Napjainkban is szokványos
mondatok ezek, a társadalmi gondolkodásba
mélyen beágyazódott véleményt,
félelmeket, elhárítást tükröznek.
Ha
öngyilkossági kísérletről, befejezett
öngyilkosságról hallunk,
legtöbbször nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk hozzá
hiszen az egész
jelenség olyan megmagyarázhatatlan. Noha sokan
tudják, hogy hazánk igen
előkelő helyen áll(t) az öngyilkossági
halálozásban, ám az okokra már
nem gondolnak, maradnak az akaratlan előítéletek, a
tájékozatlanság. A
korrekt információk hiánya
közvetve-közvetlenül szintén
hozzásegíthet a
sajnálatosan magas számhoz!
A befejezett öngyilkosság az
egész világon, hazánkban is sokkal gyakoribb
férfiak körében (az
áldozatok 65-75%-a férfi), tavaszszal és nap első
felében (a
depressziós állapot szintén a
reggeli-délelőtti órákban a
legsúlyosabb). Nőknél az öngyilkossági
kísérlet a gyakoribb. Érdekes,
hogy az európai országok öngyilkossági
halálozása nem vagy csak alig
hozható összefüggésbe
társadalmi-gazdasági eltérésekkel pl.
Ausztria,
Dánia, Németország, Svájc,
Finnország az első tíz, leggyakoribb
öngyilkossági halálozást mutató
országok között található, még ha
a
volt szovjet utódállamok viszik is el a
pálmát! Rendkívül elszomorító
tény az is, hogy gazdaságilag fejlett országokban
(USA, Kanada,
Új-Zéland) igen meredeken emelkedik a fiatalkorúak
(tizenévesek!)
befejezett öngyilkosságának mutatója.
Mi okozza?
Az öngyilkosság nem egyfajta különös
betegség, nincsenek öngyilkos
típusok vagy személyiségek. Az
öngyilkosság egy út tragikus de
elkerülhető vége. Bárki juthat olyan
állapotba, ahol az önpusztítás
közeli, szinte kézzelfogható veszéllyé
válik. Nincs öngyilkosságra
immunis ember.
Ahhoz viszont, hogy ez az állapot bekövetkezzen,
sok tényező pillanatnyi kedvezőtlen, tragikus
együttállása szükséges. E
tényezők nem egyik napról a másikra jelennek meg,
hosszú ideje
lappanghatnak a háttérben, és legtöbbjük
felismeréséhez nincs szükség
szakemberre. Tekintsük át a legfontosabbakat:
A legtöbb
öngyilkossági kísérlet ill. befejezett
öngyilkosság hátterében a
legfontosabb tényező a kezeletlen depresszió, ez ugyanis
50-100-szorosára fokozza a tett veszélyét. Igen
fontos, hogy
hozzátartozóinkon, barátainkon, és
akár önmagukon is észleljük az
esetleges depresszió jeleit, mert az időben történő
segítségnyújtás,
gyógyítás életmentő lehet! Egy
nemrég közölt svédországi
vizsgálat
kimutatta, hogy a skandináv országokban (Dánia,
Norvégia, Svédország,
Finnország) a legtöbb öngyilkosság
hátterében a fel nem ismert
depresszió áll, meszsze maga mögött hagyva a
többi veszélyeztető
tényezőt (munkanélküliség, alkohol stb.).
A depressziót az
előző oldalakon részletesen ismertettük, ezt
egészítjük most ki néhány
fontos statisztikai adattal: hazánkban a hangulatzavarok
(depresszió
ill. mániás-depresszió) gyakorisága a
világon a legmagasabbak közé
tartozik. Élete során minden ötödik (azaz
kétmillió) ember átesik
súlyos depressziós epizódon, egy éves
időtartamra vizsgálva pedig
minden tizedik! Kétségtelen, hogy a depresszió
ilyen magas hazai aránya
a legnagyobb veszély az öngyilkossággal
kapcsolatban. A kezeletlen
depressziós betegek 15%-a 10 éven belül
öngyilkosságot követ el, 30 év
után már 35%-uk! A legtöbb depresszió viszont
gyógyítható, így a
betegség által okozott öngyilkossági
kockázat elkerülhető!
