Szövegrészlet letöltése
-
Vezessük az egeret oda, ahonnét ki szeretnénk másolni. Kattintsunk rá a honlap azon részére, melytől kezdve másolni szeretnénk, majd tartsuk nyomva az egér bal gombját, és húzzuk addig a szövegrészletig, ameddig szeretnénk lemásolni. A szöveg színe meg fog változni, ki lett jelölve.
-
Most ne mozdítsuk el az egé mutatatóját a kijelölt szövegről, csupán engedjük el az egér bal gombját. Most nyomjuk le az egér jobb gombját. Egy menü jelenik meg.
-
Ebből a menüből válasszuk a "Másolás" menüpontot. Ne ijedjünk meg, a kiválasztás után a menü el fog tűnni. Látszólag nem történt semmi, azért mert ezzel a másolással az úgynevezett "vágólapra" másoltuk a kijelölt szöveget. A honlapot akár be is zárhatjuk.
-
Most indítsuk el a tanult szövegszerkesztőnket, ez akár a "WordPad" nevű program is lehet.
-
Az üres szerkesztő felülettel bejelentkező szövegszerkesztőben most keressük meg a "Szerkesztés" menüpontot, kattintsunk rá, a legördülő menüből válasszuk ki a "Beillesztés" menüpontot.
-
A kiválasztott szövegrészlet megjelenik a szerkesztő ablakunkban. Most már nincs más dolgunk, mint elmenteni a levadászott anyagot.