amikor feladom.
A leírt cél megvalósításához komoly elhatározás, a nép iránti elhivatottság,
felelősségtudat, valódi segíteni akarás kellene. Ezek errefelé hiánycikkek.
A többi néma csend.
Megjelent: 2005.02.06.
Forrás: magyarhirlap.hu