Biológiai tényezők: számos vizsgálat
kimutatta, a befejezett
öngyilkosságot elkövetők körében egy
bizonyos központi idegrendszeri
ingerületátadó-továbbító anyag
(szerotonin) mennyisége, forgalma
lecsökkent, függetlenül attól, társult-e
az öngyilkosság valamilyen
pszichiátriai betegséghez (leginkább
depresszióhoz) vagy nem. Ezen
ingerület-átvivő anyag szabályozásának
zavara a legtöbb depresszióban
is megfigyelhető, a gyógyszeres kezelés ezt a zavart
állítja helyre. Ám
rögvest le kell szögeznünk, hogy a
biológiai-öröklött tényezők nem
jelentenek megváltoztathatatlan sorscsapást senkinek
nincs a génjeibe
kódolva az öngyilkos magatartás sőt a szerotonin
csökkent szintje sem
szükségszerűen mindig öröklött zavar
eredménye. A nevelés, a tanulási
folyamatok, az optimális személyiségjellemzők
mind-mind befolyásolják,
korrigálják, igen gyakran fel is függesztik a rossz
géncsoportok
aktivitását.
Fontos lehet a vér koleszterinszintje és az
öngyilkosság közötti kapcsolat
kérdése: több vizsgálat igazolta, hogy
az alacsony (csökkentett) vérkoleszterin-szint
(csökkenti ugyan a
szív-, érrendszeri betegségek
veszélyét), növeli az öngyilkosság
és a
kísérletek kockázatát mivel ilyenkor a
fentebb említett központi
idegrendszeri anyag, a szerotonin termelődése is csökken.
További pszichiátriai betegségek: a
depressziós tünet-együttesek
mellett a mániás-depressziós zavar (a mánia
leegyszerűsítve a
depresszió ellentéte), a skizofrénia, bizonyos
személyiségzavarok, az
alkohol- és gyógyszerfüggőség, a kezeletlen
szorongásos zavarok
jelentenek kifejezett veszélyeztető tényezőt az
öngyilkossággal
kapcsolatban. Fontos tudni arról is, hogy a legtöbb
pszichiátriai zavar
nem különálló kór, ezen
betegségek megjelenhetnek egymás mellett,
átalakulhatnak egymásba, sőt testi kórok
mellé is társulhatnak,
hatványozottan súlyosbítva a betegség
lefolyását. A szorongásos zavarok
(pánikzavar, fóbiák,
kényszerbetegség), az alkoholfüggőség, a
skizofrénia, a személyiség- és
különösen az evészavarok igen gyakran
párosulhatnak depresszióval,
többszörösére növelve az
öngyilkossági
veszélyt. A szívinfarktuson illetve
agyvérzésen átesett betegeknél
rendkívül gyakori a depresszió és bizonyos
szorongásos zavarok,
alvászavarok fellépése.
Az utóbbi évek amerikai kutatásai
arra is utalnak, hogy a személyiség
neurobiológiai-genetikai háttérű
érzékenysége súlyos stresszhelyzetekben
pszichiátriai betegségek
hiányában is vezethet önpusztító
viselkedéshez. A korábbi öngyilkossági
kísérletet, vagy a jövőbeni
öngyilkosságra utaló közlést
semmiképp sem
értelmezhetjük komolytalan fenyegetőzésnek, csakis
az esetleges
önpusztító magatartás egy további
fontos jelének. Soha nem szabad arra
gondolni, hogy aki csak beszél, az úgysem cselekszik. A
befejezett
öngyilkosságot elkövetők 16-32%-ának volt
már korábbi kísérlete!
További kockázati tényező a tartós
egyedüllét, a munkanélküliség, a
negatív életesemények, a koragyerekkori
veszteségek közvetett hatása. A
társadalom egyes csoportjai (idősek, magányosak,
serdülők, megterhelő,
veszélyes környezetben dolgozók,
öngyilkosságot elkövetettek
hozzátartozói) nagyobb veszélynek vannak
kitéve. Persze e
rizikófaktorok inkább másodlagos összetevőnek
tekinthetők, melyek az
említett primér tényezőket felerősítve
működnek.
