Gyereköngyilkosságok terén a világelsők közé kerültünk. Társadalmi bajainkkal
szemben a gyerekek a legvédtelenebbek. Egyre nő a kiskorú depressziósok száma.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet gyermekpszichiátriai osztályán az elmúlt esztendőkben jelentősen nőtt a szuicid esetek száma. Herczeg Ilona főorvos említi: az egyik terápiás csoportban a gyerekek arról beszéltek, melyik „halálbiztos” módszert válasszák legközelebb. Különben a gyerek kóros rosszkedvét nem könnyű felismerni. Megnyilvánulhat tartós levertségben, teljesítményromlásban, de fokozott nyugtalanságban is. A környezet gyakran „rossz kölyöknek” minősíti a segítségre szorulót.
A depresszió másodlagos tüneteiről is szomorú helyzetképet mutat a statisztika. Majdnem minden serdülő kipróbál valamilyen drogot, egyre korábban kezdik az alkoholizálást.
Szakértők állítják, társadalmi bajainkkal szemben a kamaszok és a gyerekek a legvédtelenebbek. Tüneteik a felnőttek feszültségeit tükrözik: „Elsősorban az érzelmi elhanyagoltság, családi konfliktusok, traumák váltanak ki depressziót a gyerekeknél” – mondja Herczeg Ilona. Régebben iskolakezdés után, bizonyítványosztáskor vitték be hozzájuk a legtöbb beteget. Az utóbbi években a karácsony vált kritikus időszakká. A legtöbb kiskorú akkor kísérel meg öngyilkosságot.
Herczog Mária szociológus szerint a gyerekek lelki zavarait főleg az okozza, hogy a felnőttek elbizonytalanodtak társadalmi, családi, nemi szerepeikben. „Annak idején statikusabb volt a társadalom, a tradíciók határozták meg a nevelést – ennek összes előnyével, hátrányával. A felgyorsult társadalmi és személyes – nemritkán kényszerű – változások megkérdőjelezték a biztosnak tartott értékeket” – magyarázza a szociológus. A rokoni, baráti közösségek felbomlásával magukra maradnak a családok: „A gyerekek korábban ebben a szélesebb közegben találhattak érzelmi szövetségesekre. Az apákra és az anyákra ma akkora teher hárul, mint korábban soha.”
Leginkább az iskolák és közösségi programok egészíthetnék ki a szülői nevelést. „Az iskola számára az oktatás az elsődleges. A diákok személyiségfejlesztésére a pedagógusoknak gyakran sem felkészültségük, sem motivációjuk nincsen” – véli Herczog Mária. Ugyanakkor Popper Péter pszichológus megjegyzi: „Ennyire rosszul fizetett, nem megbecsült társadalmi rétegről nem lehet lenyúzni annyi bőrt. Olyan tantárgy sincs, amely felkészítené a fiatalokat arra, miként igazodhatnának el az élet fontos kérdéseiben.”
Növekszik a gyerekekre háruló érzelmi teher is. Szinte minden család őriz ki nem beszélt titkokat, fájdalmas történelmi sebeket. Az elfojtott indulatok a rendszerváltás után törtek felszínre, a politika továbbgerjesztette az ellenségeskedést. Herczog úgy látja, mindez a gyerekeket sújtja leginkább, hiszen zűrzavaros „érzelmi üzeneteket” kapnak, feldolgozásukra nincs mód.
Popper szerint nekünk sem jutott nehezebb történelmi sors, mint más nemzetnek. Csak rosszabbul bánunk a történelmünkkel. „Az egyéni és közösségi lelki stabilitás megteremtése szempontjából a következetesség a legfontosabb. Nem lehet tíz-húsz évente átírni, megtagadni a múltat, másokra hárítani a felelősséget. Itt könnyen minősítik az embert idegenszívűnek, hazaárulónak, és az állam nem védi meg polgárait. Ezért sem alakulhat ki a nemzeti identitás, amely az egészséges néplélek feltétele.” A pártok pedig sárdobálással, „túlpolitizálással” növelik a társadalmi „elmebajt” ahelyett, hogy közgondjainkat orvosolnák.
Pszichiáterek állítják, nálunk a depresszió népbetegséggé vált, 10-15 év múlva a legsúlyosabb egészségügyi, társadalmi problémánk lehet. Popper Péter azonban nem tartja helyesnek, hogy minden negatív életérzésre a depresszió a diagnózis. „Itt már nincs is szomorú, lehangolt ember, csak depressziós. Pedig a lelki problémák többsége leginkább szociális gondokra vezethető vissza. A társadalmi egyenlőtlenségek erősítik a rossz közérzetet, kiszolgáltatottságot. Az a középréteg, amelynek polgárosodnia kellene, lumpenesedik. Sok család a tartalék energiáit éli föl, hogy valahogy szinten tartsa magát. Egyszerűen nincs több idejük a gyerekekre.”
Kételkednek a pszichiáterek, hogy minden lelki sebesülés szociális hiányokra vezethető vissza. „Osztályunkon nem tapasztaltuk, hogy egyes rétegek pszichésen veszélyeztetettebbek lennének” – jelenti ki Herczeg Ilona. A főorvos szerint ugyanakkor fejleszteni kellene a terápiás ellátórendszert. Például a Dunántúlon csak egyetlen, tizenkét ágyas gyermekpszichiátriai részleg működik.
Vetró Ágnes, a Gyermekpszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke azt mondja, még a kezelt gyermekkori depresszió is kiújulhat. Ám a gondozás nélkül maradt gyerekek állapota törvényszerűen romolhat. A hatékony ellátáshoz a különböző szakértők – védőnők, családgondozók, pszichológusok, rendőrök stb. – együttműködése szükséges. (Különben Magyarországon a gyereköngyilkosságoknál nem a szakértők felelősségét vizsgálják, hanem kizárólag a szülőkét. Egyedi gondként tüntetik föl a szociális, egészségügyi rendszer hiányosságait.)
Bár a ’97-es gyermekvédelmi törvény előírta, hogy minden településen kötelező gyermekjóléti szolgálatot létrehozni, a tavalyi ÁSZ-jelentésben szerepelt: a törvény betartásához szükséges anyagi fedezetet még egyszer sem biztosították. Az önkormányzatoknak nem adnak ehhez elegendő pénzt, illetve azt más célokra költik. „Vidéken gyakran 8-10 települést lát el egy családgondozó. Nemegyszer nyugdíjas pedagógusokra, félállású védőnőkre bízzák a feladatot, amelyhez nem kapnak felkészítést” – jegyzi meg Herczog.
A rendszerváltás óta újszerű, lassú „öngyilkossági mód” jelent meg, mondja Popper. „A rengeteg stressz és eredménytelenség miatt mintha a 45–55 éves emberek életenergiái kiapadnának, halálosan elfáradnak.” Ez viszont tovább növeli a gyerekre háruló pszichés terhelést, s még sürgetőbb a terápiás prevenció.
Kérdeztük a szociális és családügyi minisztériumot, foglalkoznak-e a gyermekkori depresszió és öngyilkosság kérdésével. Azt felelték: az ügy az egészségügyi tárcához tartozik. Tőlük lapzártánkig nem kaptunk választ.
szerző: Sándor Zsuzsanna
forrás: 168óra