Leányvár (Újvár):
A monda szerint Rössel Borbála építtette, mert nem akarta látni az ezen a helyen lévő városi akasztófát. Tehette, mert igen gazdag volt. Nagyapja Rössel Erazmus ugyanis olyan sok aranypénzt gyűjtött, hogy azokat - állítása szerint - egymásmellé rakva a sor az országúton Selmectől Budáig ért volna. Borbálát a selmeciek önteltsége és tékozló életmódja miatt Leányvári boszorkánynak nevezték. Vagyona mellett szépsége is messze földön híres volt, akadtak tehát kérői szép számmal, de ő mindegyiknek nemet mondott. Hiába figyelmeztették, hogy az ő gazdagsága is véges, két kézzel szórta a pénzt. Beledobta gyűrűjét a patakba, és azt mondta, az ő jóléte annyi¬ra biztos, mint az, hogy ez a gyűrű elvész. A gyűrű később egy hal gyomrából előkerült, Borbála pedig szegényen mindenkitől elhagyatva halt meg. Temetésén óriási vihar kerekedett és az emberek a koporsót hátrahagyva elmenekültek. A holttestet kutyák falták fel.
A valóság azonban az, hogy a vár a török veszély idején, 1564 és 1571 között épült. A várost 24 olasz ágyúval védte a Léva és Bakabánya irányából várható támadásoktól. Ha ellenséges csapatokat láttak, akkor fekete lobogót tűztek ki. Ha viszont vendég közeledett, az őrség úgynevezett monettát fúvott. Tűz esetén nappal vörös lobogóval, éjjel lámpással jelezték a vészt. A tűzőr negyedóránként trombitált, míg az egész órákat harangütés jelezte. A leányvárban 1860-tól az akadémisták testgyakorló órákat tartottak.
Belül az épület emeletei tagolatlanok, kisebb szobákat a sarokban elhelyezett tornyokban találunk. A boltozatos földszintről az emeletre eredetileg nem vezetett feljárat, mivel ott tárolták az őrség lovait.Ma az épületben a törökellenes harcokra emlékező kiállítás látható. A vár emeletéről a város teljes panorámáját élvezhetjük.

Klopacska (kopogó, lármafa, die Klopf):
Az 1681-ben, reneszánsz és barokk stílusban készült épületből évszázadokon át hívták a bányászokat munkába, és a Klopacska hangja kísérte őket utolsó útjukra is.
A „bakter" a torony első emeletén lakott, ahonnan éjjel két órakor ment fel a jávordeszkából készített kopogtatót megszólaltatni. Negyedóra hosszat, két hangon, előbb lassan, majd gyorsabb ütemben - kétszer egyperces szünettel - kopogott. Ez az ébresztő kopogás a város minden részébe elhallatszott. A Klopacska hangjára kigyúltak a hegyoldalakon az apró bányászházacskák ablakai, majd elindult a völgy irányába a sok száz, pislogó bányamécs - kezdődött a munka.
Temetéskor a harangzúgás után lassú, gyászütemben szólaltatták meg. Fájdalmas kopogása kísérte az elhunytakat is utolsó útjukra.
Jelenleg teaház működik az épületben.

Városháza:
A korábban egyemeletes épület mai alakját 1787-88-ban nyerte, és tornyát is ekkor építették. A torony nevezetessége az óra, melynek mutatói fordítva jelzik az idő múlását: a kismutató jelzi a perceket, a nagy pedig az órákat. Ennek oka a monda szerint az, hogy a városon rendszeresen átutazó kereskedők nem voltak hajlandóak hozzájárulni az óratorony építési költ-ségeihez, így a selmeciek úgy döntöttek, hogy akkor ne is tudják leolvasni a pontos időt az óráról.

Szentháromság-szobor:
Az 1710. évi pestis járvány megszűnésének emlékére állították. A szoborcsoport legfelső szintjén a szentháromság látható, míg az emlékmű tartóoszlopai között nyert elhelyezést a Szűz Mária-szobor. Az emlékmű hat oldalán további hat szent szobra található, köztük Szt. Borbáláé a bányászok védőszentjéé.
A szoboregyüttes homlokzatán kétfejű sas tartotta és tartja az éppen időszerű címert, bár az 1981-82. évi rekonstrukcióval visszaállították az eredeti Habsburg-címert. Látható még rajta a város címere és a bányászjelvény is.

Kálvária:
A kálváriákat a középkorban Európa szerte építettek, Jézus szenvedéseit felelevenítendő.
A Selmecbányán található kálváriát a város keleti oldalán emelkedő Scharfenberg-, vagy Kálváriahegy város felé néző oldalára építették a jezsuiták. Három templom és sok apró kápolna alkotja. A felső templomot német, a középsőt magyar, az alsót tót templomnak is hívták, mert búcsú alkalmával ilyen nyelven miséztek bennük. A szóbeszéd szerint azért épült a tótok temploma a hegy alján, mert ők voltak a leglustábbak.
A selmeci kálvária nem csak szép fekvése miatt híres, hanem mert a klasszikus 12 stáció helyett csak 7 mutatja Krisztus szenvedéseit, a másik 7 Mária szenvedéseit foglalja össze.

Az Óvár:
Az óvár alapjául szolgáló templomot a XIII. században a templomosok, a vörös barátok építették, három hajós román stílusú bazilikaként. A város ekkor még a templom körül terült el, így az épület közvetlenül beilleszkedett a településbe. A templom a templomos rend után a domonkos rendé lett. Mellette állt a Szent Mihály kápolna, amely most is megvan. A román stílusú bazilikát először gótikus stílusúvá építették át, majd a török veszély hírére várrá alakították. A vár hatszögletű, négy sarkát kör, maradék két sarkát pedig négyzet alaprajzú torony erődíti. A délkeleti oldalon lehet az építménybe bejutni.
A harcias külső ellenére nehezen védhető, hiszen a föléje magasodó Paradicsom hegyről könnyen belőhető. Fenntartották a török idők után is, sőt tovább építették. A vártemplom harangtornyát barokk stílusban építették. Itt helyezték el a város legrégibb harangját a XV. században.
Az óvárban a múlt század végén a városi levéltár, illetve annak leégése után, városi múzeum működött. Trianon után ide szállították át az 1848-as honvédszobrot is.

A Terrasz:
A város korzója, a Főutca egyik oldalán fut végig. Nevét onnan kapta, hogy átlagosan másfél méterrel az út fölé magasodik. Selmecbánya óvárosának egyetlen sík területe. Végig üzletházak szegélyezik, amelyek egykor árkádosak voltak. Mai külsejüket az árkádok lebontása, átépítése során a Kiegyezés után kapták.

Evangélikus Líceum:
A Szentháromság tér felső végén, a jobb oldalon található; 1827-30 között klasszicista stílusban épült. Itt tanult Petőfi Sándor is. Erre az épület falán elhelyezett emléktábla emlékeztet.