Ismert
jelenség, hogy híres személyiségek
öngyilkosságának híre a súlyos
depresszióban, válsághelyzetben élőkre
erőteljes ösztönző erővel hat,
ilyenkor átmenetileg, kóros azonosulás,
utánzás révén, megszaporodhat a
hasonló módszerrel elkövetett
öngyilkosságok száma a történelemből
öngyilkossági járványokat is ismerünk.
Korszerű kutatások
adataiból tudjuk, az sem mindegy, a média hogyan kezeli,
mutatja be az
öngyilkossági eseményt, szenzációs
hírként jeleníti-e meg, vagy a
hátterét, alternatíváit, a
lehetséges segítség módjait is
megkísérli
leírni.
A figyelmezető jelek
Az
öngyilkosság nem derült égből
villámcsapás, még ha gyakran úgy is tűnik
a külső (laikus) szemlélő számára. Az
öngyilkosság illetve a kísérlet
előtti napok-hetek életfontosságúak lehetnek az
áldozat megmentése
szempontjából. Részletes és pontos
vizsgálatok vannak arról, hogy az
öngyilkossági tettet megelőző időszakban a legtöbb
áldozat valamilyen
formában jelzi szándékát a
külvilág felé. E jelzések
legtöbbször
közvetettek, ilyen lehet a halálvágy
megfogalmazása, akár áttételesen
is; gyógyszerek gyűjtögetése, esetleg fegyver
vásárlása, a családorvos
felkeresése. E
segély(-segítség-)kiáltás az
áldozatnak az
öngyilkossághoz fűződő kétértelmű (igen vagy
nem) viszonyulását
tükrözi, azt mutatja, hogy a személy a tragédia
felé vezető út egyik
utolsó állomásához érkezett.
Ennek felismerése, akár a gyanú
felvetődése is, életmentő lehet. Ha viszont nem
talál megértő fülekre,
a folyamat tovább halad az önpusztítás
felé. Ám még ekkor is van mód a
segítségnyújtásra!
A vég kezdetekor az áldozat személyisége
jellegzetes változásokat mutat: gondolkodása,
viselkedése merevvé,
sablonossá válik, eltér korábbi
önmagától, érzései jóval
szűkebb skálán
mozognak, mint korábban (érzelmileg beszűkül),
emberi kapcsolatai
eltűnnek, korábbi értékrendjét,
életét értelmetlennek tartja. Haragját
önmaga ellen, nem kifelé fordítja. Gondolatai
öngyilkossági
fantáziákkal telítettek, a módszer
kiválasztására, az öngyilkosság
tervére irányulnak, s még arra, hogy milyen lehet
majd
hozzátartozóinak, barátainak viselkedése az
öngyilkosság után.
Természetesen a fentebb leírt jelek nem azonos
érvényűek mindenkire, az
egyéni eltérések széles
skálán mozoghatnak. Hogyan segíthet az
egészségügy, a környezet?
Mint láthattuk, az öngyilkosságot
elkövetők majdnem kétharmada depresszióban szenved.
Ennek megelőzése,
időbeni felismerése majd szakszerű kezelése
életfontosságú! Az
öngyilkossági halálozás elmúlt
években hazánkban észlelhető jelentős
csökkenésében alapvető szerepet játszott a
korszerű, depresszió elleni
gyógyszerek bevezetése. A modern gyógyszerekkel
történő kezelés során a
depresszióban szenvedő betegek zöménél teljes
tünetmentesség, gyógyulás
érhető el. Noha optimális esetben a gyógyszer
szedésének megkezdése
után 2-3 héttel a legtöbb beteg
tünetmentessé válik, a gyógyszer ekkori
hirtelen elhagyása (Már jól vagyok...) nem
célszerű, mert a betegség
néhány hét múlva ismételten
kiújul. Jelenleg a depresszió elleni szerek
gyakorlatilag teljes választéka nálunk is a
kezelőorvosok
rendelkezésére áll.
A depressziósok 10-12%-ánál a betegség
igen makacs, gyakran visszatér, és csak a sokadik
gyógyszer, esetleg
kombináció hozza meg a javulást jóval
később, mint a többi esetben.
Az (esetleg többedik) öngyilkossági
kísérleten átesett, súlyos,
ismétlődő depresszióban szenvedő betegnél a
kezelés megkezdése során
gondolni kell a tünetek esetleges ismételt
megjelenésére, az újbóli
öngyilkossági veszélyre. Így esetükben
célszerű a rendelkezésre álló
gyógyszerek közül olyat választani,
melynél esetleges
állapotrosszabbodás, ismételt
öngyilkossági veszély során (egész
havi-kéthavi gyógyszer bevétele) a
gyógyszermérgezés hatásai enyhék, az
életet nem veszélyeztetik.
Az ember azonban nemcsak kémiai
reakciók halmaza. Több vizsgálat
bizonyította, hogy a depressziók
eredményes kezelésében, az
öngyilkosság megelőzésében a
gyógyszeres
kezelés mellett a pszichoterápiának, a beteg
utógondozásának ugyanolyan
fontos a szerepe, leghatékonyabb a két módszer
együttes alkalmazása.
Pszichoterápia során újfajta tanulási
mechanizmusok, szemléletmódok
alakulnak ki a betegben, önmagáról,
másokról, a világról alkotott képe,
konfliktus- és problémamegoldó mechanizmusai
optimális irányba
változnak, gondolkodásában új,
sokrétű, rugalmas mintázatok jelennek
meg, melyek segítségével belső világa,
információ-feldolgozó módszerei,
magatartása nem a betegség, hanem az
egészséges, tünetmentes élet felé
irányulnak. Mint ahogy gyógyszerből,
pszichoterápiából is több típus
alkalmazható, s a beteg személyiségének,
élettörténetének figyelembe
vételével kiválasztható a
leghatásosabb gyógyszer + pszichoterápia
mód.
Az öngyilkossági válságban levő ember
számára kulcsfontosságú
a megkapaszkodás lehetősége, az odafigyelő, segítő
terápiás szakember,
akiben bízni lehet, aki mind a gyógyszerekkel, mind a
pszichoterápia
eszköztárával segíteni tud. Ne feledjük
azonban, hogy az öngyilkosságot
elkövetők egyharmadánál nem találhatók
meg a depresszió tünetei. (Ám
biokémiai eltérések itt is mutatkozhatnak.) Sok
áldozatnál találhatunk
valamilyen felderítetlen pszichiátriai betegséget
(személyiség- vagy
viselkedészavar, szorongásos-, evészavarok,
alkohol- és drogfüggőség,
skizofrénia). Ezek korai felismerése, majd a szakemberhez
fordulás
létfontosságú az öngyilkosság
megelőzésére. Sem a depresszió, sem a
többi kór nem dühöngő őrült
képében jelentkezik, bárkiben meglapulhat,
először észrevétlenül, majd mind nagyobb
szenvedést okozva az
érintettnek és környezetének.
Magyarországon 1987 és 1998
között az öngyilkossági halálozás
30%-kal csökkent. E csökkenést
elsősorban a hazai pszichiátriai szemlélet és
gyakorlat erőteljes
fejlődése magyarázza. A társadalmi
változások sorában voltak pozitív az
önpusztítást megelőző jelenségek
(kisközösségek, egyházak, civil
önsegítő csoportok megszaporodása), de
érvényesültek negatív hatások is
(munkanélküliség, egyes rétegek
leszakadása). A depressziók korai
felismerése, megelőzése, a korszerű gyógyszerek
megjelenése mellett
rendkívüli jelentőséggel bírnak az S.O.S.
telefonszolgálatok, és a
sajtóban, a médiában mind gyakrabban megjelenő
felvilágosító
tevékenység. Bár a csökkenés igen
jelentős, hazánk még mindig az
öngyilkossági statisztikák hatodik helyezettje. A
befejezett
öngyilkosság már nem
gyógyítható, az önpusztításra
vezető tényezők java
része viszont jó eséllyel felismerhető, mind
saját magunkon, mind
környezetünkön. Ne feledjük, az egyetlen
gyógymód a megelőzés, a
kiváltó okok, összefüggések
felismerése és kezelése. Ne féljünk
szakemberhez fordulni, mert súlyos esetben életünk,
életek múlhatnak
rajta!
Szerző: dr. Sümegi András, dr. Fekete Sándor, dr. Rihmer Zoltán